A szezon kezdete óta beszéltük a testvéremmel, hogy össze kellene hozni egy ausztriai motorozást. Nem teljesítménytúrát terveztünk, de sajnos a 3 nap nem fért bele, így 2 nap alatt igyekeztük kimaxolni a kanyarvadászatot.

Odafelé a Léka-Rohonc szerpentinen melegítettünk be, majd Teichalm felé kormányoztuk a vasakat. Autópályázni nem akartunk, ezért matricát se vettünk, de a navi mégis felvitt minket „nagy örömünkre”. Későn észleltük a bajt, megfordulni már nem tudtunk, így 3 km-en át jogosulatlanul használtuk a sógorok pályáját. Utána agyaltunk is rajta, hogy utólag vegyünk-e matricát, ér-e egyáltalán valamit vagy mindenképpen jön a büntetés. Gyorsan írtam a motoros túrázók csoportba, hogy mik a tapasztalatok. Szerencsére megnyugtattak, hogy ha nem volt kamera és a rendőr sem állított meg akkor bünti sem lesz. Úgyhogy utólag nem vettük meg a matricát, de teljesen nyugodt csak akkor leszek, ha a postás sem fog csengetni a csekkel.

Teichalm

A nagy riadalom után jöhettek a hegyek. Teichalm környékén jót motoroztunk. Ezen a vidéken több kanyargós út is van, Teichalmsee-nél pedig mindenféle vendéglátó egység. Jó megálló, illetve úticél is lehet akár egynapos gurulás esetén is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép lesz ez a környék, főleg úgy, hogy csak a Grüner See miatt jöttünk erre.

Grüner See és a parkolási mizéria

Az 1. nap fő látnivalójaként aposztrofáltam a helyet és a túra legnagyobb csalódása lett belőle. A tóra vezető úton a sok látogató miatt nem lehetett igazán haladni. Aztán odaértünk és kezdődött a parkolási kálváriánk. Először a nagy parkolóban álltunk meg. Ádám a bőrbe nem akart sokat sétálni, a csizmáját se erre tervezték, úgyhogy ezt papucsra cserélte. A sisakokat odazártam a kormányhoz, de mi legyen a kabátokkal? Cipeljük, hagyjuk ott? Ment az agyalás ezerrel és arra jutottunk, hogy megy még az aszfaltos út a tó felé, nézzük meg meddig lehet menni. Hát nem sokáig lehetett, mert egy behajtani tilos tábla állta utunkat. Volt alatta egy hosszabb német felirat is, amit nem értettünk. Itt már több motor állt a parkolóban, némelyik a sisak és a dzseki is ott volt hagyva. Mondom menjünk, hagyjuk itt, csak nem lopják el. Elindultunk végül, mentünk 20 métert, majd az útról jött szembe velünk egy motoros. Ádám leintette, aztán mondta a srác, hogy fel lehet menni, van ott is parkoló, meg lehet állni. Több se kellett, visszamentünk a mocikhoz aztán irány a közvetlen parkoló, ami kicsi volt, de csak pár lépés volt a tó. Valószínű, hogy az ottani étterem, panzió vendégei részére volt fenntartva.

A sok szarakodás után végre megpillantom a tavat, vagyis a medrét és a pocsoját, ami maradt belőle. Képeken milliószor szebb volt, de a szárazsággal nem számoltunk. Kicsiben a tó se tűnt hú de zöldnek. Így se csúnya a környék, de ilyen százszámra van Ausztriában.

Megszívatott minket az eső

A tóról eljövet épp tankolni akartunk, amikor a benzinkút előtt elkezdett csöpögni az eső, majd amíg teleraktuk a tankot szépen elkezdett esni. Ha nem állunk meg meglóghattunk volna előle, de kellett a nafta. Felvettük az esőruhát, majd mentünk tovább. Az eső kb. csak abban az utcában esett, ahol a benzinkút volt, mert amint Liezen felé fordultunk elállt. Miután kellőképpen bepállottunk a műanyagba levettük. Nem mentünk 5 percet és elkezdett szakadni az eső. Mondom Ádámnak engem nem érdekel, még egyszer fel nem veszem, menjünk tovább. Szerencsére hamar elállt és nem áztunk szarrá.

Liezenig a 113-ason mentünk, de nagyon monoton volt. Utána meg olyan forgalom lett, hogy az egyenesbe nem tudtunk előzni, nem hogy a kanyargós részeken. Az élvezetes keringést elfelejthettük. A Hallstatter See-nél még kigyönyörködtük magunkat a tájba és lőttünk pár fotót, majd elfoglaltuk a szállást Gosau-ban.

A szállás tipikus osztrák stílusú fogadó muskátlikkal az ablakban. Felmálháztuk a cuccokat, majd betettük a motorokat a pajtába. Mégse az utcán álljanak. Finom pizza illat terjengett a folyosón, úgyhogy nem is volt kérdés mit fogunk enni. Benyomtunk mellé 2 sört, majd lefeküdtünk aludni. Ádám mondja milyen jó puha az ágy. Gondoltam alszok egy jót, de az enyém kő kemény volt. Majd legközelebb...

Másnap hazafelé

Reggel elgurultunk a Gosausee-hez, ami pazar látványt nyújtott a reggeli napfényben.

Visszafelé megálltunk még a szállás mellett lévő kis tónál is. Nem nagy eresztés a tó, de a víztükröt 1 méter magas pára fedte. Jól nézett ki.

Szerencsére hazafelé nem volt nagy forgalom a 166-oson, így egy jót tudtunk menni a Gosau és Hallstatt közötti szakaszon. Itt megálltunk még a Hallstatter See-nél pár fotóra, majd a Loser-Panoramastrasse-t vettük célba, de előtte még csapattunk egy jót a Koppen Pass-on.

Koppen Pass

Ez a rendkívül meredeken induló szakasz Obertraun és Bad Ausse között fekszik. Végig kellett rajta mennünk kétszer annyira jó volt, majd jöhetett a Loser hegycsúcs meghódítása.

Loser Panoramastrasse

Motoronként 6 euró volt a belépő, de megérte. Tekergett az út mint a kigyó, a csúcson pedig csodás kilátás nyílt a völgyre és a környező hegyekre. Ezen is kétszer mentünk végig viruló fejjel.

Liezen után a 146-oson folytattuk a kanyarvadászatot a Nationalpark Gesäuse-n keresztül, majd a 24-esen Wildalpen át Mariazellig. Egy rövid kávézás után a 21-esen folytattuk utunkat Kalte Kuchl-ig, majd a 27-esen Gloggnitzig. Brutál jó, motorosok által közkedvelt szakaszok. Egyenesen nem sokszor állt a motor. Szinte végig a patak mellett a völgybe jöttünk a hegyek között.

Utána még levezettünk Alsó-Ausztriában. Itt elkapott minket egy zápor, de szerencsére időben felvettük az esőruhákat. A határt átlépve pedig jött a monoton és unalmas hazaút.

1043 km lett a vége, fájt is már a seggünk becsülettel mire hazaértünk. Az első napot kicsit túltoltuk, de a másodikra panasz nem lehet. Csoda tájak, csoda kanyarok. Összességében szuper volt, de ha visszamehetnék az időbe odafelé is a 2. napi útvonalon mennék.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal

Google maps– 1. nap
Google maps– 2. nap
Rbiker