Megérett a régi bukó a váltásra

Nyár elején jutottam arra az elhatározásra, hogy lecserélem a Nox bukósisakomat. Anno még robogózáshoz vettem és a nagyjából 5 év használat már meglátszott a bélésen. Az anyag kibolyhosodott és az alsó műbőr réteg már elkezdett mállani. A pumpás arcpárnáknak köszönhetően passzentosra lehetett állítani a sisakot, úgyhogy ezzel nem volt gond, de persze már nem olyan volt, mint új korában. A plexi, a beépített napszemüveg és a külső héj is hibátlan állapotban volt, ami nem mondható el a szellőzőkről. Működtek a lamellák, de levegő már nem érkezett a sisakba. Nem volt rossz állapotban kobak, de megérett már a cserére. 

Így jutottam el a Nolan N87-hez

Az új bukóra 60-80.000 forintot szántam, ami a középkategóriának felel meg. Mindenképpen zárt sisakot szerettem volna, illetve beépített napellenzőt és pinlockot. A többi kérdésben nyitott voltam, úgyhogy fogtam magam és kinyitottam az internetet, hogy feltúrjam milyen lehetőségeim vannak. Próba nélkül semmiképpen nem akartam bukósisakot választani, úgyhogy az internetes tájékozódással párhuzamosan elkezdtem járni a helyi motoros boltokat és felpróbálgatni a különböző fejvédőket. A középkategóriából Shark, HJC, Nolan és AGV sisakokat próbáltam, amik közül a Nolan N87 és az AGV K3 illett tökéletesen a fejemre. Felszereltségben és árban szinte megegyezett a két olasz gyártó terméke. Teszteket olvastam és bújtam a fórumokat, de jelentős különbséget sehol sem találtam. El szerettem volna mozdulni a fekete sisakfestéstől és a Nolannek erre több válasza volt, mint a konkurens gyártónak, így felé billent a mérleg. Elkezdtem tehát keresgélni hol lehet a legjobb áron megvásárolni a sisakot a kinézett változatban. A motoin.de német motoros webshop nyert, átszámítva kb. 62.000 magyar forintért sikerült megrendelnem akciósan. 4 nap múlva már csengetett is a futár az új bukóval.

Első benyomások

A többszörös tesztgyőztes bukósisak olyan, amilyet vártam. Jól néz ki, passzentosan illeszkedik a fejemre, és hosszútávon is kényelmes. Első ránézésre kicsit furcsa volt, hogy a héj mérete nagyobb a korábbinál, de viselésnél semmi különbség. Ezen kívül természetesen a szellőzők és a napszemüveg nyitását kellett megszokni.

Tapasztalatok

Júniustól november közepéig nyúztam a sisakot mintegy 6.000 kilométeren keresztül különböző időjárási körülmények között. Ezek alapján azt mondhatom nekem bejött, az előző sisakomhoz képest sok szempontból előrelépés.

Az első dolog, amit észrevettem az a napellenző 7 fokozatban történő állíthatósága volt. Nagyon bejön, hogy nem csak a nyitva-zárva lehetőségek vannak. Általában nem is szoktam teljesen lenyitni. A másik szinte azonnal észlelhető pozitívum a szellőzőrendszer hatékonysága volt. Kinyitottam és csak úgy áramlott a hűsítő levegő a sisakba.

Azt egy naked bike-kal közlekedve, szélvédelem hiányában nehéz megítélni, hogy mennyire hangos vagy halk a sisak. Szignifikáns különbséget nem érzek a Nox-hoz képest, talán egy fokkal jobb a Nolan, de halknak nem mondanám. Hosszabb és főleg autópályás vagy utazó szakaszoknál szoktam mellé füldugót használni.

A kommunikáció előkészítést is hasznosnak találtam. Szépen ki van alakítva a hangszórók helye, a bélésen belül a sisakba süllyesztve, ezáltal tökéletesen beilleszthetők. Természetesen az intercomnak is megvan a maga helye.

A Pinlock miatt kicsit már vártam a hűvösebb reggeleket és az esőt, hogy le tudjam tesztelni a páramentesítő rendszer hatékonyságát. Horvátországi túrán aztán kijutott mindkettőből rendesen.Öröm az ürömben, hogy a pinlock működik! Hosszú órákon keresztül történő motorozás alatt hidegben és esőben az orrom alatti sávban jelent meg minimális mennyiségű pára, de ez nem zavarta sem a kilátást, sem a komfortérzetet. Mentem még hűvösebb időben és kisebb esőben is, de akkor minimális pára sem csapódott ki.

Amit még tudni érdemes, hogy a bukósisak külső héja polikarbonátból készült, az ütéselnyelő képességéről szerencsére nem tudok beszámolni. A bukó Microlock2 elnevezésű csattal van felszerelve, dupla mozdulattal nyílik és záródik.

Összegzés

Nekem bejött a sisak, azt kaptam, amit vártam. Ár-érték arányban az egyik legjobb választás a piacon. Negatív tapasztalatom nem volt vele, ezért bátran ajánlom.

Ha ilyen sisakod van írd meg kommentben neked mik a tapasztalataid!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő tesztről kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Megnéztem az esztergomi szénátrakót, majd a dobogókői úton kanyarogtam, aztán az Üvegtigrist és a Zsámbéki Romtemplomot vettem célba. 

Ezúttal egyedül vágtam neki a túrának, ahol próbáltam kombinálni a szerpentineket a látnivalókkal. Ezt csak többé-kevésbé sikerült megvalósítani, mivel útközben vérszemet kaptam a lapogatáshoz.

Már a tarjáni szerpentinen szépen fűztem az íveket egymás után, amit a tökéletes minőségű Héreg-Bajna szakaszon folytattam. Már itt motoszkált bennem a gondolat, hogy mennem kellene még egy kört, de még ott lebegett a szemem előtt a sok látnivaló, ezért elhessegettem a gondolatot.

Esztergomi szénátrakó

Magyarósi Csaba vlogjából értesültem erről az építményről még nyáron, innen jött az ötlet, hogy meg kellene nézni. Rátalálni nem volt olyan egyszerű, mert hiába írtam be a Google keresőbe vagy térképbe nem adott ki találatot. Így hát elkezdtem nézni Esztergom környékén a Duna melletti POI-kat és a „Ferry boat” jelzésnél megláttam az ismerős képet. A szénátrakó gyakorlatilag a teherkomp-kikötő mellett van. A kikötő sorompóval le van zárva, de mellette van egy földút, ott kell bemenni, majd lesétálni a partra és voálá.

Dobogókói út

Színes őszi erdő fogadott a Pilisben. A motorosok mellett biciklisek és kirándulók is kihasználták a szép időt. A forgalom ennek ellenére nem volt nagy, lehetett élvezni a motorozást. Szerencsére az út tiszta és száraz volt. Falevelek is csak a sűrűbb erdei részeken voltak az úton elszórva, de egyáltalán nem veszélyes mennyiségben. Nem kellett attól tartanom, hogy emiatt hirtelen elmegy a tapadás.

Sokáig tartottam az őszi motorozástól a hidegebb idő, gumi- és aszfalthőmérséklet, valamint a levelek miatt. Talán túlságosan is. Óvatosan kell menni, de az ilyen tavaszias időt vétek nem kihasználni. El is kapott a hév és mentem még egy kört a szakaszon.

Üvegtigris

Amikor először jártam itt nagyot csalódtam a helyben, talán még a Bokodi-tónál is nagyobbat. Nem tudom miért, de többre számítottam egy lepukkant lakókocsinál. Azóta felújították, de az érzésem nem változott. A kultikus film miatt sokan kíváncsiak rá, megnézik, maximum esznek egy hambit és kipipálják a bakancslistájukon aztán csókolom. Pedig hátrébb van egy kis tó, mellette egy étteremmel. Jobban is ki lehetne használni a helyszínt szerény véleményem szerint.

Zsámbéki Romtemplom

Itt még nem jártam, de kívülről impozáns látványt nyújt az öreg templom. Eszterrel vissza fogok jönni, és akkor ígérem be is megyünk.

Felcsút helyett

Sajnos a dobogókői útról lefordulva megnőtt a forgalom, nem lehetett haladni, ezáltal a motorozást sem tudtam élvezni. Hazafelé még be volt tervezve Felcsút és a Pancho aréna megcsodálása, de ehelyett inkább a kanyarokat választottam és Zsámbékról Bajnára mentem. Vesekő-mentesítettem már a környék romos útjain, ezért meglepve tapasztaltam, hogy ez nem tartozik közéjük. Teljesen jó minőségű útburkolat fogadott, faluban se kellett sokat mennem, úgyhogy a nyílegyenes úton gyorsan elértem a héregi szerpentint, ahol még egy jót csapattam a túra és a szezon zárásaként.

Jövőre folyt. köv.! Addig se aggódjatok, télen sem fogom elhanyagolni a blogot: túrabeszámolók helyett jönni fognak a kütyü- és tartós tesztek.

Útvonal

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Akár vár érintő túrának is nevezhetném a szezon utolsó hosszabb gurulását, mivel várak mentén haladtunk, de nem a várak felfedezése, hanem a motorozás volt a cél. Ebből kifolyólag a várak mellett csak megálltunk, de be már nem mentünk. Hozzáteszem valahol ez nem is volt opció, mert megközelíthetetlen volt az erődítmény. Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Majdnem volt egy rendszámom

Egy Facebook csoportban megismert motoros ismerőssel, Dáviddal indultunk útnak. Neki nem volt pályamatricája, úgyhogy a 85-ös főúton mentünk. Katasztrófa volt a városból kijutás és a települések is lassítottak minket. Csornán egyik rendőrlámpánál kérdezi Dávid, hogy tudok-e róla hogy mozog a rendszámtáblám. Hát nem tudtam, úgyhogy az első lehetőségnél félreálltam és megnéztem mi a helyzet: eltört a rendszámtábla tartó konzol a felső felfogatásnál. Így a 3 helyett csak 1 csavar tartotta a táblát, ráadásul az is ki volt lazulva. Előkaptam a villáskulcsot és meghúztam. Szerencsére utána nem volt gond vele, de azért beszerzek egy új konzolt biztos ami biztos.

Mini-Stelvio

Feketevár (Schwarzenbach) után az L148-as úton van pár hajtűkanyar, ami engem a híres panormáma útra hajaz, innen az elnevezés. Ha erre járok mindig végigmegyek rajta párszor, ez most sem volt másképp.

Burgenlandi várak, utak és tájak

Innen aztán beindult a kanyargás Fraknó (Forchtenstein) váráig a lenyűgöző sárgás-barnás őszi tájon keresztül.

Majd Thernberg felé vettük az irányt. Dimbes-dombos tájakat kereszteztünk, sokszor a dombtetőn bukot alá az út. Izgalmas volt úgy menni, hogy nem tudod a bukkanó után vajon mi következik. Útközben a navigáció kétszer is megtréfált. Először tettünk egy felesleges plusz kört. majd a vár mellett simán elvitt minket, mintha nem is lehetett volna a közelébe menni.

A következő megálló Kirchschlag-ban volt. Az idevezető út inkább másfél sávos volt, mint szűk kettő, úgyhogy nagyon csapatni nem lehetett, de nem bántam, mert gyönyörű vidéken át jutottunk el a helyi várromhoz, vagyis a domb lábához, amin a vár állt. Nem valószínű, hogy látogatható, mert még gyalogutat sem láttunk, amin közelebb lehetett volna menni.

Lánzsér és a bécsi Harley-sok

Az utolsó kanyargós szakasz Wiesmath felé, Lánzséron keresztül Veperdig tekergett. Itt jól lehetett döntögetni. Útközben megálltunk megnézni néhány szép lovat.

Nézelődés közben szirénázásra, majd folyamatosan erősödő robajra lettünk figyelmesek, majd egyre több motoros jelent meg az úton és csak nem akartak elfogyni. Pár száz többnyire Harley-s motoros gurult el előttünk.

Hazafelé Kapuváron köszöntem el Dávidtól, hogy M85-ösön mielőbb hazaérjek. Bármennyire nem szeretem az autópályát, autóutat, mégis inkább ezt választom, nem pedig az időben sokkal hosszabb, de szintén unalmas és kanyarmentes településeken keresztül vezető utazást. 

Útvonal

Ha tetszett az írás kövesd a blogot! Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon vagy keress Instagramon! A korábbi túraútvonalaimat megnézheted RBikeren.

Hangulatos benzinkút a 83-ason

Téten már egy ideje épült az Oldtimer83 benzinkút, úgyhogy volt idő kifigyelni, hogy itt nem egy szokásos franchise töltőállomás lesz, hanem valami különlegesebb. Eszter mondta is ha megnyit, ide el kell jönnünk. Így is lett, és talán most először nem bánta, hogy megálltunk tankolni.

Már maga az épület designja figyelemre méltó, ami miatt sokan be is térnek tankolni. Aztán mikor belépnek a shopba hogy fizessenek lehet még maradnak egy kávéra vagy péksütire. Ugyanis a hely belülről inkább emlékeztet egy klassz kávézóra, mint egy benzinkútra.

Tankolás után lekanyarodtam a 83-asról és kertek alatt indultunk a Bakonyba. Nem volt jó ötlet. Sőt, határozottan rossz ötlet volt. 30 km hepehupás út következett. A Hubertlaki-tavat szerettük volna megnézni, de ebből az irányból sajnos nem lehetett megközelíteni, mert sorompóval le volt zárva az út. Pedig még murván is hajlandó lettem volna menni. Majd legközelebb másik irányból közelítünk.
Helyette piknikeztünk egyet az egyik réten, ahol volt alkalmam offroadozni is egy kicsit.

Bakonybéli úthelyzet

Még júniusban írtam milyen siralmas állapotban van a Zirc és Béb közötti útszakasz, de azóta legnagyobb meglepetésemre változott a helyzet: Bakonyszombathelyt elhagyva frissen aszfaltozott út fogadott. Kezdtem is reménykedni, hogy végig megcsinálták, de sajna nem. Kis zötykölődés következett, majd ismét új úton mehettem Bakonybélig. Reménykedem, hogy itt nem állnak le a fejlesztéssel, mert ha végig megcsinálnák brutál jókat lehetne kanyarogni errefelé.

A 8-as útig mentem, majd a 83-ason következett egy kis kanyargás a következő megállóig.

Szarvaskő vára, azaz a döbröntei várrom

Nem lehet eltéveszteni a település fölé magasodó dombon lévő vár romjait. Döbrönte főutcáján álltunk meg és onnan sétáltunk fel a XIV. században épült vár maradványaihoz. A dombtetőről fantasztikus panoráma nyílik a környékre. A várból gyakorlatilag csak a falak egy része maradt meg, de azokat szépen restaurálták. A környék is rendezett, látszik hogy karban van tartva: le van nyírva a fű és padok is vannak kihelyezve a megfáradt látogatóknak.

A várrom maga egyszerű, de nagyszerű látványosság. Pont ilyenre számítottam, se többre, se kevesebbre. Nagyon tetszett, hogy egy ilyen műemlék „csak úgy ott van hagyva” a természetben a legpozitívabb értelemben. Nem akar belőle üzletet csinálni a falu, mégis rendezett a környéke, nincs megrongálva és bárki számára ingyenesen megtekinthető.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal

Kinek ne lenne ismerős ez a helyszín!? Ha te még nem voltál itt biztos van legalább egy ismerősöd, aki már pózolt Bokodon a lebegő faluban. Impozáns látványt nyújtanak a vízen álló házak és az odavezető pallók, mintha a Maldív-szigeteken járnál. Jobbnál jobb képeket lehet készíteni az idilli helyszínen. Ezek a képek pedig a legtöbb emberben vágyat ébresztenek egy bokodi kirándulásra.

Velem sem volt másként, vonzott a hely szépsége. Eszter már többször járt ott és felkészített, hogy ne várjak sokat, nem nagy cucc a hely. Így aztán nem koppantam nagyot.

A hely vonzereje szinte csak egy, a legtöbb fotón látható szögből érvényesül. Ennek az egyik oka, hogy nincs még egy ilyen palló csomópont a vízen álló házak előtt. A másik pedig a háttérben tornyosuló erőmű sziluettje. Kicsit elfordítva a kamerát már nem lesz olyan idilli a helyszín.

Az elmúlt években nagyon felkapták a helyet, ottjártunkkor is sokan voltak a horgásztónál. Úgy érzem kicsit nagyra lett fújva ez a lufi, mert a képek alapján ezerszer szebbnek tűnik a tó és a lebegő falucska.

Már a hely elnevezése is csalós, mert nem Bokod, hanem Oroszlány felől lehet megközelíteni a vízen álló házikókat. Megérkezve a partszakaszra egy erdősáv, majd egy sor pottyantós wc fogad. Elég abszurd és vicces is egyben.

Tovább sétálva pedig megpillantasz jópár embert a pallókon, akik ugyanazért jöttek, mint te. Néhányan beljebb sétálnak, körülnéznek, míg mások le is piknikeznek a keskeny deszkautcákon. Te meg vársz, vársz és vársz, hogy elkészíthesd a hőn áhított fotót, ami gyakran visszaköszön ismerősök Facebook és Instagram oldalain.

Mi nem vártunk és a fotó kérdést úgy oldottuk meg, hogy a hab testünkkel kitakartuk a mögöttünk lévő embereket. Nyílván nem lett magazinba illő kép, de nem is az volt a cél.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a tó és a rajta lévő horgászházak látványát azt mondanám túlértékelt. Mindössze 15 perces látnivaló: megérkezel, odasétálsz, nézelődsz egy kicsit, lősz egy fotót, majd mész tovább. Ennyi, nem több. Nézd meg ha szeretnéd, de ne 1 napos kirándulást szervezz ide, mert nincs más látnivaló, se infrastruktúra.

Ha jártál már itt írd meg kommentben, neked hogy tetszett! 

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Horvátország kora ősszel talán még jobb, mint nyáron. Kellemesen meleg a levegő és a tenger is, ráadásul kevesebb a turista és kisebb a forgalom.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Májusban eléggé rágyógyultam a motorozásra és a Grossglocknerre. Sajnos Ausztria legmagasabb hegycsúcsának meghódítása nem jött össze, mert nem állt össze a társaság, de azzal a lendülettel kezdtem el túrák után kutatni. Végül erre a 4 napos horvátországi kirándulásra esett a választásom. Mindenből volt benne egy kicsi: vonzott a tengerparti kanyargás, a strandolási lehetőség és a Plitvicei tavak.

A túra Budapestről indult és a magyarországi szakaszra csak autópálya volt betervezve, amit gyűlölök. Ezért úgy terveztem, hogy egy nappal előbb legurulok Pécsre körbenézni és motorozni egyet a Mecsekben. Már szállást is foglaltam, amikor hívott egy komáromi túratárs, hogy menjünk együtt. Gondolkodtam rajta egy keveset és végül vele tartottam, hogy legalább valakit megismerjek a csapatból mire találkozom a többiekkel.

Unalmas utazás, más semmi

Kisbéren találkoztunk, majd Székesfehérvár – Dunaújváros – M6 – Harkány volt az útvonal. Nem mi voltunk az első érkezők, ketten már ott vártak, majd kis késéssel befutott a fővárosi különítmény is. Nagyon mehetnékem volt már, de csak a határig jutottunk, ahol nagyon lassan sikerült átjutnunk, mert mind a magyar, mind a horvát oldalon igazolványt és forgalmit is ellenőriztek.

Horvátországban sem volt nagy tempó, mert egyik faluból mentünk a másikba. Kanyarok se jöttek és látnivaló se volt. Nem is tudom mennyit kellett mennünk, mire elkezdődött a dimbes-dombos, enyhén kanyargós szakasz, de egy örökkévalóságnak tűnt. Innentől kezdve már jobban lehetett haladni, az út is élvezetesebb volt és a napot is leárnyékolták a fák, úgyhogy egyből kellemesebb idő lett.

Bosznia-Hercegovina

Itt azért már több jól motorozható szakasz akadt. A túra előtt attól tartottam, hogy majd nyugdíjas túratempóban fogunk haladni és nem lehet a kanyargós szakaszokat sem megnyomni. Szerencsére nem így volt, jó tempót mentünk és szerpentineken gyakorlatilag szabadrablás volt, mindenki motorozhatott a saját tempójában a következő elágazóig vagy a megbeszélt találkozópontig.

Faltuk a kilómétereket, amikor egyszer csak elfogyott alólunk az aszfalt. Meg is álltunk, hogy jó irányba megyünk-e, de a GPS ezt mutatta. Egy szemből érkező helyi autóst megkérdeztünk mégis mennyi ideig murvás az út. 12 km volt a válasz. Nem vállaltuk be, megfordultunk és kerültünk egyet. Így egy olyan fasza kanyargós erdei szakaszon közelítettük meg a bihácsi szállásunkat, aminél szebbet rajzolni sem lehetne. Balról hegyoldal, jobbról patak és előttünk girbe-gurba út. Szerintem egyenesbe nem állt alattam a Bandita egy bő 30 kilométeren keresztül (M14-es út Bosanska Krupa és Bihács közötti szakasza). Egyik kanyarból döntöttem a másikba, a gép igazi kezesbárányként viselkedett alattam. Akár egész nap elmotoroztam volna itt, de már sötétedett, úgyhogy ideje volt elfoglalni a szállást, inni egy hideg Karlovackót és enni egy finom grilltálat.

Először voltam Boszniában, most is csak átutazóban. Az országról emlékezetes marad a sok kóbor kutya, az olcsó benzin és a vasúti átjárók, amik nem aszfaltozva voltak, hanem farönkök voltak lefektetve.

Plitvicei-tavak

Horvátország egyik legnagyobb természeti látványosságát szerintem nem kell bemutatnom senkinek. A tórendszer és nemzeti park bejárására 1 nap sem elegendő, nem hogy 4-5 óra, ami számunkra most rendelkezésre állt. Ebbe az időbe az alsó tavak körbejárása fért bele a 78 méter magas Nagy vízesés megtekintésével, egy kis buszozással és hajókázással vegyítve.

A nemzeti park gyönyörű, de rohadt sok a turista, hosszúak a sorok még így utószezonban is. Nem is tudom mi lehet a főszezonban... Na de szavak helyett inkább beszéljenek a képek.

A gyalogtúra után folytatódhatott a motoros túra. Jó ütemben tudtunk haladni, de még elválasztott minket egy hegy a tengertől, ami felett esőfelhők gyülekeztek. A hegymenet első kanyarja előtt már nedves volt az út, egészen a hegytetőig, úgyhogy ugrott a kanyarvadászat. Sajnos lefelé sem jött össze, mert szinte az összes íven marva volt a burkolat, ami jobban csúszott, mint a vizes út. Szó szerint szitált alattam a motor. Utána meg hiába lett normál burkolat, elvesztettem a bizalmam.

Mikor átértünk a hegyen megcsapott minket a hőség. Érezhetően melegebb volt a parton. Összeálltunk egy csoportképre, majd készültek a Pulitzer-díjas fotók a vaslovasokról.

Beköszöntött az ősz

Másnap reggeli után folytatódott a tengerparti lapogatás a 8-as úton. Mindenki a maga tempójában gurulhatott, az időnkbe bőven belefért több megálló is a parton.

Már majdnem elértem a megbeszélt találkozópontot egy cirkvenicai benzinkútnál, amikor megérkezett az égi áldás átok. A benzinkúton aztán egy hosszabb időzés következett, mert egyik túratárs defektett kapott, egy másik pedig elkeveredett. Időközben hol elállt, hol eleredt az eső. Reménykedtem benne, hogy megússzuk.

Fiume

A terv az volt, hogy egy városnézést követően megyünk tovább, amíg még nem esik az eső. Amikor beértünk a sétálóutcára leszakadt az ég és olyan erejű szél jött, hogy keresztbe fújta a szökőkútból kilövellő vízcsóvát. Úgyhogy bemenekültünk egy étterembe. 

Az időjárás nem javult, úgyhogy a városnézésből nem lett semmi. Emiatt nem lett szívfájdalmam, mivel Eszterrel 2 évvel ezelőtt bejártuk a várost és a kikötőt.

Eső, szél, köd a hegyi szerpentineken Zágrábig

Nem tehettünk mást, mentünk tovább. Iszonyat jó szakasz következett, mert az út végig kanyargott, csak hát esett és fújt a szél, ezért nem élvezhettük igazán. A hegyekbe a hőmérséklet is lecsökkent 8 fokra. Meg is álltunk, hogy mindenki betudjon öltözni rendesen. Természetesen ilyenkor 100 kilóméteres körzetben nincs egy olyan hely, ahova be lehetne húzódni. Volt még a nadrágomba egy bélésem, meg egy pulcsim, de 2 réteg ruhát kellett volna először levedlenem, hogy fel tudjam ezeket venni, ezért inkább elengedtem a dolgot. A csizmámra húztam egy cipővédő lábzsákot (munkavédelmi boltban gombokért lehet venni és nagyon hatékony, nem szakad szét), meg egy kötött kesztyűt húztam a bőrkesztyű alá. Esőruha már rég rajtam volt, de így is meghűlve érkeztünk a szállásra.

Zágráb

Másnap reggel száraz időben kezdtük a túra utolsó napját egy belvárosi sétával, majd a katedrális megtekintésével.

Varasdig még együtt motoroztunk, majd ketten leváltunk a társaságról és Rédics felé indultunk haza. Errefelé azért még tudtunk egy jót kanyarogni. A határ után a nap is kisütött és meglepetésemre a 86-os főút egész jól kanyargott Körmendig. Ráadásul ezen a szakaszon az útminőségre sem lehetett panasz. Sőt, még a forgalom is a nullához konvergált.

Ezután viszont hazáig szenvedtem az autópályán: előttem nyílegyenes út ameddig a szem ellát, körülöttem pedig síkság. 1.553 km lett a vége.

Konklúzió

Nagyon vártam már a túrát és nem csalódtam. Sőt még sokkal jobb is volt, mint vártam. Jó csapat jött össze, dinamikusan haladtunk, volt elég megálló, és a szerpentines, kanyargós szakaszokon pedig élményszámba ment a motorozás. Mindemellett látnivalókból sem akadt hiány.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal

A Balaton megkerülése elég népszerű program a hazai motorosok körében, nekem is rajta volt a bakancslistámon már egy ideje. Négyen 3 motorral indultunk a magyar tenger „bekarikázására”.

Füreden volt a találka Gyurival és Attilával. Az északi parton indultunk el miután megbeszéltük a haditervet. Ez rendkívül egyszerű volt, mert senki sem nézett ki látnivalókat, úgyhogy abban maradtunk majd megállunk valahol Keszthely környékén. Annak ellenére, hogy vége a szezonnak nem nagyon lehetett haladni a forgalom miatt. Az csak hab volt a tortán, hogy egymás után jöttek a települések. Cserébe szinte végig a Balaton mellett jöttünk, így lehetett nézelődni.

Györöknél untuk meg a szüttyögést. Megálltunk a parton, ahol meglepve konstatáltuk, hogy elmúlt dél. Megebédeltünk, majd a Kőröshegyi völgyhidat vettük célba.
Keszthely után végre lehetett haladni, a kellemesen hűsítő menetszél is jól esett. A csücsükből még láttuk a Balatont, de a déli partra érve eltűnt mellőlünk. Helyette jöttek az egymásba épült falvak és városok, végig 70-es vagy 50-es sebességkorlátozással. Az út nyíl egyenes és unalmas volt.

Viszont a Kőröshegyi völgyhídra felvezető szerpentin brutális volt, annak ellenére, hogy csak 1,5 km hosszú. Itt aztán le lehet radírozni a majrécsíkot, de észnél kell lenni.
Az építmény egyébként már messziről is impozáns látványt nyújt, közelről meg aztán pláne. Ha a környéken jársz mindenképp nézd meg és menj pár kört a szerpentinen! ;)

Balatonvilágosig még együtt mentünk, majd elköszöntünk a többiektől és Eszterrel egy csopaki fagyizással zártuk le a kört.

Jól éreztem magam, de a túra minimális motorozási élményt adott. Nem is értem miért ennyire népszerű a motorosok körében a Balaton kerülő túra. Nekem egyszer bőven elég volt.

Útvonal

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Szombat délelőtt elmentem Csesznekre levadászni a 82-es kanyarjait. Ragyogó napsütés és enyhe forgalom fogadott, úgyhogy egész jól lehetett menni. Készítettem is egy videót kedvcsinálónak. 

Hazafelé nem a megszokott útvonalat választottam, hanem spontán voltam. Múltkor bejött, most nem. Réde felé fordítottam a kormányt, hogy megnézzem milyen a 82-essel párhuzamos útszakasz. Néhány száz méter megtétele után mondtam magamnak, hogy ez nem lesz jó... Átfutott a fejemben a gondolat, hogy vissza kellene fordulni, de hamar elhessegettem. Úgy voltam vele egyszer kibírom, megnézem milyen az út, milyen a táj.

70-el rázkódtam az útnak csúfolt képződményen, amikor a tükörben megpillantok egy hasonlóan elvetemült motoros társat. Megörültem, hogy legalább nem csak én vagyok ekkora barom! Lengyelek voltak és hát a BMW GS-nek jobban feküdt ez a fajta terep, mint a Banditának.

Réde után aztán kiült a kaján vigyor az arcomra, amikor megpillantottam az útkereszteződést. Vadi új, tükörsima aszfalt következett. Nem tartott sokáig, mert Bakonybánkot elhagyva egy kis mart burkolati átvezetéssel folytatódott a hullámvasút. Volt egy jól kinéző jobbos kanyar a falu után, de a szép kanyarbevétel helyett maximum a salakmotorozást lehetett volna gyakorolni, annyira kavicsos volt az út. Ezután visszaültem a hullámvasútra, majd Nyalkán balra fordultam és Pannonhalmán keresztül visszatértem a jól megszokott 82-esre.

Na szóval elmentem erre, hogy neked már ne kelljen!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal

Rbiker

A szezon kezdete óta beszéltük a testvéremmel, hogy össze kellene hozni egy ausztriai motorozást. Nem teljesítménytúrát terveztünk, de sajnos a 3 nap nem fért bele, így 2 nap alatt igyekeztük kimaxolni a kanyarvadászatot.

Odafelé a Léka-Rohonc szerpentinen melegítettünk be, majd Teichalm felé kormányoztuk a vasakat. Autópályázni nem akartunk, ezért matricát se vettünk, de a navi mégis felvitt minket „nagy örömünkre”. Későn észleltük a bajt, megfordulni már nem tudtunk, így 3 km-en át jogosulatlanul használtuk a sógorok pályáját. Utána agyaltunk is rajta, hogy utólag vegyünk-e matricát, ér-e egyáltalán valamit vagy mindenképpen jön a büntetés. Gyorsan írtam a motoros túrázók csoportba, hogy mik a tapasztalatok. Szerencsére megnyugtattak, hogy ha nem volt kamera és a rendőr sem állított meg akkor bünti sem lesz. Úgyhogy utólag nem vettük meg a matricát, de teljesen nyugodt csak akkor leszek, ha a postás sem fog csengetni a csekkel.

Teichalm

A nagy riadalom után jöhettek a hegyek. Teichalm környékén jót motoroztunk. Ezen a vidéken több kanyargós út is van, Teichalmsee-nél pedig mindenféle vendéglátó egység. Jó megálló, illetve úticél is lehet akár egynapos gurulás esetén is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép lesz ez a környék, főleg úgy, hogy csak a Grüner See miatt jöttünk erre.

Grüner See és a parkolási mizéria

Az 1. nap fő látnivalójaként aposztrofáltam a helyet és a túra legnagyobb csalódása lett belőle. A tóra vezető úton a sok látogató miatt nem lehetett igazán haladni. Aztán odaértünk és kezdődött a parkolási kálváriánk. Először a nagy parkolóban álltunk meg. Ádám a bőrbe nem akart sokat sétálni, a csizmáját se erre tervezték, úgyhogy ezt papucsra cserélte. A sisakokat odazártam a kormányhoz, de mi legyen a kabátokkal? Cipeljük, hagyjuk ott? Ment az agyalás ezerrel és arra jutottunk, hogy megy még az aszfaltos út a tó felé, nézzük meg meddig lehet menni. Hát nem sokáig lehetett, mert egy behajtani tilos tábla állta utunkat. Volt alatta egy hosszabb német felirat is, amit nem értettünk. Itt már több motor állt a parkolóban, némelyik a sisak és a dzseki is ott volt hagyva. Mondom menjünk, hagyjuk itt, csak nem lopják el. Elindultunk végül, mentünk 20 métert, majd az útról jött szembe velünk egy motoros. Ádám leintette, aztán mondta a srác, hogy fel lehet menni, van ott is parkoló, meg lehet állni. Több se kellett, visszamentünk a mocikhoz aztán irány a közvetlen parkoló, ami kicsi volt, de csak pár lépés volt a tó. Valószínű, hogy az ottani étterem, panzió vendégei részére volt fenntartva.

A sok szarakodás után végre megpillantom a tavat, vagyis a medrét és a pocsoját, ami maradt belőle. Képeken milliószor szebb volt, de a szárazsággal nem számoltunk. Kicsiben a tó se tűnt hú de zöldnek. Így se csúnya a környék, de ilyen százszámra van Ausztriában.

Megszívatott minket az eső

A tóról eljövet épp tankolni akartunk, amikor a benzinkút előtt elkezdett csöpögni az eső, majd amíg teleraktuk a tankot szépen elkezdett esni. Ha nem állunk meg meglóghattunk volna előle, de kellett a nafta. Felvettük az esőruhát, majd mentünk tovább. Az eső kb. csak abban az utcában esett, ahol a benzinkút volt, mert amint Liezen felé fordultunk elállt. Miután kellőképpen bepállottunk a műanyagba levettük. Nem mentünk 5 percet és elkezdett szakadni az eső. Mondom Ádámnak engem nem érdekel, még egyszer fel nem veszem, menjünk tovább. Szerencsére hamar elállt és nem áztunk szarrá.

Liezenig a 113-ason mentünk, de nagyon monoton volt. Utána meg olyan forgalom lett, hogy az egyenesbe nem tudtunk előzni, nem hogy a kanyargós részeken. Az élvezetes keringést elfelejthettük. A Hallstatter See-nél még kigyönyörködtük magunkat a tájba és lőttünk pár fotót, majd elfoglaltuk a szállást Gosau-ban.

A szállás tipikus osztrák stílusú fogadó muskátlikkal az ablakban. Felmálháztuk a cuccokat, majd betettük a motorokat a pajtába. Mégse az utcán álljanak. Finom pizza illat terjengett a folyosón, úgyhogy nem is volt kérdés mit fogunk enni. Benyomtunk mellé 2 sört, majd lefeküdtünk aludni. Ádám mondja milyen jó puha az ágy. Gondoltam alszok egy jót, de az enyém kő kemény volt. Majd legközelebb...

Másnap hazafelé

Reggel elgurultunk a Gosausee-hez, ami pazar látványt nyújtott a reggeli napfényben.

Visszafelé megálltunk még a szállás mellett lévő kis tónál is. Nem nagy eresztés a tó, de a víztükröt 1 méter magas pára fedte. Jól nézett ki.

Szerencsére hazafelé nem volt nagy forgalom a 166-oson, így egy jót tudtunk menni a Gosau és Hallstatt közötti szakaszon. Itt megálltunk még a Hallstatter See-nél pár fotóra, majd a Loser-Panoramastrasse-t vettük célba, de előtte még csapattunk egy jót a Koppen Pass-on.

Koppen Pass

Ez a rendkívül meredeken induló szakasz Obertraun és Bad Ausse között fekszik. Végig kellett rajta mennünk kétszer annyira jó volt, majd jöhetett a Loser hegycsúcs meghódítása.

Loser Panoramastrasse

Motoronként 6 euró volt a belépő, de megérte. Tekergett az út mint a kigyó, a csúcson pedig csodás kilátás nyílt a völgyre és a környező hegyekre. Ezen is kétszer mentünk végig viruló fejjel.

Liezen után a 146-oson folytattuk a kanyarvadászatot a Nationalpark Gesäuse-n keresztül, majd a 24-esen Wildalpen át Mariazellig. Egy rövid kávézás után a 21-esen folytattuk utunkat Kalte Kuchl-ig, majd a 27-esen Gloggnitzig. Brutál jó, motorosok által közkedvelt szakaszok. Egyenesen nem sokszor állt a motor. Szinte végig a patak mellett a völgybe jöttünk a hegyek között.

Utána még levezettünk Alsó-Ausztriában. Itt elkapott minket egy zápor, de szerencsére időben felvettük az esőruhákat. A határt átlépve pedig jött a monoton és unalmas hazaút.

1043 km lett a vége, fájt is már a seggünk becsülettel mire hazaértünk. Az első napot kicsit túltoltuk, de a másodikra panasz nem lehet. Csoda tájak, csoda kanyarok. Összességében szuper volt, de ha visszamehetnék az időbe odafelé is a 2. napi útvonalon mennék.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal

Google maps– 1. nap
Google maps– 2. nap
Rbiker

A forró nyári hétvégéken ellepik az utat a nyaralók és a strandolni vágyók. A Balatonra vezető utakon folytonos kocsisorok alakulnak ki, megnő az utazási idő és élvezetes motorozás helyett marad a stressz és a vonatozás.

Hétvégén mi is a Balatont céloztuk meg – idén kitudja már hányadszor – és most sikerült egy élvezetes motorozással is összekapcsolni a strandolást. Ezt úgy értsd, hogy sikerült egy egész jól tekergő, gyér forgalmú úton vonatozás és stressz mentesen levezetni Szigligetre 1,5 óra alatt, normál tempóban.

Ez ihletett meg, hogy összehasonlítsam a Győrből a Balaton északi partjára vezető útvonalakat. Alapvetően úticéltól függően 4 irányba mehetünk ha mielőbb le szeretnénk érni a strandra.

82-esen le Füred, Almádi környékre

Ez a legforgalmasabb és elvileg a leggyorsabb útvonal, kiváló az útburkolat és kellőképpen kanyarog. Viszont a nyári hétvégéken megsokszorozódik a forgalom, így elfelejtheted a cseszneki szerpentinezést és a gyors haladást. Helyette marad a vonatozás és Veszprém előtt az araszolás. Az 1 óra 45 perces menetidő csupán álom marad, de azért 2 óra alatt le lehet érni.

A Balaton keleti csücskébe

Ugyanazt tudom elmondani, mint az előző útvonalnál, annyi különbséggel, hogy a Veszprém környéki fennakadásokat ki lehet kerülni alsóbb rendű utakon, Hajmáskér felé kerülve.

Gooogle barátom hasonló érkezési idővel mutatja Fehérvár felé a 81-es, majd utána a 7-es / M7-es útvonalat. A 81-esen a Balcsira még nem mentem, de az út jó minőségű, cserébe forgalmas és kanyar sincs rajta. Erre tuti nem mennék.

Keszthely, Badacsony környékére Pápán keresztül

A Balaton nyugati felére alapvetően kb. 15 percel hosszabb menetidővel kell számolnunk. Hétvégén a Pápa-Devecser-Tapolca szakaszon mentem, ahol az útminőség legtöbb helyen átlag magyar szint volt, de alig volt forgalom és szelíd kanyarok is akadtak bőven. Érdemes egyszer erre jönni motorral, ha még nem voltatok.
Pápa után Jánosháza-Sümeg irányába is lehet menni, de erre kanyarokat ne nagyon keressetek.

Keszthely, Badacsony környékére Csorna - Sárvár felé

Autópáya matricával M85 Csorna, majd M86 Sárvár, utána pedig a 84-esen le a Balatonig. Jó minőségű út, a 84-esen átlagos forgalom és végig dögunalom. Erre tényleg csak az menjen, aki mielőbb le akar érni.

Te merre szoktál menni? Van jobb útvonalad? Írd meg kommentben!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.