Egyetlen szabad hétvégém volt motorozni egész nyáron, de úgy tűnt azt is elmossa az eső. Utolsó napig kérdéses volt, hogy megyek-e, de végül az időjárás előrejelzés alapos tanulmányozása után az indulás mellett döntöttem. Az úticél nem volt kérdéses, a régóta vágyott Großglockner volt az elsődleges célpont, de ha már ott vagyok jöhet a Nockalmstraße és a Malta-Hochalm-Straße is ha belefér az időbe.
Odafelé
Augusztus 20-án reggel indultam, az ünnep miatt a forgalom a nullához konvergált, így jó tempóban tudtam haladni egészen Szombathelyig. Ott a benzinkúton kerültem dugóba, ugyanis egy busznyi turista épp előttem vásárolta meg egyesével a reggelijét. Biztos volt vagy 20 perc mire kifizettem a tankolásom.
Alig hogy átléptem az osztrák határt elkezdett esni az eső. Először nem akartam megállni, mert nem volt intenzív, de aztán bedurvult. Szerencsére épp elhagytam egy benzinkutat, úgyhogy visszafordultam és tető alatt vehettem fel az esőruhát. 5 percet mentem az esőben, utána már csak csipp-csöpp volt néha. Hamar le is vettem.
A szlovén határ közelében, Gamlitzban álltam meg ebédelni. Jó idő volt, de a hegyek felé sötét volt az ég, borítékolható volt az eső. Miután bepusziltam a szendvicseimet plasztikba bugyoláltam magam. Egyenesen a felhők felé mentem, hamar meg is kaptam az égi áldást, pont amikor kezdődhetett volna a kanyarvadászat a 69-esen. Nagyjából egy órát esett, mire a 69-es tekergősebb részére értem már húzhattam a gázt. Kezdtem “megérkezni”. Itt lőttem a nap egyetlen fotóját a Stausee Sobothnál.
Végig a határ mellett haladtam, a 69-es után jött a 81-es, majd a 85-ös és 83-as út Villachig. Innen már az ország belseje felé haladtam unalmasabb utakon, jellemzően gyorsforgalmi és főutakon faltam a kilométereket a maltai szállásig. Egyszer még rám ijesztett az eső, be is öltöztem feleslegesen. A szállás előtt még kanyarogtam egy jót a 99-es úton.
Karintia kártya
A szálláson kaptam ingyen Karintia kártyát, amivel sok látnivaló ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható, többek között panoráma utak is. Pl. ingyenes a Malta, Nockalm és Villacher is. Névre és a tartózkodás időtartamára szólt.
Malta-Hochalm-Straße
A Glocknerre délelőttre esőt jósoltak, úgyhogy itt kezdtem a napot. A szálláson még nem esett, de az 5 percre lévő fizetőkapunál kénytelen voltam felvenni a műanyag ruhámat. A kapunál 15 euro helyett lecsippantották a Karintia kártyát és nyílt is a sorompó. Szakadó esőben vettem a kanyarokat, majd utamat állta egy piros lámpa. 20 perc várakozás után lett zöld, majd jöhetett a csúcstámadás. Mire felértem a gáthoz elállt az eső, de hideg és szél volt, így maradt rajtam a sisak és az esőruha is. A Kölbrein gát monumentális, 200m méter magas, 626m hosszú, a legszélesebb része 41m (felül 7,6m széles) és 2 milló köbméter betont használtak fel az építéséhez. Elképesztő látvány, érdemes megnézni.
Goldeck Panoramastraße
Visszafelé kellett kicsit mennem hozzá, de úgy voltam vele ha már itt vagyok kimaxolom a napot. A fizetőkapu nem üzemelt (a látottak alapján szerintem nem csak ideiglenesen), így ingyenesen használható az út. A csúcson kicsit megszédültem, amikor megláttam, hogy a navigáció 2 órát ír a Großglocknerig. Sokat nem időztem, mert már dél volt.
Großglockner Hochalpenstraße
Már a 107-esen jártam, amikor megpillantottam a havas hegycsúcsokat. Végre itt, nagyon jó érzés volt, mosolyogtam a sisak alatt. Ezt tetézte a heiligenbluti templom fényképekről ismerős látványa, majd a Großglockner Hochalpenstraße tábla a fizetőkapunál. Mióta motorozom mindig is ide akartam eljutni. Nem tudom miért, talán a 48 kilométernyi kanyargós út miatt, de mindig is ez volt a No.1 úticél.
Kaiser-Franz-Josefs-Höhe
A 2369 méteres kilátóponton 8-9 fok, napos, de felhős idő volt. A gleccsert lehetett látni, de a Ausztria legmagasabb hegycsúcsa felhőkbe burkolózott. Miután megcsodáltam a hegyeket lefelé kezdtem tekintgetni mormoták után kutatva. Kicsit lejjebb kellett menni és a kitáblázott mormota leseknél sikerrel jártam. 2 kis állatot is láttam, hála egy élelmes párnak, akik sárgarépával biztatták maradásra őket.
Edelweißspitze
Egy jó kis szerpentinezést követően érkeztem meg a panorámaút legmagasabb járható pontjához, a 2571m magas Edelweißspitzéhez. A csúcson található kilátópontra macskaköves hajtűkanyarokon keresztül vezetett az út. Innen teljes körpanoráma nyílik 37 háromezres hegyre, 19 gleccserre és a Glockner kanyargós szerpentinjeire.
Elveszett csavarok
3. nap reggelén málháznám fel a vasat, amikor észreveszem, hogy mozog a jobb hátsó lábtartó, ami a kipufogót is tartja. Nem csak kilazult az a bizonyos 2 csavar, hanem ki is esett. A szállásadómtól sikerült szereznem egy hatlapfejűt, amit nem tudtam teljesen rászorítani, mert a csavar feje nagyobb volt, mint az imbuszosnak kialakított hely, de legalább ideiglenesen rögzíteni tudtam a lábtartót. A másik hiányzó csavart gyorskötözővel pótoltam. Szerencsére volt az 5-6 km-re lévő kisvárosban építőanyag kereskedés, ahol ugyan imbuszos csavar nem volt, de csillagfejű igen. Kipróbáltam és pont illeszkedett a fej is a lyukba, így tökéletesen tudtam rögzíteni a lábtartót.
Nockalmstraße
1 órás csúszással indultam haza, természetesen nem a legrövidebb úton. A Nockalmstraßéra a 99-es út kanyarjain melegítettem, majd Innerkrems felől támadtam a Nockbergét. A hágó csúcsán sokat nem időztem, orkán erejű szél volt. Csináltam egy kötelező tehenes képet, majd kanyarogtam tovább.
Hazafelé
A panorámaútról leérve észak felé fordultam a 95-ösön, majd a Mura völgyében folytattam az utam hazafelé. Murauban kis pihi, ebéd, majd Judenburg után ráfordultam a 77-es útra, a túra utolsó igazán “motorosbarát” útjára. A városokat és a forgalmat magam mögött hagyva 2 kanyar után az eső törölte le a mosolyt a számról. Beöltöztem, de 5 perc alatt ki is ürült a felhő, csak a nyoma maradt az úton. Néha még erőlködött kis szemerkéléssel, de a hegyről leérve kibújtam az esőruhából.
Átverekedtem magam Grazon és a délutáni csúcsforgalmon, majd erőltetett menetben csapattam a határ felé. Időközben az észlelt sebességmérő kamerák száma biztosan meghaladta a tizet. Jellemzően a települések elején/végén szúrtam ki a mérődobozokat. Már csak az a kérdés mennyit nem vettem észre!?
Szombathelyen volt az utolsó tervezett megálló: benzin, hotdog, kávé, víz, pihi. Otthoniak mondták, hogy ott szakad az eső, de itt nem volt semmi. Persze, hogy indulás után 5 perccel kezd rá. Először még nem vettem komolyan, de a második buszmegállónál már megkellett állnom, mert rákezdett. Hazáig végig esett, de már nem bántam.
Összegzés
Összesen 1367 km-t tettem meg háztól házig, és 4 panorámaúton jártam a 3 nap alatt. A Glockner-élmény elmaradt a magas elvárásokról, de így sem lehet okom a panaszra. Fasza helyeken jártam és jókat motoroztam. Örülök, hogy az időjárás nem húzta keresztbe a számításaim és 2 év után újra túrázhattam egyet.
Útvonal
Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.
