Néhány évvel ezelőtt autóval jártam Selmecbányán, és már akkor mondtam magamnak, hogy ide vissza kell jönni motorral. Kocsival is jót mentem a kacskaringós utakon, hát még motorral... Nem csak a szerpentinek, hanem a látnivalók miatt is érdemes Selmecbányára menni. A bányalátogatást különösen ajánlom, óriási élmény volt.

Szemerkélő esővel indult a nap Vértesszőlősön, pedig az időjósok kánikulát ígértek a hétvégére. Ennek megfelelően esőruhával nem készültem, úgyhogy volt dilemma elinduljunk-e. Végül úgy döntöttünk, hogy egy kis eső nem lehet akadály, max ha nagyon esik visszafordulunk. Szerencsére mire felöltöztünk a szemerkélés megszűnt.

A héregi szerpentin felé mentünk, ahol már nyoma sem volt az esőnek és az útburkolat is száraz volt. Ráadásul már befejezték az útfelújítást, úgyhogy príma minőségű aszfalton lehet erre motorozni.

Esztergomnál léptük át a határt, és a korábban megismert, kellemesen kanyargós 564-es úton mentünk tovább, ahonnan végig remek kilátás nyílik a Börzsönyre, majd a 66-os felé vettük az irányt az 51-es útig. Kétszer ránk ijesztett az eső, de csöpögésnél többre nem futotta. Ennyi még jól is esett a hőségben.

A 66-os ezen szakasza izgalommentes volt, leszámítva a madarakat: először egy kövér rigó miatt kellett fékeznem, hogy épségben átérjen előttem, majd Hitchcock egyik madara vitte le majdnem a fejemet.

51-es út

Az 51-es út szépen kanyargott a bányaváros felé. A sáv nem volt túl széles, és a burkolat is a nálunk megszokott minőség volt. Összességében ajánlott szakasz, de nekem most valamiért nem adták ki a kanyarok. Odafelé egész úton nem éreztem az íveket valamiért. Jó volt már megérkezni uticélunkhoz.

Selmecbánya

Selmecbányára beérve messziről megnéztük a Kálváriát és a Leányvárat, majd a történelmi belvárosban sétáltunk egy rövidet. Szó szerint rövidet, mert a rendkívül meleg volt, amit tetézett a hatalmas embertömeg. Pechünkre épp valamilyen rendezvény volt a városban és csak lökdösődni lehetett a belvárost megtöltő kirakodóvásárban.

Bányamúzeum

Negyed négy körül értünk a múzeumba, ahol tárlatvezetésre váltottunk jegyet fejenként 6 euróért. A pénztáros srác rendkívül segítőkész volt, elmondta hogy zajlik a bányabejárás és miket kell tudni a bányáról. Ezen kívül adott egy magyar nyelvű leírást a bánya történetéről, mivel a vezetés szlovákul van. Lehet kérni angol csoportvezetést is plusz pénzért, de erre mi nem tartottunk igényt. A következő csoport 4-kor indult, úgyhogy bőven volt időnk megnézni a szabadtéri kiállítást és enni egy fagyit.

A bányatúra egy rövid videózással indult, amiben alapvető információkat kaptunk a bányáról, illetve a bányászat történetéről és a különböző technikákról, amiket majd lent a bányában testközelből fogunk látni. Ezt követően kaptunk munkavédelmi sisakot, esőköpenyt és elemlámpát.

A bányába nem lifttel, hanem gyalog mentünk le. Szép libasorban, a sínek közé fektetett pallókon mentünk a csoportvezető után. Máshogy nem is tudtunk volna, olyan szűkek voltak az alagutak. A 193 centimmel szinte végig behúzott nyakkal és görnyedve kellett mennem, de az alacsonyabb látogatóknak is sokszor kellett így tennie a szűk járatok miatt. Egy szakaszon széltében is alig fértem el, úgyhogy belőlem biztos nem lett volna jó bányász. A bányában két szintet jártunk be és kb. 50 méter mélységig mentünk le. A levegő hőmérséklete állítólag 6-10 fok között volt, de nem éreztem olyan hidegnek. Hűvös volt, de a páratartalom magas és az esőköpeny alatt inkább melegem volt. A tárlatvezetés mindennel együtt durván 1,5 órába telt.

Nagyon élveztem még úgy is, hogy egy kukkot nem értettem az idegenvezetésből. Nem voltam még bányában és meglepett mennyire tetszett. A szűk, sötét helyek, a halvány fények, a nyirkos kövek, a vízfolyások, csöpögések, a mellettünk vezetett vezetékek és csövek, a kiállított bányászati fúrok, csillék és egyéb eszközök. Tényleg brutál jó élmény volt, a belépő minden centjét megérte.

További pozitívum, hogy a múzeumban és a bányában minden kiállított eszközhöz és illusztrációhoz tartozó szöveg 4 nyelven, köztük magyarul is ki volt írva. Ráadásul a túravezetők beszéltek angolul, úgyhogy simán lehetett velük kommunikálni.

524-es út

Hazafelé ezen a csodás szerpentinen mentünk. Simán lepipálja az 51-est, legközelebb biztos inkább erre jövök. Ráadásul a burkolat minősége is jobb. Nagyon jól lehetett döntögetni egyik kanyarból a másikba. A bő 30km-es szakasz utolsó harmada egyenes csak.

Miután lekanyarodtam az 524-esről a telefonom sikeresen lemerült és Eszteré is 5%-nál volt. Kis kavarodást követően sikerült betájolni magunkat és lankás tájakon, az 564-esen meg sem álltunk Esztergomig. Ott kicsit pihiztünk, majd jöhetett újra a héregi szerpentin és Szőlősön a végállomás.

Fasza kis útvonalat sikerült most összeállítani, mert a megtett 300 km-es táv 80 százaléka kanyargós volt és csak 20 százalék volt egyenes. Továbbá nem csak a kanyarvadászat, de a bányalátogatás is igazán remek volt.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal

Google maps
Rbiker

Ezeket motoros szólásokat, mondásokat már biztosan hallottad, sőt lefogadom, hogy jópárat már te magad is használtál. Vannak köztük oltári nagy baromságok és hatalmas igazságok is. Ki így, ki úgy értelmezi. Lássuk hát az én szubjektív értelmezésemben mit jelentenek ezek az eléggé elcsépelt kijelentések.

1. Kétféle motoros van: aki már esett és aki esni fog.

Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, mégha sarkosítva is van és ki lehetne kezdeni. Ha motorozol előbb-utóbb perecelni fogsz. Ha pedig buktál már az nem jelenti azt, hogy utána sérthetetlen vagy, mert attól még újra felnyalhatod az aszfaltot. Lehet ezzel vitatkozni, de neked van olyan ismerősöd aki motorozik és még nem esett? Ha van is a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb utoléri a baj. Mondom ezt úgy, hogy nálam mindig félig teli a pohár!

2. A hangos kipufogó életet ment!

A legnagyobb baromság, amivel a DB-killer nélkül csapató, feltűnési viszketegségben szenvedő pojácák takaróznak! Például éjjel a városban minek kihuzatni? Félsz a kikanyarodó autóstól? Na ne röhögtess! A motoron te magad sem hallod úgy a kipufogód hangját, mint a mögötted jövő. Akkor az előtted lévő hogy hallaná még jobban? Színtiszta fizika az egész! Akkor meg miről beszélünk?

Ne takarózzunk már idétlen kifogásokkal! Légy tökös és valld be, hogy hangosan szereted csapatni attól függetlenül, hogy szabályos-e vagy sem! Vagy mond azt hogy babonás vagy, azt is megértem. Legalább mi motorosok ne nézzük egymást hülyének.

Ne értsetek félre, én is imádom a motorok hangját, a sportkipufogót, de az indokolatlan zajongást nem tudom tolerálni.

3. Annyiért vegyél sisakot, amennyit az fejed/életed ér!

Fú de imádom ezt! Nekem az életem minden pénzt megér. Akkor az összes pénzem bukóra költsem? Hmm? Mindenkinek mások az anyagi lehetőségei, ezért ehhez és a felhasználási módhoz igazodva kell kiválasztani az optimális kupakot.

Az európai piacon forgalmazott sisakok mindegyike megfelel az ECE 22.05-ös szabványnak, ami garantálja az alapvető biztonságot. A bukósisak árát leginkább a márka, a felhasznált anyagok minősége, a kialakítás, a dizájn és az extrák befolyásolják. A 20 ezres és a 200 ezres között a biztonságot tekintve csak MINIMÁLIS különbség lehet, ha van egyáltalán akkor sem 10-szeres.

4. Soha ne hajts gyorsabban, mint amilyen gyorsan az őrangyalod repülni tud!

Az igazság tartalmával nem lehet vitatkozni! Egyszerű jótanács, hogy ne vállald túl magad, a tudásodnak megfelelően hajts.

5. Vezess úgy, mintha mindenki rád vadászna!

Ez egy elég szerencsétlen megfogalmazás, azért értik félre sokan. A defenzív vezetésre hívja fel a figyelmet a mondás. Mindegy hogy motorral, autóval, kerékpárral vagy gyalog közlekedsz figyelned kell a többi közlekedőre és azok reakciójára. Akkor is ha neked van elsőbbséged, mert nem biztos hogy megadják. Szóval készülj fel minden eshetőségre, hogy ne te járj pórul a másik hülyesége miatt!

6. Az út a fontos, nem a cél. / Az út maga a cél.

True story! Mindemellett óriási közhely, de igaz. Magáért a motorozás élményéért motorozunk, a kalandokért, a kanyarokért és a szép tájakért, illetve hogy megismerjünk új embereket miközben haladunk uticélunk felé.

7. Négy kerék a testet mozgatja, két kerék a lelket.

Vicces, mert eléggé túlmisztifikált kijelentés, mintha csak a motorozást lehetne élvezni az életben. Pedig sokaknak a motor csak egy közlekedési eszköz. Ugyanakkor ezerszer többen vannak, akik autózással, sportolással vagy más hobbival töltődnek fel. Kinek a pap, kinek a papné.

8. Motoron 5 perc alatt többet élsz, mint néhány ember egész életében.

Elég nagyképű kijelentés, de van benne valami. Az én értelmezésemben ez a mondat arra akar rávilágítani, hogy sokan nem tudnak a kilépni az unalmas hétköznapokból, a robotolásból és az idegeskedésből, mert kergetik az amerikai álmot, miközben elszalad mellettük az élet. Kell időt szakítani a kikapcsolódásra, legyen az a motorozás, a futás vagy a bélyeggyűjtés.

9. Akinek van pénze majomra, legyen banánra is!

Nem szorosan a motorozáshoz kapcsolódik, mert általános érvényű kijelentés, de ide vettem, mert sokszor találkoztam vele Facebook csoportokban, fórumokon. Az igazságtartalmával nem lehet vitatkozni. Jogos a használat és a felháborodás, ha valaki műszakira akar gumit kölcsönkérni, hogy átmenjen a gépe. Viszont aki egy több százezres bukó megvételénél dobja be ott kinyílik a bicska a zsebemben, mert relatíve kis pénzből is lehet biztonságosan motorozni.

+1 A robogó nem motor!

Eléggé megosztó kijelentés, ami az eltérő kialakítás és felhasználási terület miatt alakulhatott ki. A robogó a többségnél egy célszerszám, amivel olcsón lehet eljutni A-ból B-be. A motor, illetve a motorozás pedig hobbi, szórakozás. A KRESZ szerint a robogó az motor, úgyhogy nincs miről beszélni! Számít egyáltalán, hogy minek nevezzük?

Te mit gondolsz? Írd meg kommentben!

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről kövess Facebookon!
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon!
Túraútvonalaimat pedig nézd meg RBikeren!

Képek forrása:
Engines Society
Genchi Wallpapers
Pinterest
Pixabay

Lehetséges! „Anyós” robogójával mentem egy próbakört, ami minden volt csak unalmas nem. Engem is meglepett milyen izgalmakat tartogatott a faluban megtett 1,1 kilométeres karika.

A közel 3 év alatt egyszer sem ültem fel a kis pirosra, de már annyit kerülgettem a garázsban, hogy ideje volt kipróbálni. Pöcc-röff beindult, úgyhogy mehetett a menet.

Enyhe lejtős úton indultam el, ahol 40-ig gyorsultam, majd jött egy balos kanyar. Fékezek, de minek!? A hátsó dobfék nem sokat ér, az elsőt behúzva meg nem volt épp stabil a robogó úttartása. Lábamat kirakva vettem be a kanyart, hogy minél kevesebb lendületet veszítsek, mert felfelé ment az út. Ezen a pár száz méteren már sikerült felgyorsulnom 45-re. Úgy éreztem magam mintha a Mátrixban lennék amikor belassul az idő. Mentem, de nem igazán haladtam.

Majd ismét egy kanyar következett, ahol hegynek felfelé fordultam. Küzdött a robesz, mint a disznó, de megmászta! Jöhetett egy szintemelkedés mentes szakasz, ahol alulról karcoltam az 50-et, amikor némi lassítás után ugrattam egyet egy fekvőrendőrön, majd utána még egyen. Nem szándékos mutatvány volt, de ezeket az aszfaltozott bukkanókat mindig későn veszem észre. Ilyenkor azért megemlegetem a kitalálóját...
Hozzáteszem nem a fekvőrendőrrel van a bajom, hanem ezzel a fajtával, ami beleolvad az úttestbe. Azt nem tudom volt-e tábla, de a bukkanó táblát jóformán már észre sem veszi az ember, mert minden kavics mellé raknak egyet.

Na vissza a robogózáshoz: utolsó kanyar következett, majd a lejtős célegyenes, ahol már-már elképzelhetetlen tempóval hasított a kicsike. Talán az óra szerinti 60 is megvolt, de én száznak éreztem. A szél csak úgy tépte a pólómat. Egy élmény volt!

Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Amikor összeállítottam az útvonalat azt hittem ez lesz az a karika, amit mindenkinek ajánlani fogok, annyira kanyargósnak tűnt. Ehhez képest viszont óriási csalódás volt, néhány remek szakaszt leszámítva.

Első megállónak Kőszeg volt betervezve. Direkt nem a rövidebb útvonalon mentem, hiszen az út maga a cél, hogy a legnagyobb motoros közhelyt is elsüssem. Így tehát Pápa felé kormányoztam a vasat: a 83-as most egész kellemes volt, nem volt forgalom, pont ahogy szeretem.

A pápai elkerülőn Sárvár felé fordultam a 834-es útra. Eleinte a haladást útfelújítás akadályozta, de utána lehetett menni rázkódni a dögunalomban. Eleinte az volt a terv, hogy Sárvár után mellékutakon megyek Kőszegre, de amikor ráfordultam a két szántás közötti bekötőútra elbizonytalanodtam a látottaktól: traktoroknak és egyéb mezőgazdasági gépeknek tökéletes minőségű volt, de más járműnek a behajtást is megtiltanám. Ezért úgy döntöttem inkább Szombathely felé megyek.

Kőszeg

Ebédidőben értünk ide, úgyhogy egy gyors terepszemlét követően kiültünk az egyik étterem teraszára és ettünk egy finom pizzát, majd felfedeztük a várost. Nagyon szép kisváros rengeteg műemlékkel és látnivalóval. Mindenképpen érdemes ide ellátogatni és legalább egy rövid sétát tenni a hangulatos belvárosban.

Végig az osztrák 56-os úton

A Léka-Rohonc között szakaszról már írtam, most is príma volt a kanyargás. Eszternek annyira nem jött be, de aranyos volt, mert mondta hogy menjek még egy kört, addig megvár.

Végül nem mentem még egy kört, mert épp amikor megálltunk megcsípett egy méh a belső combomon, a cordura nadrágon keresztül. Nem volt kellemes, 2 nappal a csípés után is ott éktelenkedik egy tenyérnyi piros folt a lábamon. Na mindegy, így jártam. Mentem tovább az 56-oson, végig az egyhangú síkságon. Akadtak kanyarok, némi látnivaló is, de közel sem annyi, hogy megérje eljönni erre.

76-os út

Rábafüzesnél léptem be újra az országba és Zalaegerszeget megkerülve Keszthely volt a cél. A 8-as és a 76-os főút első része izgalommentes, de a 76-os Zalaegerszeg utáni része már nem szűkölködik tempós kanyarokban. Ráadásul az útburkolat tökéletes minőségű és széles. Sőt, nagy forgalom esetén sem kell vonatoznod, mert hegymenetnél van kapaszkodósáv, illetve vannak egyenesek is, ahol lehet előzni.

Keszthely és a Balaton

Mindig szívesen jövök a Balatonhoz, még akkor is ha épp nincs strandidő. Keszthelyről és szinte az összes balatoni településről elmondható, hogy a part, a sétány és a strandok is szépen fel vannak újítva, illetve minden korosztály számára kínálnak szórakozási lehetőséget.

Sümeg

Most csak hazafelé álltunk meg a Sümegi várnál néhány fotóra, de túraállomásnak is tökéletes lehet a vár. Pár éve céges csapatépítőn voltam itt és nagyon jó programokon vettünk részt. A várlátogatáson és kiállításokon kívül a lovagi tornát és a lovagi vacsorát sem érdemes kihagyni.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal

Google maps
Rbiker útvonal most nincs, mert Ausztriában elveszett a jel és csak Keszthelyen jött vissza. Sorry!

A szezon eleje óta terveztem már a gurulást Mariazellbe, de különböző okok miatt eddig mindig meghiúsult. Most végre összejött, de nem volt az igazi, jobbra számítottam. Lehet túl nagyok voltak az elvárásaim, vagy az időjárási körülmények befolyásoltak negatívan? Valószínű hogy mindkettőben van igazság. Na de nem akarok ilyen borús képet festeni a túráról, mert szép helyeken jártunk és kanyarból sem szűkölködött az útszakasz.

Motorozáshoz ideálisnak nézett ki az idő, kellemes 20-22 fokot jósoltak a meteorológusok. Eszternek mondtam is, hogy én rövid ujjúba megyek, mert ha megállunk a dzseki sok lesz. A bélést azért betettük a dzsekibe, mert menet közben a 20 fok azért még hűvös. Pulcsit pedig raktunk el a dobozba biztos ami biztos alapon, hiszen a hegyekbe elég szeszélyes az időjárás. Erős szél fújt végig, úgyhogy Sopronban már elő is kerültek a pulcsik.

Myrafälle-vízesések

Győrtől egészen idáig kanyart nem láttam, látnivaló sem akadt az út mentén és a forgalom is nagy volt. Ráadásul nem néztem utána, hogy Myrafälle nem egy szimpla látványosság, amit odamész és megnézel, hanem egy fizetős kirándulóhely vízesésekkel, tavakkal, amit több útvonalon lehet bejárni. A bejárat mellett ki is van írva, hogy a legrövidebb kör kb. 4 óra alatt teljesíthető. Motoros szerkóban és idő híján nem mentünk be. Erre egy külön napot kell szánni, kényelmes ruhában.

Kalte Kuchl

Innentől kezdve megszűnt a forgalom és végre jött egy kis kanyargás, de nem tudtam nagyon élvezni, mert a hideg szép lassan kiűzte a meleget csontjainkból, ráadásul az esőfelhők is elkezdtek sorakozni a fejünk fölött. Kalte Kuchlnál amúgy is be volt tervezve egy megálló, úgyhogy gondoltuk egy forró itallal felmelegítjük magunkat. CSAKHOGY 2018-BAN, NYUGAT-EURÓPÁBAN EGY KÜLFÖLDIEK ÁLTAL IS GYAKRAN LÁTOGATOTT HELYEN NEM LEHET KÁRTYÁVAL FIZETNI! Holott már a kis balatoni halsütők és büfék 90%-ában is elfogadják, de Ausztriában nem. Na mindegy, mondhatjátok hogy én vagyok a hülye, aki euro nélkül, bankkártyával megy külföldre.

Paprikás hangulatban indultunk tovább türnitzi kerülővel Mariazell felé, miközben a sötét felhők Damoklész kardjaként várták, hogy lesúlythassanak. Szerencsére csak 1-2 csepp hullott, úgyhogy megúsztuk.

Nem várt „találkozás” egy fecskével

Kényelmes tempóban gurulok, nézelődünk, amikor egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy jobbról érkezik egy madár, amit balra már nem láttam elszállni... Lenézek és tollakat látok, meg a tollakhoz tartozó madarat a villán. Mondom fasza, ezt elütöttem. Azonnal félreállok, majd amikor leállítom a motort a madárka élettelen teste az aszfaltra hullik.

Eszter szemszögéből a történet úgy nézett ki, hogy az ütközés után a fecske még élt, kettőt csipogott és elszállt belőle a lélek. Persze én voltam a gonosz, aki kinyírta a fecskét.

Lecsekkoltam a motort: szerencsére nem esett-e benne kár. A fecske jobbról érkezett az első lámpa és a villa közé, és a baloldalon jött ki. Sajnáltuk szegény párát, megsirattuk, majd mentünk tovább.

Mariazell

A főtéren álltam meg, ahol van külön motoros parkoló is, amit természetesen csak később vettem észre. Hangulatos kisváros, lehet korzózni a belvárosban. Van minden: étterem, kávézó, különböző típusú boltok és egy óriási bazilika. Kívülről nem is gondolná az ember belül milyen nagy és mennyire díszes, gazdag. Nem vagyok templomba járó típus, de ezt szerintem bármelyik nagyváros megirigyelné. Lőttem volna képeket, de tilos volt, meg épp mise volt, Eszter is csúnyán nézett rám és legalább háromszor szólt nehogy merjek egy fotót is csinálni.

Rövid sétálgatás után beugrottunk egy Billába, hogy Eszternek szerezzünk MezzoMixet, ugyanis rajong ezért kóla-fanta keverékért, amit nálunk sajnos nem lehet kapni.

Aztán bementünk egy hotel kávézójába, ahol urak és hölgyek sakkoztak, kártyáztak az elegáns szalonban, úgyhogy ki is fordultunk azzal a lendülettel. Nem a mi világunk.

A második étteremben/kávézóban asztalt alig találtunk annyian voltak. A pincérnőre is várni kellett, majd a bankkártyás fizetésre irányuló kérdésre nemmel felelt. Az asztalra csaptam és ráordítottam: „Hol vagyunk, a balkánon?” Majd felborítottam az asztalt és az ajtót kirúgva távoztunk. Na jó nem így történt, nem vagyok barbár. :)

Csalódottan kerestünk egy harmadik helyet, ahol végre lehetett kártyával fizetni. Klasszikusnak mondható muskátlis vendéglő volt népi viseletbe öltözött pincérnőkkel.

Hazafelé

Megmelegedtünk és hátunk mögött hagyva a napi megpróbáltatásokat végre egy jót motoroztunk: egészen Sopronszentmártonig kanyargott az út. A hideg ellenére élvezettel vettem a különböző kanyarokat. Szerencsére az alsóbb rendű szakaszokon sem szűkült le 1-1,5 sávra az út.

Gloggnitzban még volt egy kis kalandunk, mert valamilyen fesztivál volt a városban és lezártak jópár utat a belvárosban. Eleinte nem derült ki a lezárás oka, a navigációban sem tűnt hosszúnak ez a szakasz, úgyhogy behajtottam. Aztán amikor kezdett sűrűsödni a gyalogos forgalom inkább letértem és kerestem egy egérutat.

523 km sava-borsa

Eszter most jött velem először ilyen hosszú és kanyarvadász túrára, de szerencsére minden rendben volt, élvezte és a kanyarokban sem volt félelem érzete. (Pedig eleinte nem szerette az ilyen szakaszokat.)

Lejtmenetben azért nem volt leányálom a kanyarodás, mert előtte fékezéseknél rám csúszott hiába kapaszkodott és támaszkodott.

Az út, mint Ausztriában szinte mindenhol, kiváló minőségű volt és a hegyi szakaszokon szinte nem is volt forgalom. Sok helyen rengeteg folt van az úton, de az osztrákok megtudják úgy csinálni, hogy a régi aszfalttal egy szintben fusson. Talán észre se venném, ha nem más színű aszfaltot használnának. Nem tudom amúgy ez mennyire biztonságos, mert mégiscsak más a tapadása a különböző típusú aszfaltnak. Én még nem tapasztaltam meg a lehetséges negatívumait, de mégiscsak ott az emberben a félsz.

Kanyarok is voltak dögivel, de sok az 50-es, 70-es tábla a rengeteg kis település, tanya miatt. Itt különösen figyelni kell a kapuból kihajtó autókra.

A szél és a hideg sokat elvett a komfortérzetünkből, ezáltal a túra élvezhetőségéből is. Ahogy a bevezetőben említettem azt hittem jobb lesz. Mindenesetre jó volt és jövök még erre másik útvonalon, lehetőleg jobb időben.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon: https://www.facebook.com/igymotorozoken/

Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon: https://www.instagram.com/danielforras/

A túraútvonalaimat megnézheted RBikeren: https://www.rbiker.com/hu/view-profile/16737/

Útvonal

Google maps
RBiker

A múlt heti szerpentinezés pozitív élményei 1 héttel később is erősen éltek bennem, ezért úgy döntöttem kimegyek Csesznekre, döntögetek párat Veszprémvarsány és Zirc között.

Borongós idő volt szombaton, dél körül le is szakadt az ég, úgyhogy az ebéd utáni indulásnak lőttek. Úgy tűnt a motorozásból sem lesz semmi, de mire felkeltem a délutáni sziesztából már sütött a nap és száraz volt az aszfalt. Ittam egy kávét hogy magamhoz térjek és már indultam is.

Csesznek ring

Az úton nem volt nagy forgalom, úgyhogy jók voltak a kilátások egy fasza motorozáshoz. Háromszor mentem végig oda-vissza a szerpentinen, de egyszerűen most nem tudtam kifogni üres utat. Ráadásul a zugosabb részeken az eső se száradt fel, és a kanyarok se voltak annyira élvezetesek, mint múlt héten Szlovákiában. Nem várt meglepetésből akadt még: Egyik fordulásnál egy mókus szaladt át előttem az úton, majd egy kamion jött velem szembe a saját sávomban!

Úgy voltam vele, hogy felesleges tovább erőltetni ezt a szakaszt, de még haza se akartam menni, mert még bennem volt a bugi. Bakonybél felé vettem az irányt, úgy is rég jártam azon az úton.

Kilapítottam vagy tízezer bogarat

Épp hogy elhagytam Zircet elkezdett kopogni a sisakom. Mondom fasza, már csak az eső hiányzott. Mentem tovább rendületlenül, de az esőcseppek csak nem jelentek meg a plexin és az út se vizesedett, bogarak se jelentek meg a látóteremben, úgyhogy kész rejtély volt. Aztán szépen lassan mégis csak apró bogarakkal telt meg a plexi. Valószínű ezek a muslinca szerű, fekete apró rovarok kopogtattak be hozzám. Később, amikor belementem egy-egy rajba olyan érzés volt, mintha slaggal lespricceltek volna. A gurulás végére meg már a nyakamon éreztem minden egyes bogarat: olyan volt, mintha tűvel szurkálnának, pedig egy vékony csősál is volt rajtam.

Vesekő mentesítés Bakonybélben

A táj még mindig gyönyörű errefelé: vannak lankás, dombos és erdős szakaszok is. Amúgy az útszakasz (Zirc-Béb) vonalvezetése kiváló, az útminőség pedig pont az ellenkezője. Kanyarokban szó szerint szitált alattam a motor. Egyenesben pedig volt olyan szakasz, hogy felálltam a nyeregből, hogy ne kelljen a hátsófelemmel tompítani az úthibákat. Ilyen rázós kátyúzás halmokkal találkozhatnak az erre járók.

A kép nem adja vissza, de kb. egy kátyúzás se volt egy szintbe az úttal, sőt egymással sem. Ráadásul köztük újabb kisebb kátyúk, de inkább lyukakba alakultak ki, amikbe szépen megállt a víz.

Azt már írtam mennyire nem szívlelem a 83-as Pápa-Győr közötti szakaszát, illetve a 832-es úton még úgysem jártam, úgyhogy Bébnél Csót felé fordultam. Csót után pedig indult a hullámvasutazás. Fel-le szakaszok váltották egymást 1 kilométeren keresztül. Utána nem történt semmi extra, leszámítva azt, hogy felnyitottam a plexit, mert viszketett az orrom, és ez idő alatt a sisakba beszállt 5 apró fekete bogár, ebből 1 a szememben kötött ki, úgyhogy állhattam meg kiszedni.

Vigyázz vadveszély!

Gicre beérve megláttam a „Sokorópátka balra” táblát, majd fék, index ki, kanyarodás és gáz. Balra erdő, jobbra kukoricás, előttem 200 méterre jön egy autó a szembe sávban, majd balról hirtelen egy öngyilkos hajlamú őz ugrik a piros kocsi elé. A sofőr időben kapcsolt, fékezett és elrántotta a kormányt. Ezzel párhuzamosan az őz is megijedt, visszaugrott/esett az útról. Így szerencsére elkerülték az ütközést. Az őzike gyorsan felpattan és a kocsi után átszökkent az úton, be a kukoricásba.

Ezt az utat egyébként messziről elkerültem annak ellenére, hogy sohasem jártam erre, mert a Győr-Tényő közötti szakasz sem a tökéletes aszfaltjáról híres. Viszont a Gic-Sokorópátka-Tényő szakasz teljesen vállalható volt.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon: https://www.facebook.com/igymotorozoken/

Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon: https://www.instagram.com/danielforras/

A túraútvonalaimat megnézheted RBikeren: https://www.rbiker.com/hu/view-profile/16737/

Útvonal

Google maps
RBiker

Szlovákiában, Pozsony felett, a Kis Kárpátok vonulatai között, Pernek és Bazin tlepülések között húzódik ez a mindössze 10 km hosszú, de rettentően kanyargós hegyi szerpentin, amit a helyiek Pezinská Baba-nak hívnak. Sok jót hallottam erről az útvonalról több különböző forrásból, úgyhogy megnéztem mit tud.

Odafelé

Nagymegyer felé indultam, de a rázós 13-es utat mindenképpen ki akartam hagyni, úgyhogy a határ után egyből letértem Kulcsod felé. Nem bántam meg, hiszen jó minőségű és kanyargós út fogadott. Ki is ült a mosoly az arcomra, ami sajnos nem tartott sokáig. A falu után átlagosan szar utak és unalmas tájak váltották egymást.

Az első nem várt eseményt a navigáció okozta. Mi más!? Mindig van vele valami. Most épp nem érzékelte, hogy elmentem a kijelölt köztes cél mellett, ezért Dunaszerdahely előtt tettem egy kis karikát teljesen feleslegesen.

A második említésre méltó dolog az az 572-es út. Nem azért mert annyira jó, hanem mert annyira szar. Nagyjából mint a határ és a Nagymegyer között. Rázott, dobált előre-hátra... mintha egy lovon ülnék, ami le akarna dobni. Szerencsére nem sok kilométert kellett megtennem rajta.

Haladtam tovább, már majdnem elkezdtem aggódni, hogy hol vannak a hegyek, amikor a pozsonyi agglomerációt elérve megpillantottam sötét felhők árnyékában a dombokat – mert hegynek azért túlzás nevezni. Esőbélést meg nem hoztam, úgyhogy nem voltak jók a kilátások.

Pernek ring

Végre elértem a célomat, néhány kanyar már a hátam mögött volt, amikor elkezdett szemerkélni az eső. Mondtam magamban, ha kell megázok, de vissza nem fordulok, ha már 2 órát jöttem ezért a kanyargós szakaszért. Szerencsére aztán semmi nem lett az esőből, az út se lett vizes, úgyhogy mehetett a motorozás.

Itt aztán lehet döntögetni a kanyarokban. Sok visszafordító van, de tempósan lehet menni felfelé és lefelé is. Brutál jó volt, nagyon élveztem. A csizmám többször ért le a kanyarban, mint eddig összesen. Úgy voltam a hazaindulással, mint a kisgyerek a vidámparkban: „csak még egy utolsót megyek”.

Mint minden vidámparkban – hogy maradjak az előző hasonlatomnál – itt is sokan vannak. A motorosok eloszlanak az úton, illetve könnyen meg tudják előzni egymást. Viszont jelentős az autós forgalom, és nincs sok olyan egyenes két kanyar között, ahol lehetne biztonságosan előzni. Úgyhogy ilyenkor marad a vonatozás.

Az út széles volt és jó minőségű, bár a szélén néhol voltak kátyúk, kátyúzások. 1-2 helyen homokkal is találkoztam, szerencsére csak az út szélén. A gumin is látszott mennyire jól tapadt az aszfalt, látni lehetett a kis szemcséket. Minimális majrécsík az maradt, amit nyilván el lehet tüntetni, de nem mertem tovább dönteni, így is sokszor súroltam az aszfaltot. Valószínű hogy a technikám se tökéletes, de ez így volt jó.

Közvetlenül autópályán 1 óra 15 perc alatt oda lehet érni Győrből, tehát vállalható az út, és egy nap alatt elég sokat lehet fordulni a szerpentinen, ha kimondottan ez a cél.

A hazafelé vezető út eseménytelenül telt, pedig direkt másik útvonalon jöttem, de ez sem volt különb: unalmas utak és nem túl szép táj.

Útvonal

Google maps
RBiker

A pünkösdi hosszú hétvégét elég sűrűre sikerült betáblázni, ezért a motorozásra most csak egy délután jutott. Egyik volt motoros kollégámmal, Krisztiánnal beszéltünk meg egy közös gurulást Szentkirályszabadjára a szovjet szellemvárosba és Tapolcára a Malom-tóhoz. Úgy volt, hogy csak ketten megyünk, de Eszter is kedvet kapott a kiránduláshoz és jött velem.

Szentkirályszabadjai szellemváros

Nyúlon találkoztunk a benzinkúton, teletöltöttük a motorokat és a 82-esen indultunk a Balaton felé sok más közlekedővel egyetemben. Végig nagy volt a forgalom, úgyhogy az is nagy szó, hogy legalább a cseszneki szerpentin első felén nem tartottak fel minket. Az elhagyatott katonai bázist Veszprém felől akartuk megközelíteni, de az elkerülőn sikerült elvétenem a lehajtót. Visszafordultunk, de a 2x2 sávos úton esélytelen lett volna balra fordulni, úgyhogy Szentkirályszabadja felől közelítettük meg a laktanyát.

Kb. 2 km hosszú murvás út vezet a szellemvároshoz. Krisztián csapatta is az Africa Twinnel. Én a Bandittal csak vergődtem, úgyhogy inkább felmentem a párhuzamos kerékpárútra miután nem volt rajta semmi forgalom. A táv feléig volt megcsinálva az aszfaltos kerékpárút, utána maradt a murva. A város szélén leraktuk a gépeket és gyalog jártuk be a lepusztult körzetet.

Az egykor katonai reptérként és támaszpontként szolgáló kisvárost a ’60-as években építették. Orosz és ukrán katonák állomásoztak itt családjukkal együtt egészen a Szovjetúnió felbomlásáig. Akkor azonban egyre többen vándoroltak el, így a ’90-es évek elején elhagyatottá vált a laktanya.

A lerobbant városrészt gyakran Magyar Csernobilként emlegetik, de közel sem az. Nem jártam az atomkatasztrófa helyszínén, de képeket láttam és talán ezért számítottam többre. Vártam egykori életre utaló jeleket: bútorokat, könyveket, játszóteret, bármit. Ehelyett gyakorlatilag növényekkel, fákkal, bozóttal benőtt épületeket láttunk, a falakon és a törmeléken kívül semmi más nem maradt meg. A hely hangulata sem volt hátborzongató, mivel elég sokan turistáskodtak a laktanyában, míg mások egy lezárt területen driftelgettek, de paintball nyomai is látszottak a falakon. Ja, és szellemekkel sem találkoztunk. A magas elvárásaim ellenére érdekes volt, egyszer mindenképp érdemes megnézni.

Balaton-felvidék

Egy órás nézelődés után nyeregbe pattantunk és visszakanyarodtunk az elkerülőre és Balatonfüred felé folytattuk utunkat. A part melletti 71-es úton kényelmes tempóban haladtunk, hogy legyen időnk a vitorlásokkal teli Balatont csodálni. Zánkánál Tapolca felé fordultunk. Érdemes erre menni, mert természeti látnivalókban gazdag, dimbes-dombos vidéken kanyaroghatunk. Ráadásul alsóbb rendű út ellenére nem volt rossz a minősége.

Malom-tó, Tapolca

Krisztián néhány éve fedezte fel a helyet, úgyhogy ismerte a járást. Egy külső parkolóban álltunk meg, ahonnan 3 perc sétára volt a tó. A kis tóhoz az út egy patak mellett vezetett. Rendkívül hangulatos kis hely a Malom-tó és környéke: be van parkosítva, a tóban különböző méretű és színű halak úszkálnak, és a víz sodrását kihasználva vízimalom is működik. (Elvileg, mert amikor ott jártunk épp nem üzemelt.) Ettünk egy fagyit és elindultunk haza.

Devecser-Pápa-Győr útvonalat beszéltük meg, de én még csavartam rajta egyet: beiktattam a múltkor felfedezett kanyargós szakaszt a 83-ason, ezért senki sem értette Devecser után miért fordulok Veszprém felé. Eszter mondta is, hogy Győr egyenesen van. Győr előtt megbeszéltük, hogy lesz még folytatás és elköszöntünk.

Útvonal

Google maps
RBiker

Hétvégén fogtam magam és kimentem Ausztriába kanyarogni egyet. Na nem spontán jött, előre megterveztem az útvonalat, kötöttem biztosítást és vettem pályamatricát miután lecsekkoltam az időjárás

Autópálya? Kösz nem!

Május 1-től lehet venni havi motoros autópálya matricát 2.500 magyar forintért. Viszont csak elvileg, mert a gyakorlatban még a neten sem és a benzinkutakon sem mindenhol kapni. Először lyukra is futottam az OMW-nél, de szerencsére a Shellnél már volt.

Úgy gondolkodtam, hogy pályán gyorsan elmegyek a határig, hogy ne az utazással menjen az idő, így több jut a kanyirgálásra. Ezzel nem is volt gond, mert relatív gyorsan elértem a határt, de ez a szakasz egy örökké valóságnak érződött annyira unalmas volt. Számítottam rá hogy nem lesz jó, de ez borzasztó volt. Ráadásul minimális szélvédelemmel elég szar huzamosabb ideig autópálya tempót menni. Úgyhogy az olcsó havi matrica ellenére lehet maradok a hosszabb és zötykölődős utaknál.

Apa kezdődik!

Amint átléptem a határon beköszöntött a Kánaán a Rohonc-Léka közötti szakaszon. Több helyen ajánlották ezt az utat, nem véletlenül. Kiváló minőségű, széles, kanyargós aszfalt húzódott végig az erdőben változatos kanyarokkal.

Léka után az 50-es, majd az 54-es és az L414-es úton haladtam nyugati irányban. Tempósan haladós, finoman kanyargós szakasz volt, de települések is akadtak közbe-közbe. Utána a 72-es főútra kanyarodtam rá és északi irányba, Semmering felé indultam.

A csoda 72-es

Felhőkbe nyúló hegyek között halad az út, de milyen út!? Szokásos autópálya minőségű aszfalt. Na ne az M1-es burkolatára gondoljatok, hanem a széles, tükörsima, karbantartott osztrák pályára. Ez mind semmi! Az út úgy kanyargott mint ahogy a malac farka kunkorodik. :D Jah, és a forgalom minimális volt szombaton, szinte nem is volt. A táj hiába szép, nézelődésre nincs idő, mert jön a következő kanyar. Ezt a szakaszt mindenkinek nagyon ajánlom, nem fog csalódást okozni!

Eláztam és vicces szituba keveredtem

Az út harmadánál jártam, amikor koppant valami a sisakomon. Először azt hittem egy nagy bogár volt, majd jött még egy és így sorjában a többi. Óriási szemekben kezdett el szakadni az eső. 1 perc volt mire találtam egy éttermet/vendégházat, ahova behúzódhattam. A motort fedett helyen nem tudtam lerakni, de itt annak is örültem, hogy az én fejem nem ázik meg. Dobozból előkaptam az esőbélést, majd bementem az étterembe, hogy felvegyem. Amint beléptem elhalkul a beszélgetés és a sorba rendezett asztaloknál ülő tömeg rám figyel. Valami privát családi rendezvény lehetett, de nekem nem volt más opcióm az öltözésre, úgyhogy szépen köszöntem egy Guten Tag-gal, majd átmentem a termen, aminek a végén szerencsére ott volt a mosdó. Mire betettem a nadrágomba a bélést elállt az eső. Gondoltam magamban pipiskedhetek most a nedves úton, de hát nem volt mit tenni, felültem a motorra és tovább indultam. 100 métert ha mentem és az esőnek nyoma se volt. Ilyet még nem láttam. Éles váltás, de mázlim volt, mert így száraz úton mehettem tovább és teljes mértékben kiélvezhettem a motorozást.

Semmering és környéke

Tettem egy kisebb kört a környéken: az utak szintén jók, kanyargósak, de keskenyek. Egy, maximum másfél nyomsáv beláthatatlan kanyarokkal. Hegyre föl, majd hegyre le ment az út. Ezért csak lassan lehetett haladni, úgyhogy ezt a kört inkább a nézelődést kedvelő túrázóknak ajánlanám.

Kanyarból ki, kanyarba be

Hazafelé is akadt még egy említésre méltó út, az L137-es.Változatos volt, mert akadt hajtű kanyarokkal teletűzdelt lassabb tempójú, valamint gyors, döntögetős szakasz is. Annyira élveztem a motorozást, hogy bele is feledkeztem és nem néztem a navigációt, így sikerült összehoznom egy kb. 30 km-es kitérőt a tervezett útvonalhoz képest, de nem bántam meg.

Összességében hosszú, de jó nap volt. 530 km-t tettem meg, aminek a nagyrésze élvezetes, kanyarban gazdag útszakasz volt. A Rohonc-Léka szakasz és a 72-es út kihagyhatatlan! Ha a határhoz közel szeretnétek egy jót motorozni bátran ajánlom ezeket!

Útvonal

Google maps útvonaltervet most sajnos nem tudok linkelni, mert nem követte le Google barátunk a rengeteg változtatást, amit a főbb irányok megadását követően végeztem el. Viszont a képről is jól látszanak szerintem az iránymutató települések, utak.

RBiker

Nem rég tudtam meg, hogy A mi kis falunk című sorozat helyszínéül szolgáló falucska Pilisszentlélek. Eszter mindenképpen el szeretett volna menni Teca kocsmájába, és nekem se volt ellenemre az ötlet.

Pajkaszeg

Szokás szerint a Tarján-Héreg-Bajna-Tát útvonalon közelítettem meg a pilisi dombokat. Ez az útszakasz nem szűkölködik kanyarokban, lehet döntögetni, ráadásul az útminőség is kiváló. Nem véletlenül szeretik a motorosok. Esztergomot megkerülve a Dobogókő felé vezető útról kell lekanyarodni Pajkaszegre, vagyis Pilisszentlélekre. Az út egyenesen Teca kocsmájához vezet, nem lehet eltéveszteni. Ittunk egy kávét, nézelődtünk és persze fotózkodtunk.

Szentendre

Utunkat Szentendre felé folytattuk a nedves pilis utakon. Előző éjjel eshetett az eső és az erdős részeken még nem száradt fel, így óvatosan haladtam. Amúgy sem tartozik kedvenceim közé ez a szakasz, mert hiába kanyarog az út, rossz a burkolat Esztergomtól Dobogókőig. Dobogókő és Pomáz között már jobb azért.

Szentendrén rengeteg látnivaló van: ott a szép kis belváros, a skanzen és a Duna part. A belvárosban van egy karácsony bolt és múzeum is, ami egész évben nyitva van. A karácsony szerelmesei semmiképp se hagyják ki. Kb. mint a filmekben, ezernyi féle dísz, dekoráció. Itt a link a bolthoz.

Esztergom

Egy rövid Duna parti sütkérezést követően Esztergom felé vettük az irányt a másik pilisi úton Pilisszentlászlón keresztül. Eleinte lehetett haladni, aztán a kanyargósabb részeknél feltorlódott a forgalom és vonatozhattunk. Esztergomban a Vaskapu éttermet kerestük fel a város tetején, mert jókat hallottunk róla. Az étteremből pompás látvány tárul a szemünk elé. Látni lehet a várost, a bazilikát és a Dunát is. Már ha foglalsz asztalt a teraszon… Mi ezt nem tettük meg az előzetes figyelmeztetés ellenére sem, úgyhogy a panoráma teraszról lecsúsztunk. Sajnos a kilátást is csak az asztaloknál ülők tudják igazán élvezni, így jó képeket se tudtam készíteni. A kaja jól nézett ki, de az íze átlagos volt. Ezért nem éri meg feljönni. 

Micsoda utak

Esztergomnál átmentünk Szlovákiába egy rövid szakaszra, hogy Letkésnél visszajöjjek egy karikára a Börzsönyben. Kóspallagig az út csoda volt: kiváló aszfalt, hosszú elnyújtott kanyarok, gyönyörű táj. Feldobta a napot. Legközelebb a pilisi kört kihagyom és egyből erre jövök. Szokolya, Kismaros felé folytattam az utat, ami rossz döntésnek bizonyult, mert az erdős szakaszon 1 nyomsáv volt csak és az út sem volt jó. Úgyhogy ha erre mentek ezt a szakaszt nyugodtan hanyagoljátok. Nagymarosnál álltunk meg pihenni szintén a Duna parton. Ettünk egy jégkrémet, majd hazafelé vettük az irányt. Visszafelé a már ismert Letkés-Esztergom-Tát-Tarján útvonalon koptattam a gumikat.

Útvonal

Google maps
RBiker