Ha Eszterrel megyünk motorozni a kanyarvadászat mellett mindig kell kultúr programot is keresni. Így két népszerű szerpentin között beiktattunk néhány látnivalót is.

Ki korán kel, szabad utat lel

Szombaton időben keltünk, hogy kihasználjuk az indián nyár utolsó napjait egy kellemes kis motoros kirándulással. Reggel 10-kor már a cseszneki szerpentinen csapattuk. Forgalom nem volt, így szépen lehetett fűzögetni az íveket.

Utána egy lazább szakasz következett a Bakonyon keresztül a 81-es útig. Nagy kár, hogy ez a tekergős út sem a kiváló minőségéről híres. Nem volt meleg a környéken, még a leheletünk is látszott, de a nap csak nem akart kisütni. Pákozdra érve aztán kegyeinkbe fogadtak az égiek és napsütésben fürdőzhettünk az első megállónál.

Miskahuszár szobra

A 2017-ben átadott alkotás 12,5 méteres magasságával a világ legnagyobb huszár szobra. Már csak emiatt érdemes megnézni, ha a környéken jársz. Nem fogsz csalódni. A „legek” mindig sok érdeklődőt vonzanak, de szerencsére nem volt tömeg a szobornál.

Felcsút

A következő megálló miniszterelnökünk kicsiny faluja volt, ahol a Pancho Arénára voltam kíváncsi. Azt eddig is tudtam, hogy nem csúnya, de tényleg nagyon frankón megcsinálták. A falu főutcáján haladva nem emelkedik ki egy monumentális betonszörny, mint mondjuk Gyirmóton. Az utcafronton a klub épületei lehetnek, majd egy kis utcán bekanyarodva, lentebb lesz látható a Makovecz által megálmodott stadion.

Zsámbéki romtemplom

Egyszer már kívülről megcsodáltam, most be is mentünk. De minek? Nem tudom mire számítottam, de nem adott sok pluszt a 800 Ft-os felnőtt belépő. A templom rom tényleg gyönyörű látványt nyújt, de csak közelebbről látod azt, amit a kerítésen kívülről. Na jó, a templom „belsejét” jobban látni, meg még az épületből leomlott köveket is kiállították egy pincében. Ennyi. Kicsit csalódás volt.

Baleset a Bajna – Héreg szakaszon

Szerpentinezéssel kezdtünk és azzal is zártuk a nap érdemi részét. A terv az volt, hogy Esztert „kidobom” Héregen a Lovasnapokra barátnőzni, amíg én fordulok egy-kettőt a kanyargós szakaszon. Az élet aztán átírta a programot. Bajna után az S kanyarban elesett egy motoros. Amikor odaértünk a haverja húzta épp le az útról a fájdalmában bömbölő srácot, a kanyarfotós pedig már hívta a mentőket. A lábai szarul néztek ki, de életveszélyes sérülésnek nem volt nyoma. Ha jól tudom az első arra járó autós utasa ápolónő volt, úgyhogy a szakmai segítség pillanatok alatt ott volt a srác mellett. Mi segítettünk a helyszínt biztosítani és megtisztítani az utat a törmeléktől. Jó volt látni, hogy sokan megálltak, megkérdezték mit tudnak segíteni, de nagyon nem volt mit tenni, úgyhogy mi is eljöttünk.

Egy baleset után mindenkinek megvan a véleménye, hogy miért történt, de ilyen irányú okfejtésbe most nem mennék bele. 

Útvonal

Google Maps

Ha tetszett az írás kövesd a blogot! 
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

A tavaszi egri hosszúhétvége alkalmával sikeresen abszolváltuk a „befér-e több napi cuccunk egy hátsó dobozba és két oldaltáskába” tesztet, ami után Eszterrel eldöntöttük, hogy idén bizony motorral megyünk nyaralni.

Szeptember első hetét néztük ki, mert az utószezon elején még meleg van, de már nincs annyi turista. Így motorozni és strandolni is lehet. Az úticél Horvátország volt, azon belül több variáció is felmerült. Az Isztriát szerettük volna bejárni, de sajnos az időjárás előrejelzés nem kecsegtetett strandidővel, így egy délebbi régió, Dalmácia mellett döntöttünk. A szállásokat bookingon foglaltam az indulás előtti héten. Odafelé és visszafelé is beiktattam 1-1 tranzit szállást, hogy ne kelljen túl sokat menni egy nap. A főhadiszállásunk Okrug Donjiban volt. Ez egy kis üdülőfalu a Trogir melletti Ciovo szigeten.

Irány a tengerpart

Odafelé a lehető leggyorsabban szerettem volna eljutni Karlovacig, ezért Letenyétől autópályáztam. Erre a szakaszra az útdíj összesen 40 kuna volt motorra. Egyik fizetőkapunál volt csak nagyobb sor, de motorral előre tudtam gurulni, így nem kellett sokat várnom.

Eddig csak a gumi közepét koptattam, így ideje volt a szélét hozzáigazítani. Karlovac után kezdődött az élménymotorozás a 3-as számú főúton. Tavaly már jártam erre kb. 8 fokban és szakadó esőben, úgyhogy nem volt zsákbamacska. Végig kellemesen tekergett a fenyvesekkel szegélyezett út. A Lokve-tónál érdemes egy megállót beiktatni a csodálatos panoráma miatt.

2,5 óra kanyargás után érkeztünk meg az aznapi szállásra, a Cirkvenica melletti Selcébe. Délután bőven maradt időnk strandolni és pihenni. Este még felfedeztük a kisvárost és ettünk egy finom vacsorát mielőtt lefeküdtünk volna.

Csapatás a nyolcason

A horvátországi 8-as utat szerintem senkinek nem kell bemutatni. Tükörsima aszfaltcsík kismillió kanyarral végig a tengerpart mellett. Megunhatatlan.

Reggel már dörzsöltem a tenyerem, ez az én napom lesz. Aztán Selcéből kiérve nem az üres országút fogadott. Eleinte elég nagy volt a forgalom, de azért lehetett haladni. A Rab sziget után pedig már tényleg elfogytak az autók az útról lehetett csapatni. Nem sokáig tartott az örömöm, mert beértem egy rendőrautót. Nem előztem meg, mert az oroszlán bajszát mégse szokás megcibálni. Maradt a reménykedés, hogy majd csak lefordul az egyik faluba. Hát nem fordult le! Kezdett fogyni a türelmem, Eszter is érezte, mert többször a fülemre szólt nehogy meg merjem előzni. Végül kiálltam mögüle, ez volt az egyetlen jó megoldás. Utána aztán beindult a bugi, a Maslenica hídig fültől fülig ért a szám. Szerencsére Eszter is jól bírta a szerpentinezést, bár ő azért nem ment volna vissza még egy körre.

Zadar – Sibenik – Okrug Donji

A híd után megnőtt a forgalom, egyenes út vezetett Zadarig. Erre számítottam is, gondoltam Zadar után majd újra elnéptelenedik az út és a látszat ellenére izgalmas lesz. Nem lett az. Maradt a nagy forgalom, az egyenes út. Az i-re a pontot az egymást érő faluk tették fel. Örültem, ha nagy ritkán fel lehetett gyorsítani 90-re, hogy hűtsem magunkat. Szenvedés volt ez a szakasz. Sibeniknél érdemes megállni a Krka folyó felett átívelő hídnál a kilátás miatt. Odafelé ezt mi elmulasztottuk, így visszafelé lőttem a fotókat.

Sibenik után jobb lett a forgalmi helyzet, újra lehetett tempósan menni és kanyarogni az Okrug Donji szállásunkig. Innen már csak le kellett sétálnunk a tengerpartra és csobbanni egyet. Nagyon jól esett a motoros ruhában történő aszalódás után.

Nyakig ér a holiday!

A következő napokban felfedeztük a környék legjobb tengerpartjait, süttettük a hasunkat, lubickoltunk a tengerben, búvárkodtuk, finomakat ettünk és ittunk. Magyarul nyaraltunk. Szerettük volna bejárni a sziget vadregényes részét is, de miután elfogyott a motor alól az aszfalt inkább visszafordultam.

Trogir

Esténként begurultunk a városba és elvesztünk az óváros szűk utcái és történelmi épületei, nevezetességei között. A képre kattintva eléd tárul Trogir mesés világa!

Split

Egyik nap volt csak rosszabb idő, de akkor sem unatkoztunk. A reggeli eső délutánra felszáradt, adott volt a tökéletes kiránduló idő. Még jó, hogy motorral voltunk, így relatíve gyorsan átverekedtük magunkat a spliti gigadugókon és az óváros szájában lévő ingyenes motoros parkolóban álltunk meg. Érdemes ellátogatni Horvátország 2. legnagyobb városába 1 napra, bejárni a kikötőt és a római kori látnivalókkal büszkélkedő óvárost. (A tömegre viszont készülj fel!) A nevezetességek közül személyes kedvencem a Grgur Ninski szobor volt. Állítólag szerencsét hoz, ha megdörzsölöd a lábujját. Nézd meg a Splitben készült képeket, a képre kattintva megnyílik a galéria!

Vissza a nyolcason

A nyaralás utolsó előtti, 7. napján visszaindultunk a Kvarner-öbölben elterülő Senj városába. Eszem ágában sem volt újra végig szenvedni a Sibenik és Zadar közötti útszakaszt, úgyhogy a gyorsabb utat választottam a kontinensen keresztül. Sibenik felé most az 58-ason mentünk, majd a 27-esen és az 56-oson keresztül értük el a 8-as útat. Jó döntés volt erre jönni, mert útközben nem volt sok település, lehetett húzni a gázt, sőt még kanyargós szakaszok is voltak.

Alig mentem valamennyit a 8-ason, amikor lecsapott a Bóra. A szélvihar hullámokban lökdöste a motort jobbról-balról. Annak ellenére, hogy visszavettem a tempóból és óvatosan mentem, szegény Eszternek halálfélelme volt. Végül probléma nélkül érkeztünk meg Senjbe.

Senj

Hála a „remek” időnek strandolás helyett maradt a séta és a városnézés az orkán erejű szélben.

Irány haza a 23-as úton

Másnap szerencsére nem volt már annyira szeles az idő, helyette lógott az eső lába, de menni kellett. A körülmények miatt nem számítottam kimagasló adrenalin fröccsre a hazafelé vezető úton. Ehelyett a túra legfaszább csapatását produkáltam a senji szerpentinen. A hegyen átbukva meg kellett állnom, mert elkezdett szemerkélni az eső, úgyhogy inkább magunkra kaptuk az esőruhát. Zuhé nem lett belőle, de az alacsony hőmérséklet miatt jól jött a plusz szigetelés. A Karlovacig vezető út szinte végig nedves volt, ennek ellenére jót lehetett motorozni a dimbes-dombos tájakon keresztülvágó végig kanyargós útszakaszon. A 3-as út vonalvezetése se rossz, de a 23-as űbereli.

Karlovactól pedig ismét jött az unalmas autópálya a gyors hazajutás érdekében. 1780 km-t tettünk meg összesen. 

Milyen volt?

Fantasztikus, szuper, brutáljó! Eszterrel meg is beszéltük, hogy legközelebb is biztos motorral megyünk.

Befért minden?

A nyaralás előtt és után talán ez érdekelte leginkább a családtagjainkat, barátainkat. (Persze a „biztos motorral mentek nyaralni” kérdés után.) Képzeljétek befért minden! A teljesség igénye nélkül pólók, pulcsi, rövidgatya, farmer, cipő, papucs, fürdőgatya, strandtörölköző, úszócipő, búvárszemüveg, könyv, kislabda, hűtőtáska, esőruhák + szendvicsek és víz az útra. A pakolás azért nem volt egyszerű, mert legózni kellett mit hogy helyezünk el. Egyedül a polifoam matrac hiányzott, mert az apró kavicsos tengerpart nem túl puha. Legközelebb azt is visszük a doboz tetejére felkötve. Aztán Eszter még gumimatracot is hiányolta, pedig befért volna, de előtte nem mondta, én meg nem akartam vinni.

Útvonal

A horvátországi szakasz közelebbről:

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Gyorsan elrepült 2 év, megint aktuális lett a motorom műszaki vizsgáztatása. Idén lenyomtam a Bandittal pár hosszú túrát, mindig megkapta a szükséges szervizt és semmi hibát nem tapasztaltam, úgyhogy nyugodt szívvel vittem műszakira.

Nekifutás a műszakinak 1.

A vizsgáig el se jutottam, az előzetes fékerő mérésnél jött a pofára esés: az első féknél a fékerő ingadozás magasabb, mint a megengedett. Magyarul üt a tárcsa, így pedig nem megy át a műszakin. Én semmi problémát nem észleltem a fékkel, ugyanolyan jónak éreztem, mint előtte bármikor, de a műszer mégse ezt mutatta. „Csináltasd meg, majd hozd vissza.” – mondta a vizsgabiztos.

Szervizkörút

Nem akartam halogatni a dolgot, mert még nem ért véget a szezon, úgyhogy egyből mentem is a helyi Suzuki szervizbe a problémámmal. Mondja a srác, hogy találkoztak már ilyennel jópárszor, féktárcsa cserével lehet megjavítani. Ott jött az újabb pofon, amikor megkérdeztem ez mégis mennyibe fáj. Elkezdett számolgatni, hogy egy tárcsa 60 körül van, de az én motoromon elől kettő van, szóval az 120, meg az új tárcsához új betét dukál, plusz munkadíj és meg is érkeztünk a cirka 150-160 ezres számlához. Egy ekkora kiadás úgy hiányzott, mint mókusnak az erdőtűz. Azért bementünk az üzletbe, hogy megnézzük milyen tárcsák, fékbetétek vannak, de jól saccolt. Tárcsánként 3.000 forintot lehetett volna fogni, ha gyári helyett utángyártottal számolunk, de ez már nem oszt, nem szoroz.

Megkérdeztem milyen alternatíváim vannak, de nem volt megnyugtató a válasz. Meg lehet próbálni megköszörülni a tárcsát, de a gép olyan minimális deformációt is kimutat, amit szabad szemmel nem lehet látni, ezért nagyon javítani sem. Úgyhogy vagy jó lesz, vagy nem. Lehet bontottan is tárcsát venni, de az is legalább ugyanennyire lutri. A szervizbe mondták még, hogy most nagyon ráállhattak erre a műszakin, mert soha ennyi féktárcsát nem adtak el mint idén.

Engem ez nem vígasztalt, úgyhogy fogtam magam és átgurultam egy másik szervizbe másodvéleményért. Ott is ugyanezt mondták, a költségbecslés is hasonló értékre jött ki. Itt még mondta a srác, hogy meg lehet próbálni szétszedni, megtisztítani a féket, lehet csak egy dugattyú állt be. Aztán vagy működik vagy nem. Felhívtam egy 3. szerelőt is, de ő is ugyanazt mondta, mint a másik kettő... 

Sokk és kutatás

Otthon először magamba zuhantam és próbáltam feldolgozni a hallottakat, majd nekiestem az internetnek hátha egy fórum zegzugos bugyrában rábukkanok a megoldásra. Tuti tippet nem találtam, de sokan a féktisztítást javasolták, mert néha segít. Veszteni meg nem vesztek vele. Még a Banditos Facebook csoportba is beírtam, hátha járt már így valaki. Jöttek is a kommentek, a többség saját tapasztalatai alapján az alapos féktárcsa tisztítást és a szegecsek átforgatását javasolta. Kezdtem látni a fényt az alagút végén.

A megoldás!?

Hétvégén aztán nekiestem a fékeknek, jó alaposan átdörzsöltem féktisztítóval, a betéteknek is adtam bőven a szerből, megforgattam a szegecseket, 800-as csiszolópapírral áttöröltem a tárcsákat, majd megismételtem a folyamatot. Láthatóan szebb lett a látvány, és talán, alig észrevehetően a fékhatás is jobb lett. Még a guminyomást is lecsökkentettem 1,6 barra, mert állítólag ez is segít. 

A szegecsek tisztításához én féktisztítót használtam, de sokan javasolták a WD40-et is. Jó alaposan befújod a szegecseket, majd egy csavart átdugsz rajta, anyával megszorítod, majd elkezded forgatni. Addig kell csinálni, amíg már az ujjaddal is forgatni tudod a szegecseket.

Nekifutás a műszakinak 2.

A műszaki előtt 2 napig alig aludtam, marhán izgultam, hogy sikerült-e orvosolni a hiba forrását. A vizsgáztatás előtt jól bemelegítettem a fékeket, előtte „megvasaltam” a tárcsákat, azaz folyamatos fékkel mentem. A fékpadon aztán jól vizsgázott a moci, de teljesen csak akkor nyugodtam meg, amikor már kezemben volt a papír. 

Jó tanács a végére

Zárásként mindenkinek javaslok egy alapos féktisztítást műszaki előtt, nehogy úgy járjatok, mint én. Ha pedig már bukott műszaki vagy fékpados mérés után állsz, próbáld ki a féktisztítást a fentiek alapján a költséges tárcsacsere előtt!

Végül megjegyezném, hogy gondolkodás nélkül cseréltem volna az első féktárcsákat, ha valóban, érezhetően ütött volna a tárcsa, látható deformáció lett volna rajta, vagy rossz lett volna a fékhatás. Szerencsére „csak” koszos volt.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaim nézd meg RBikeren.

Erre a túrára egy szépszámú motoros csapattal mentem. Pontos létszámot nem tudok mondani, de biztos voltunk 24-25-en 15 motorral. Soknak tűnik, de a létszám nem befolyásolta a tempós haladást, ráadásul az izgalmasabb részeken mehetett mindenki a saját tempójában, ott és annyiszor állt meg amennyiszer akart, majd a szakasz végén a megbeszélt találkozási ponton bevártuk egymást.

1. nap: Győr – Budapest – Nagylak – Arad – Déva – Csernakeresztúr

Budapestről indult a csapat magja, és a kecskeméti majd a nagylaki csatlakozókkal vált teljessé a társaság. Unalmas volt ennyit pályázni, de legalább hamar a határhoz értünk. Aradig nem volt izgalmas az út, de két faluban is láttam a helyi „látványosságnak” számító cigánypalotákat.

Romániai cigánypaloták

A rendszerváltást követően a tehetős roma családok csilli-villi paloták építésével kívánták megmutatni gazdagságukat, illetve túlszárnyalni a közösség többi családját. Ennek eredményeként Romániában számos ilyen palotát lehet látni: van ami sose készült el, mégis laknak benne, de van olyan is ami valóban puccosra sikeredett és hirdeti a család gazdagságát. Bánffyhunyad különösen híres cigánypalotáiról.

Az első faluban, ahol felfedeztem a palotákat egyik se volt befejezve, de így is nagy volt a kontraszt a környékhez képest. Nem mindennap lát az ember putriban palotát. A második faluban viszont már szépen(!?) be voltak fejezve a házak. Nem álltunk meg lefényképezni ezeket a „csodás építményeket”, úgyhogy egy korábbi Index cikkből mutatok néhány képet:

Fotó: Bődey János / Index

Déva vára

Arad után kezdett tekeredni az út, de a sok falu és a nagy forgalom miatt nem lehetett igazán élvezni a motorozást. Déván volt az első kulturális megálló, ahol Kőmíves Kelemen balladájából ismert várat néztük meg. A 250 méter magas domb tetején álló várhoz ún. telekabin felvonóval jutottunk fel, ahonnan páratlan panoráma nyílt a térség minden irányába. A vár gyakorlatilag egy jó állapotban megmaradt/felújított rom, amit a külső várfal mentén lehet körbe sétálni, az épületekbe és a belső udvarba nem lehet bejutni.

Innen már egyenesen a szállásra vezetett az út, ami a motoros berkekben méltán híres Szatmári Ottó vendégház volt. Ottó és családja vendégszeretetéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: még le se szálltunk a motorokról és már hozták a pálinkát, megalapozva a hangulatos estét.

2. nap: Csernakeresztúr – Vajdahunyad – Transzalpina – Ramnicu Valcea

Reggel egyből a közeli Vajdahunyadi várnál kezdtünk. Csak kívülről néztük meg az impozáns várat, de a külleme alapján érdemes bemenni és rászánni egy fél napot a bejárására. Minket viszont hívogattak a Transzalpina kanyargós útjai.

Transzalpina

Dörzsöltem a tenyerem, hogy végre jöhet a csapatás 148 kilométeren keresztül, de a 67C jelű országút elején (északi irányból) az útviszonyok nem voltak kívánatosak. Eddig meg voltam elégedve az útminőséggel, de itt megjelentek a kátyúk, kókány foltozások, ráadásul sok helyen vízátfolyással, kanyarokban kavics- és homokfelhordással találkoztam, úgyhogy óvatosan gurultam a vadregényes tájon keresztül. A Sebes folyó által táplált Oasa-tóig/gátig tartott az első etap, ahol egy finom lángossal csillapítottam étvágyam.

A tó után következett a Transzalpina legkátyúsabb szakasza. Nyugodtan lehetett volna virágot ültetni bármelyikbe. Szerencsére ezen viszonylag hamar túljutottam és végre kisimult az út, jöhetett a hegymenet és várva várt csapatás. Ahogy sűrűsödtek a hajtűkanyarok úgy csökkent érezhetően a hőmérséklet. A fenyveseket felváltotta a zöld fű és a legelésző tehenek, birkák látványa. 2000 méter felett ilyen lenyűgöző panoráma tárul elénk:

Miután mindenki lejött a hegyről Ramnicu Valceában található szállásunk felé fordítottuk a kormányt. Errefelé is kanyargott az út, de az egymást érő faluk ellehetetlenítették a fülig érő szájjal történő motorozást.

3. nap: Ramnicu Valcea – Transzfogaras – Nagyszeben – Gyulafehérvár

Szakadó esőre ébredtünk reggel mindenki „nagy” örömére. Esőben meg nem az igazi a motorozás, főleg nem hegyvidéken, úgyhogy felmerült a Transzfogarasi út kihagyása is. Az indulást 9-ről 10 órára halasztottuk és nyitva hagytuk a lehetőségeinket. Szerencsére az eső elált, még kicsit fel is száradt, úgyhogy 1 óra csúszással elindultunk a Fogarasi havasokba.  

Transzfogaras

Nem kis elvárásokkal vágtam neki 7C jelű Transzfogarasi útnak, mivel Jeremy Clarkson, a Top Gear műsorvezetője, a világ legjobban autózható útjának nevezte. A borús/esős idő ellenére sokan voltak az úton, mivel szombat volt. A látványosságoknál, illetve a csúcson is káoszos a parkolás, de az úton szerencsére könnyen túl lehetett jutni az autókon. A Vidraru-tóig együtt ment a csapat, majd mindenki a saját tempójában.

Vidraru-tó

A mesterséges tavat az Arges folyó vizének felduzzasztásával hozták létre 1965-ben. Ehhez egy 166 méter magas és 305 méter széles gátat kellet építeni, aminek a tetején vezet keresztül a Transzfogarasi út.

A déli oldalról támadtuk a csúcsot, az útburkolat kb. 50%-ban nedves volt és az átlagosnál rosszabb minőségű. Ennek ellenére nem csúszott, örömmel vettem az újabb és újabb kanyarokat. Javában lapogattam a motort, amikor elkezdett csöpögni az eső. Láttam motorosokat akik megálltak felvenni az esőruhát, de én még mentem tovább, mert ebből bármi lehetett. Sajnos eső lett, úgyhogy pár száz méter után nekem is megkellett állnom, hogy műanyagba bújjak. Innentől kezdve hol intenzívebben, hol szemerkélve esett. A táj hasonló volt a Transzalpinához: eleinte fenyőerdők szegélyezték az utat, majd a magasabb részeken legelők következtek. 

Capra-vízesés és a kilátás

A vízesés után számtalan hajtűkanyar és alagút következett, majd átmentem Románia leghosszabb alagútján, a Bilea alagúton (887m) és megérkeztem a Transzfogarasra. Nedves volt az idő, néhol még a hó is megmaradt, de itt már szerencsére nem esett az eső. Egy kürtőskalács társaságában elindultam felfedezni a környéket. A Bilea-tóról még épp tudtam csinálni egy képet, mielőtt leszállt volna a köd. 10 másodperc múlva már semmit nem lehetett látni.

A ködöt sajnos heves esőzés váltotta, ami beszorította a kirándulókat az ereszek alá. Az égi „áldás” nem akart csillapodni, így kénytelenek voltunk esőben elindulni lefelé. A hegygerincen túl a Transzfogarasi út ikonikus látványa fogadott. Nem érdekelt, hogy szakad az eső, muszáj volt megállnom. Ezért a látványért is jöttem. A bukósisakom alatt az eső ellenére vigyorogtam, mint a tejbetök.

Ez az út felfelé, száraz időben maga lett volna a kánaán. Viszont lefelé, vizes aszfalton maga volt a pokol. Mintha fel lett volna marva úgy csúszott, laza fékezésnél is beszitált a kormány. Természetesen mire leértünk elállt az eső. Amíg a benzinkúton voltunk nem is esett, csak miután elindultunk. Becsülettel esett egész a szállásig. Nagyszebenben megálltunk volna várost nézni, de így ez most kimaradt. Már egy ideje úton voltunk, de csak nem akartunk megérkezni, pedig minden egyes település előtt reménykedtem, hogy itt lesz a szállás. Egyszer aztán a fohászom meghallgatásra talált és megérkeztünk. Egy forró fürdő után a vacsorát már a teraszon fogyaszthattuk el, mert elállt az eső...

4. nap: Gyulafehérvár – Győr

Utolsó nap nem volt más program, mint a hazaút. Szerencsére száraz, kellemes időben indultunk útnak, ami egész nap kitartott. A 74-es úton mentünk, hogy azért kanyarvadászat is legyen, ne csak monoton utazás. Abrudbánya után volt egy szakasz, amit a forgalom elől le kellene zárni, olyan silány volt az útminőség. Folt hátán folt, kátyúk... rázott mint a kettőhúsz. Egy idő után szerencsére jobb lett a helyzet és a határig még tudtunk menni egy jót. Gyulán érzékeny búcsút vettünk egymástól és mindenki ment a maga útján haza. 

Útvonal

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

A 4 napos túrára testvéremmel indultam. Szlovéniában, Kranjska Gorában szálltunk meg, ahonnan csillagtúra szerűen, csomagok nélkül motorozhattuk be a Júlia-Alpok hágóit. Felfedeztük a környék látnivalóit, kiruccantunk a tengerpartra csobbanni egyet, csapattuk a régió legjobb hegyi szerpentinjein, hóakadályba ütköztünk és még a fékem is elszállt.

1. nap: Győr – Lavamünd – Sonegger See – Loibl-hágó – Kranjska Gora – Vršič-hágó

Az első és utolsó nap nagyrészt az utazásról szól, de ha lehet elkerüljük az autópályákat és igyekszünk kanyargós szakaszokon keresztül megközelíteni úticélunkat. Úgy gondoltam az osztrák határt átlépve elkezdenek tekeregni az utak, de nem így történt. Hiába mentünk főúton, falu falut követett és már annak örültem, ha két „dorf” között volt akkora távolság, hogy felgyorsítva a menetszéllel kicsit lehűthettem magam. 250 km-rel az indulást követően Eibiswald utánvégre feltűntek a navigáción a kacskaringós útvonalak. Mielőtt nekiindultunk volna a kanyarvadászatnak még megálltunk pihenni egy félreeső erdős részen, hogy felfrissítsük magunkat.

A pihit követően aztán beindult a bugi a 69-esen egészen Lavamündig. Nem véletlenül dícsérik sokan ezt a szerpentint: széles sávok, príma aszfalt és úgy tekeredik, mint a kígyó! Én is csak ajánlani tudom!

Innentől kezdve nem lehetett panaszunk az útra, nem sokat mentünk már egyenesen. A 69-es út után a 81-esen mentünk tovább. Az út melletti Sonegger See-nél meg is álltunk, majd folytattuk a kanyargást a 85-ösön és a 91-esen, hogy a Loibl-hágón keresztül érkezzünk meg Szlovéniába.

Egy finom cappuccinot követően a 638-as, majd a 452-es útnak köszönhetően megismerkedhettünk a városi, egysávos, szűk hegyi utakkal, majd a főútra érve a Száva mellett gurulva értük el a Jasna tó melletti szállásunkhoz.

Mivel idővel jól álltunk, becsekkolást követően elindultunk felfedezni a környéket motorral, de hamar a Vršič -hágó tetején találtuk magunkat. Nem időztünk sokat, mert elkezdtek gyülekezni a felhők, az eső is elkezdett csöpögni, úgyhogy lefelé menet is megnéztük magunknak a hágó északi oldalán lévő macskaköves kanyarokat.

2. nap: Kranjska Gora – Bledi-tó – Bohinji-tó – Sistiana Bay – Napóleon-híd, Kobarid – Vršič-hágó – Kranjska Gora

Úgy döntöttünk, hogy a Bledi tavat nem a főút felől közelítjük meg, hanem az alsóbb rendű 907-esről. A kb. 1,5 sávos út nagyon szép erdős-mezős vidéken keresztül kanyargott. Szinte csak kerékpárosokkal találkoztunk útközben, néhány autóst és motorost leszámítva.

Bled

A Bledi várhoz mentünk először, hogy megcsodáljuk a tóra néző csodálatos panorámát, de ez sajnos a parkolóból nem látszik. Fel a várba elég sokat kellett volna még sétálni motoros szerkóban, ráadásul már lent a bejáratánál irtózatosan nagy volt a sor, kb. percenként 3 busz állt meg turistákkal teletömve, úgyhogy elengedtük ezt a dolgot és lementünk a tópartra. A part közelében motorral is alig bírtunk megállni, de a látványra nem panaszkodhattunk.

Bohinji-tó

Sokkal jobban tetszett, mint a Bledi-tó, mert jelentősen kevesebb turista volt – sőt inkább csak kirándulók – így csendesebb is volt és jóval természet közelibb. A kristálytiszta vízben lehetett látni az úszkáló halakat és még a kacsák is kijöttek a partra pár finom falat reményében.

Tavak után irány a tenger!

A 909-es jelzésű úton szerpentinen indultunk meg: többnyire 1-1,5 sávos, technikás szakasz visz fel a hegyre, majd le. Itt aztán tényleg nem volt egyenesben a motor, egymásba értek a kanyarok az átlagos minőségű, toldozott-foltozott aszfalton.

A 403-as útra becsatlakozva teljesen más típusú útszakasz következett. A kétsávos út burkolata jó volt és a út vonalvezetése a lehetővé tette a tempós, csapatós motorozást. Nekem ez a típusú kanyarvadászat a kedvencem, úgyhogy nagyon jót tudtam menni a gyér forgalmú úton.

Az olasz tengerpartra az Isonzó mellett húzódó 103-as út vezetett, ami hasonló adottságokkal bírt mint az előző 403-as, csak ezen egymásba értek az autók és kamionok, akkora volt a forgalom. Mindenesetre a tájban lehetett gyönyörködni, a folyó szép zölden kísért minket egészen a határig.

A hegyeket magunk mögött hagyva az eddig sem csekély hőmérséklet tovább emelkedett, a menetszél ellenére izzadtam a ruhában. Az út is kezdett kiegyenesedni, úgyhogy az utolsó szakasz a tengerhez elég szenvedősre sikeredett.

Sistiana

A part és az öböl jól nézett ki és a tenger is kellemesen meleg volt. DE, és most jön egy nagy de! A strand eléggé lepusztult volt, kavicsos volt a part, hirtelen mélyült, a kajás büfé bezárt délután 3-kor pénteken, úgyhogy még egy jót se tudtunk enni. Nem erre számítottunk, szóval kicsit csalódottan indultunk visszafelé.

Napóleon-híd, Kobarid

Ugyanarra mentünk vissza amerre jöttük. Visszafelé talán jobban lehetett haladni, ezért jobban is élveztem. A 103-asról a 102-esre fordultunk, ahol már tényleg jólesett a motorozás az út adottságai és az átlagos forgalom következtében.

A Soca folyó felett átívelő híd azért kapta Napóleonról a nevét, mert az Ausztria elleni háborúban áthaladt a hídon. Tényleg szép látványt nyújt, ha erre jártok érdemes megnézni!

Vršič-hágó

A 203-as úton folytattuk a kanyargást, majd Bovec után a 206-osra kanyarodtunk rá, hogy déli oldalról is megmásszuk a Triglav Nemzeti Parkot keresztülvágó Vršič-hágót. Ez az útszakasz is volt legalább olyan jó, mint délelőtt a 403-as, ha nem jobb. Egészen a hágó lábáig csapattuk, majd jöhetett a „hegymászás” a hajtűkanyarokon keresztül. Erről az oldalról jobb volt felmenni, mert a déli oldalon nincsenek macskakővel kirakva a kanyarok.

3. nap: Kranjska Gora – Mangart – Nassfeld-hágó – Villacher Alpenstrasse – Kranjska Gora

Tegnap kicsit túltoltuk a programokat és hosszúra nyúlt a nap, ezért ma egy lazább napot iktattunk be, hogy mindenhol elegendő időt tudjunk eltölteni rohanás nélkül. A túrák alatt igyekszünk új utakat felfedezni, ezért első állomásunkat, a Mangart hegyet nem a Vršičen keresztül, hanem Olaszország felől az SS54-es úton a Predil-hágón át közelítettük meg. Nem csalódtunk, ez is egy szuper, motorozásra ajánlott útvonal.

Mangart

A hegyre felvezető út egysávos, folyamatos kétirányú forgalommal, beláthatatlan szűk kanyarokkal és melletted a szakadékkal... Ezért különösen körültekintően haladtunk a 2679 méteres csúcs felé. Teljesen új, leírhatatlan élmény volt számomra a felmotorozás. Számtalan kanyar, gyors szintemelkedés, alagutak, a látvány ami elém tárult és a csúcs felé közeledve egyre gyakrabban megjelenő hófoszlányok. Már nem jártunk messze a csúcstól, amikor hóakadályba ütköztünk. A hólánc meg otthon maradt, úgyhogy eddig jutottunk. A kilátás innen sem volt kutya.

Oda a hátsófék!

Elidőztünk a hegyen, majd lefelé jövet kb. félúton azt veszem észre, hogy elszállt a hátsó fékem. Megálltunk, megnéztük mi lehet a gond és a túlmelegedés tűnt a legvalószínűbbnek. A túra előtt 1 héttel volt a motor fékfolyadék cserén, illetve a fékbetéteket is ellenőriztettem, de mégis utóbbi elkopására gyanakodtam, mivel az utóbbi időben elég hanyagul dolgozott a szerviz, ahova hordom a gépet. Nem tehettem más, bíztam benne, hogy ha kihűl a fék visszajön a fékhatás. Kicsit vártunk, majd óvatosan legurultunk és éledezett a fék is.

A Predil-tónál még megálltunk, adtunk időt a féknek és „meg is javult”. Persze ezután már nem bíztam benne, attól tartottam bármikor elszállhat újra. Bennem volt az is, hogy ha a betét kopott el a tárcsát nem kéne tönkre tennem.

Nassfeld-hágó

A visszahűlt fékkel Olaszország belseje felé indultunk az SP76-on a Sella Nevea hegyszoroson keresztül, majd északi irányba kormányoztuk a vasakat az SS13-as (gyorsforgalmi!?) útra, hogy az SP110-es szerpentinen elérjük a Nassfeld-hágót. Olaszország felől a szerpentin nem túl jó, átlagos minőségű, többnyire 1-1,5 sávos. Ha csapatni szeretnél azt ajánlom Ausztria felől közelítsed meg!

Villacher Alpenstrasse

A villachi alpesi útra történő átjutás motorozási élményt nem adott, ellenben a fizetős panorámaúttal. 11,5 euro volt motoronként a díj, de minden egyes eurocentet megért. 20 km hosszan lehet tekeregni a kölönböző típusú kanyarokban, az aszfalt tökéletes, a forgalom minimális, úgyhogy lehet lapogatni szépen! Tesómmal mindkettőnknek nagyon bejött, fordultunk is rajta kétszer. Motorozási szempontból a túra legjobb útja volt. Ha a környéken jársz semmiképp se hagyd ki!

A jó kis kanyarvadászat után az osztrák 109-es és a szlovén 201-es utat összekötő Wurzen-hágón keresztül értük el a szállásunkat.

Jasna tó

A fasza motorozást egy hűsítő csobbanással kívántuk megfejelni. Először hidegnek tűnt a tó, nem véletlenül nem fürdött benne 1-2 elvetemült embernél több. Átmentünk a szomszédos Pisnica folyó vízhőmérsékletét is lecsekkolni, de újra kellett a hideg fogalmát. 10 másodpercet voltam bokáig a vízben és lefagyott a lábfejem. Úgyhogy visszamentünk a Jasna tóhoz csobbanni egyet, aminek a vize már melegnek tűnt a Pisnica után. Hozzáteszem ez sem volt az, úgyhogy gyors mártózás után iszkoltam is kifelé. Ádám jobban bírta, ő még lubickolt is egy kicsit.

Piscina folyó

Utunk során több helyen láttuk, hogy a széles folyómederben „alig csordogál” a víz. Itt is ez volt a helyzet, de ennek hála simán besétálhattunk a folyó közepére. Meglepő milyen erős sodrása van a 30 centis víznek is. Nekem amúgy tetszettek a folyók így is.

Kranjska Gora

Este még besétáltunk a városba vacsorázni, körülnézni és szuvenírt vásárolni. Semmi extrát nem nyújt, teljesen átlagos üdülőfalu.

4. nap: Kranjska Gora – Győr

Hazafelé másik útvonalon mentünk, de elég szenvedősre sikeredett. Jesenicéig (20 km) azt mondom még élvezetesen lehetett kanyarogni, de utána besűrűsödtek a települések és a forgalom is. Kranjig mentünk a Száva mellett, utána északnak fordultunk a 210-es útra, majd a határt átlépve az osztrák 82-esen mentünk tovább. Ezen a szakaszon még szerpentineztünk egy utolsót. Rövid osztrák szakasz következett, majd a szlovén 1-esen mentünk Mariborig a Dráva mellett. Sajnos nem váltotta be az út a hozzá fűzött reményeket: nem volt igazán kanyargós és sok volt a település. Ezután a legrövidebb úton húztunk haza, de még ez is hosszú volt.

Google maps útvonal

1. nap
2. nap
3. nap
4. nap

A következő túrán Erdély felé veszem az irányt, ahol többek között a Transfogarason és a Transalpinán fogok motorozni. Tarts velem akkor is!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

2019. június 12.

Ha jól emlékszem 2 évvel ezelőtt a Pilot Road 4 volt a Michelinnél a legújabb túra-sport gumi, a teszteken is kiváló eredményeket ért el, és az ára sem volt vészes egy akciónak köszönhetően, ezért döntöttem mellette.

Felhasználási körülmények

Két év alatt összesen 15.400 kilométert tekertem bele a gumikba. A táv harmadát utassal, 1 megpakolt hátsó dobozzal tettem meg, de volt, hogy jobban felmálháztam a Banditot. Mivel nem az Alpok lábánál lakok, ezért relatíve sokat mentem egyenesen, és alkalmanként autópályán is. A gumi oldalát többnyire a hazai szerpentinek koptattam, de megjárattal a horvát 8-as úton és az osztrák hegyekben is. A hideget és az esőt ha lehet kerülöm, de természetesen kijutott mindkettőből.

Tapasztalatok

Az én motorozási stílusomhoz tökéletesen illik ez az abroncs: bírja az egyenesfutást és a kanyarokban sem száll el a tapadás. Száraz és nedves úton is kiválóan ragadt az aszfalthoz, még kopottan sem volt bizonytalan.

A csere idején a futófelület közepén már a kopásjelzőnél állt a hátsó gumi, de a szélén még volt benne egy kis tartalék. Nem volt teljesen egyenletes a kopás, látszatra elkezdett kagylósodni, de ezt egyáltalán nem lehetett érezni a motor döntésénél. Az első gumi jobban bírta mint a hátsó, de ez sem volt már messze a kopásjelzőtől.

Mi lett helyette?

Adná magát a kérdés, hogy ha tökéletesen megvagyok a jelenlegivel elégedve miért váltanék, illetve mire? 2 év alatt jöttek ki újabb fejlesztésű abroncsok, ami előrelépést jelente a PR4-hez képest. Ott van mindjárt a Michelin újabb fejlesztése a Road 5, vagy a Pirelli kedvelt túragumijának kétkomponensű válatozata, az Angel ST/GT II. Elkalandoztam ebbe az irányba, de végül a kiváló ár-érték arányt és a rendkívül pozitív tapasztalatokat szemelőtt tartva maradtam a jól bevált Pilot Road 4-nél.

2020. augusztus 26.

Tapasztalatok a 2. garnitúrával

1 év és 3 hónap elteltével újra a kopásjelzőhöz ért a hátsó abroncs profilmélysége. A 2. szett PR4-be 12.700 kilométert tekertem bele durván 2 nyár alatt. Az előző garnitúrához képest a felhasználási körülmények annyit változtak, hogy kevesebb volt a rövidebb, párszáz kilométeres gurulás, inkább hosszabb, több napos túrákra mentem. Ez azt jelenti, hogy lényegesen többet autópályáztam és többet is szerpentineztem, így a gumi közepe és széle kopott el legjobban, a köztes részen maradt egy kevés tartalék.

Az abroncs a korábban leírtaknak megfelelően jól teljesített, bár a futásteljesítmény 2.700 kilométerrel csökkent az előző szetthez képest. Ezt a felhasználási körülmények és a motorozási stílus változásának számlájára írom. Összességében így is megvagyok elgedve a Michelin Pilot Road 4 teljesítményével, talán a legjobb ár-érték arányú gumi a piacon.

Harmadjára már nem akartam feltenni ugyanezt a típust, ki szerettem volna próbálni mást is. Alább nem akartam adni semmiképp, ezért a felső polcról választottam gumit. Maradtam a francia márkánál és a sport-túra kategória királya (!?) került a Banditra, a Michelin Road 5. Kiváncsian várom mennyi pluszt nyújt a 4-hez képest, amiről természetesen nektek is be fogok számolni.

Te is Pilot Road 4-et használsz? Írd meg kommentben nálad hogy teljesít!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő tesztről kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Gurulásaim útvonalait nézd meg RBikeren.

Első közös, többnapos túránkra Eszterrel olyan helyet kerestünk, ahol ki tudom élni a motorozás iránti szenvedélyem, ő a wellness iránti szenvedélyét, valamint van bőven látnivaló, pihenési- és szórakozási lehetőség. Így esett a választásunk Egerre.

Kihívás volt bepakolni 2 személyre, de megoldottuk!

Odafelé

A túrára Vértesszőlősről indultunk és Tarján felé mentünk volna, ha nem marták volna fel a teljes szakaszt. A Héreg-Bajna szakaszt nem akartam kihagyni, így másik irányból, Aggostyán felől közelítettem. Lehet erre is kanyarogni, de sajnos itt is alkalmazták a felmarásos „útfelújítást” néhány helyen, ahelyett hogy normálisan kijavították vagy leaszfaltozták volna az utat.

Esztergomnál átmentünk a határon Szlovákiába és Párkányban tartottunk egy pihenőt, majd az 564-esen mentünk Deméndig, ahol becsatlakoztunk a 75-ös főútra. Az első pár kilométeren kiváló minőségű, kanyargós volt a 75-ös, kezdett is mosolyra húzódni a szám, de hamar legörbült. Az erdős-mezős tájon keresztül vezető út ugyan tele volt kanyarral, de már Felsőszemeréd után átlagon aluli volt az út minősége, tele volt foltokkal és kátyúkkal. Szóval rázós utunk volt Losoncig. Pedig a térképen milyen jól nézett ki ez a szakasz...

Losonc után Salgótarján felé mentünk és a ceredi szerpentint céloztuk meg. Szerencsére nem kellett csalódnom: élvezetes és technikás szakasz, keskeny, de jó minőségű úttal. Ceredtől Zabarig még jót lehetett menni a hosszú kanyarokkal tarkított úton. Utána viszont Pétervásáráig az „út” egyszerűen minősíthetetlen volt. Még lovaskocsit se engednék rá. Ezek után még kicsit izgulnom kellett elég lesz-e a benzin Egerig, de nem volt gond. Délután 3 órakor érkeztünk meg, majd a szállás elfoglalása és egy gyors zuhanyt követően elindultunk felfedezni a várost.

Egri belváros

Hangulatos kis hely, tele élettel, barokk épületekkel, látnivalókkal, teraszos kávézókkal és éttermekkel. Engem Győrre emlékeztetett, úgyhogy egyből otthon éreztem magam. Vacsora után még a várat szerettük volna megnézni, de elkerülte a figyelmünket, hogy a kiállítások csak 18:00-ig vannak nyitva, úgyhogy elnapoltuk a programot.

Egerszalóki sódomb és wellness

Szombat délelőttre fürdőzés és wellness volt betervezve. A környéken számos lehetőség közül lehet választani, mi végül Egerszalók mellett döntöttünk közelsége és a sódomb miatt. Az időjárás kedvező volt hozzánk, mert napsütésben és 20-25 fokban élvezhettük a fürdőzést.

Amúgy a sódomb és a Saliris fürdője sem nagy szám, ehhez képest a belépőjegy ára elég borsos: 3.400 Ft a 3 órás fürdő belépő fejenként, plusz 600 Ft parkolás.

Egri vár és a Dobó István Vármúzem

Ebéd után elindultunk felfedezni a várat. Bő 2 órát könnyen eltöltöttünk a bejárásával és a kiállítások megtekintésével. Érdekes volt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szépasszonyvölgy

Estefelé ellátogattunk a Szépasszonyvölgybe és a helyi pincék különböző borait kóstolgattuk. Kellemes hangulata van a völgynek a sok pincével, éttermekkel és a cigányzenészekkel.

Hazafelé

Vasárnap hazafelé több programunk is volt, először ismét a motorozás került volna a középpontba, de az időjárás másképp akarta. A város végét jelző tábla után már nedves volt az út és hamarosan érkezett is az égi áldásátok. Hol jobban, hol kevésbé esett az eső, de az út végig vizes volt, pedig jót motorozhattam volna a 24-esen, főleg a parádi szerpentinen. Ide még visszajövök az biztos. 

Kékestető

Öröm az ürömben, hogy a rossz idő miatt legalább nem voltak sokan a Kékestetőn. Viszont az esős idő és a pára miatt buktuk a kilátást.

A Kékesről lefelé már elkezdett száradni az aszfalt, úgyhogy Galyatető felé mentünk hátha nyugatabbra jobb a helyzet, de természetesen csak a Mátrából kiérve váltotta fel a vizes burkolatot a száraz. Amúgy ezt az útszakaszt sem fogom erőltetni, mert olyan böszme kátyúk vannak, amiket akár medencének is lehetne használni. Egypárat sajnos nem sikerült kikerülni, csodálkozom is, hogy nem szakadt ki a kerekem a helyéről...

Naivan azt hittem magunk mögött hagytuk az esőfelhőket, de Veresegyházára beérve elkapott minket egy heves zápor. Majdhogynem megállt az ölemben a víz annyi esett 5 perc alatt.

Veresegyházi Medveotthon

A parkolóba érve már szinte nyoma se volt az esőnek, így nem zavarta az állatkert bejárását. A park tök jól megvolt csinálva, a barna medvéknek és farkasoknak nagy területük volt, mégis lehetett őket látni. Ráadásul a medvéket még mézzel is meg lehetett etetni.

Innen már tényleg hazafelé vettük az irányt, de nem akartunk autópályázni, amit később meg is bántunk. Esztergomig egypár rendkívül hosszú falut leszámítva nem volt gond, na de utána a maradék hajamat is kitéptem volna, ha nem lett volna rajtam sisak. Totál elfelejtettem, hogy a 10-es úton egymásba érnek a faluk, úgyhogy maradt az „araszolás”.

Összességében úgy érzem kimaxoltuk ezt a 3 napot és mindent sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk. Kicsit sajnálom, hogy a motorozás része nem volt az igazi, de majd legközelebb! 

Útvonal

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

22 motoros locsolóvers húsvétra, a “Zöld erdőben jártam” helyett. Variáld kedvedre! ;)

Van nekem egy CBR-em, repesztek vagy százzal, locsolkodni járogatok, kölnivel vagy mással.
Szép leányok, nagymamócák, üljetek fel hátra, elviszlek egy körre, vagy valami másra.
De a benzin sokba kerül, gondoljatok rája, zöld a sonka, záp a tojás, kell a benzin ára.
Bukósisak hátprotektor, a törlesztés drága, nyúljatok hát tárcátokba, kell a motor ára.

Zöld a Kawa, zöld a hányás,
Megy a motor, mint az áldás.
Egy-egy keró még az úton,
Meglocsollak benzintyúkom!

Bukócső és pályagumi,
Kicsi nyuszin tangabugyi,
Fék-bal-három szemben árok,
A kölni helyett benzint pumpálok.

Hondával járogatok,
Se' sört se' bort nem ihatok,
Porlasztómból parfümöt kapsz,
Ha sisakomba piros tojást raksz.

ETZ-vel érkeztem,
70 métert fékeztem,
Okos vagyok, szép és laza,
Locsoljak vagy húzzak haza?

Zöld erdőben jártam,
Enduroztam bátran,
Kiugrott elém egy nyuszi,
Szabad-e locsolni?

Aprilián érkeztem,
Kurva nagyot fékeztem,
A motorom szép és fasza,
Meglocsollak, azt húzok haza!

Szerpentinen jártam, jó kanyart találtam.
Be akartam venni, de leért a dekli.
Nem fogott a munkahenger, lekarcolt a konzol,
Megöntözlek szépleány, tudd, hogy engem vonzol.

Motoromon nincsen idom,
Akrapovic az én dobom.
Gumim tapad, tankom tele,
Itt a kölnim, meglocsollak vele.

Mogyoródon jártam, sok motorost láttam,
Meg akartak előzni, szabad-e locsolni?

Cross pályára le-le járok,
Motorozok, gurigázok.
Túlzott lett az egyik ugrás,
Fejre állt a Suzukis srác!

ETZ-vel érkeztem, kurva nagyot fékeztem,
Kirepedt a Levi's-em, kifigyelt a péniszem.

Húsvét hétfő reggelén korán útra kelek,
Motorom tankjába versenybenzint teszek,
Felpattanok gyorsan a sebes vad lóra,
Lányok ne számítsatok ma semmi jóra!
Szódásüveg betárazva sok sok hideg vízzel,
Háztól-házig száguldozok én vagy 210-el!
Utánam a puhapöcsök későn kelő hada,
Mire azok elindulnak én már húzok haza!

A csapágyak zörögnek a zöld erdőben,
Kikönyökölt motorral szántok a mezőben,
Locsolni megyek, de a moci robban,
S tolom az út szélén hosszan.

Bukósisak mellett süvít a szél,
A te házad kapuja lesz most a cél.
CBR-en hasalok, húzom a kart,
Remélem cserébe nem kapok szart.
Robbanómotor tolja a seggem,
Adrenalintól fűtve rögtönzöm versem.
Ülj babám mögem, majd meglocsollak otthon,
Mindenütt jó, de legjobb a motoron.

Két keréken járok,
Jó csajokat látok,
Fékezek is nyomban,
Gumim majd le robban.
Meg fogtok most ölni,
Benzin szagú lett a kölni.
Gumi füsttel távozok,
Jövőre is várjatok!

Simsonommal jöttem,
Kurva nagyot estem,
Nem bírtam felállni,
Szabad-e locsolni?

Toporog a nyuszi, talpa alatt hó van,
Leugrott a motorjáról, mert elakadt a hóban!
Porlasztóból kölnit csapolt, illata egyedi,
meglocsolnálak én vele, ha a párod megengedi!

A gyertyám zárlatos,
Így motorom másnapos,
Ezért gyalog jöttem,
Én, a bánatos.
Szabad-e locsolni?

A Hayabusa száll, a gumi lapos,
Figyelek az úton, mert a kölni habos,
A habos kölnit még jobban felrázom,
A szemedbe jól belevágom!

Húsvét napján motorra hágok,
Lányok után nagyon vágyok.
Meglocsolok minden szüzet,
Eloltok én minden tüzet.
Dombra hágok, völgybe megyek,
Meglocsolok akit lehet.
Két tojás a tarisznyámban,
Ki nem fogyhat a tank nálam.

Melegitem az R1-et,
Ma megtömjük a zsebeket.
A jobb csukló már görcsbe,
Meg lesz az új rekord Gödre.
Bejárom az országot,
A kanyarokban vadul döntöm a jószágot.
Estére elfogy a kölni, a tojás megzápul,
De az új R1 ára a nehéz nap után a zsebben ott lapul.

A locsolóverseket úgy válogattam össze az internet bugyraiból, a Heves megyei motorosok Facebook oldaláról, a Sportmotor.hu kapcsolódó kommentjeiből és a Csamklub.hu fórumáról. Egyik vers sem saját szerzemény!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Eléggé ráérősen indult számomra az idei szezon. Most annyira nem voltam rákattanva a motorozásra, így a napos, de azért még hűvös februári-márciusi eleji napokban eszem ágában se volt elővenni a gépet. Március 2. félben a délutáni órákban már alakult a motoros idő, úgyhogy megcsináltattam az olajcserét és készen álltam az első gurulásra, amire aztán 2 hetet kellett várnom... Hiába volt jó idő, először családi program, majd betegség miatt kellett hanyagolnom szeretett hobbimat.

Classic 82-83

Végül március utolsó hétvégéjén sikerült pár órára megjáratnom a vasat. Az útvonalat nem bonyolítottam túl, jól ismert, mondhatni klasszikus útszakaszokon poroltam le a téli állás alatt berozsdásodott tudásomat.

A délelőtti órákban a 83-as úton indultam Pápára, hogy megnézzem a tavalyi év végén felállított MiG 21-es emlékművet. Nem kellett csalódnom, nagyszerűen nézett ki.

Az Aldi parkolóból nekem csak ilyen béna szögben sikerült lefényképeznem, úgyhogy segítségül hívtam Google barátomat, hogy meg tudjam nektek mutatni, hogy is néz ki valójában. A képet Andras Balasko készítette.A 83-ason folytattam a kanyargást, elég jól bemelegedtem, a téli kihagyást alig éreztem. A cél az volt, hogy Veszprémet északról megkerülve a 82-esen jövök haza, de navigáció hiányában délről sikerült kerülnöm. Ezt akkor realizáltam, amikor megláttam a ’Csopak, Balatonfüred jobbra’ táblát. Időben jól álltam, a 73-as út pedig kellőképpen kanyargós, úgyhogy legurultam a Balaton partra és napozás közben elmajszoltam a szendvicsemet.Hazafelé a 82-esen már majdnem úgy csapattam, mint az előző szezon végén. Nagyon éreztem a motort, a kanyarokat, úgyhogy a cseszneki szerpentinen fordultam még kettőt, mielőtt haza gurultam volna. Így nézett ki a kör:

Tatabánya – Tarján  – Héreg – Bajna – Tát

Egy héttel később sajnos még ennyi időm se jutott az „élménymotorozásra”. Ezúttal Vértesszőlősről indultam és nagyjából 2 órából kellett kihoznom a maxot. Egyértelmű volt merre megyek: irány Héreg – Bajna! Tökéletes minőségű és tekergő út jellemzi ezt a szakaszt.

10 óra előtt indultam, de a nap még nem túlságosan éreztette hatását, így először a tatabányai Turul szoborhoz mentem. Az odavezető frissen felújított szakaszon durván 3 km-en keresztül lehet kanyarogni, de az élvezeti értéken sokat ront a szemetes burkolat. Most még nem voltak sokan, de 2 héttel ezelőtt ellepték a kirándulók a Gerecse kapuját. Szóval a forgalommal is számolni kell. Most élveztem hogy nyugi volt, a szobornál rajtam kívül csak egy nagypapa volt az unokájával.Kicsit elidőztem, hogy melegedjen az idő, majd a tarjáni szerpentinen melegítettem a várva várt kanyargásra. Nem tagadom, a jól sikerült múlt heti gurulás után azt hittem ott folytatom, ahol korábban abbahagytam. HÁT NEM! Szinte egyetlen kanyart se bírtam normálisan bevenni, pedig ősszel akár csukott szemmel is végigmentem volna itt. Miért lehet ez? Csak találgatni tudok, de az biztos, hogy már nem emlékeztem annyira az út vonalvezetésére, hűvös is volt, ezért nem éreztem magam komfortosan, és fejben sem voltam ott. El is szontyolodtam, hogy megérkezett a „hiányolt szezon eleji forma”.

A folytatás szerencsére jobban alakult, mire Tátra értem már nyoma se volt elkeseredésnek. Viszafelé pedig már tényleg jó kedvvel vettem a sorozatos kanyarokat. Héreg – Bajna között még fordultam egyet, pózoltam a kanyarfotósoknak, és már indulhattam is haza.

Tervek 2019-re

Ezzel a két rövid gurulással és felemás érzésekkel nyitottam a szezont. Ezek most inkább a motorozásról szóltak, de igyekszem új utakat és látnivalókat felfedezni.

Ha minden jól megy idén megnézem magamnak a Mátra útjait, felfedezem a szlovén Júlia-Alpok hegyvonulatait, meghódítom a Transfogarast és a Transalpinát.

Tartsatok velem idén is, továbbra is érkezni fognak a túratippek és az élménybeszámolók a hosszabb túrákról és az az egynapos gurulásokról is!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Ducati szalonnal színesedett Győr motorkereskedéseinek palettája, úgyhogy tesómmal fogtuk magunkat és elmentünk megcsodálni az olasz gyártó legújabb gépsárkányait.

Az ajtón belépve egyből egy fehér Multistrada szemezett velem. Férfiasan bevallom, egyből le is vett a lábamról. Beleszerelmesedtem.

Hamar megtudnám szokni. =)

A Panigale sem ronda, de nem nekem való. Túl sok zabolázatlan ló lakozik benne.

Tűzpiros Supersport.

Ádám kedvence az XDiavel volt. Olaszoktól megszokott szépség, de még így is bődületes erőt sugároz. Vadállat.

Brutál jól áll neki ez a felni és a rövid csövű dupla kipufogó.

5 különböző Scrambler. Megunhatalan, klasszikus forma.

Nem semmi ágyúcsövek.

Ducatis ajándéktárgyakból sem volt hiány.

3 Monster közül a sárga szörnyeteg. Megkergetném a cseszneki szerpentinen mi tagadás.

A nagy Ducati rajongók kedvence biztos nem az új gépek közül került volna ki, hanem a kiállított motorkülönlegességek közül, amiket mind a legendás tervező, Massimo Tamburini álmodott meg.

Ebből a mezőnyből számomra kiemelkedik az MV Agusta F4. Ezen a gépen a mester aláírása is megtalálható. Nagyon különleges.

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni semmiről kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.