Megnéztem az esztergomi szénátrakót, majd a dobogókői úton kanyarogtam, aztán az Üvegtigrist és a Zsámbéki Romtemplomot vettem célba.
Ezúttal egyedül vágtam neki a túrának, ahol próbáltam kombinálni a szerpentineket a látnivalókkal. Ezt csak többé-kevésbé sikerült megvalósítani, mivel útközben vérszemet kaptam a lapogatáshoz.
Már a tarjáni szerpentinen szépen fűztem az íveket egymás után, amit a tökéletes minőségű Héreg-Bajna szakaszon folytattam. Már itt motoszkált bennem a gondolat, hogy mennem kellene még egy kört, de még ott lebegett a szemem előtt a sok látnivaló, ezért elhessegettem a gondolatot.
Esztergomi szénátrakó
Magyarósi Csaba vlogjából értesültem erről az építményről még nyáron, innen jött az ötlet, hogy meg kellene nézni. Rátalálni nem volt olyan egyszerű, mert hiába írtam be a Google keresőbe vagy térképbe nem adott ki találatot. Így hát elkezdtem nézni Esztergom környékén a Duna melletti POI-kat és a „Ferry boat” jelzésnél megláttam az ismerős képet. A szénátrakó gyakorlatilag a teherkomp-kikötő mellett van. A kikötő sorompóval le van zárva, de mellette van egy földút, ott kell bemenni, majd lesétálni a partra és voálá.
Dobogókói út
Színes őszi erdő fogadott a Pilisben. A motorosok mellett biciklisek és kirándulók is kihasználták a szép időt. A forgalom ennek ellenére nem volt nagy, lehetett élvezni a motorozást. Szerencsére az út tiszta és száraz volt. Falevelek is csak a sűrűbb erdei részeken voltak az úton elszórva, de egyáltalán nem veszélyes mennyiségben. Nem kellett attól tartanom, hogy emiatt hirtelen elmegy a tapadás.
Sokáig tartottam az őszi motorozástól a hidegebb idő, gumi- és aszfalthőmérséklet, valamint a levelek miatt. Talán túlságosan is. Óvatosan kell menni, de az ilyen tavaszias időt vétek nem kihasználni. El is kapott a hév és mentem még egy kört a szakaszon.
Üvegtigris
Amikor először jártam itt nagyot csalódtam a helyben, talán még a Bokodi-tónál is nagyobbat. Nem tudom miért, de többre számítottam egy lepukkant lakókocsinál. Azóta felújították, de az érzésem nem változott. A kultikus film miatt sokan kíváncsiak rá, megnézik, maximum esznek egy hambit és kipipálják a bakancslistájukon aztán csókolom. Pedig hátrébb van egy kis tó, mellette egy étteremmel. Jobban is ki lehetne használni a helyszínt szerény véleményem szerint.
Zsámbéki Romtemplom
Itt még nem jártam, de kívülről impozáns látványt nyújt az öreg templom. Eszterrel vissza fogok jönni, és akkor ígérem be is megyünk.
Felcsút helyett
Sajnos a dobogókői útról lefordulva megnőtt a forgalom, nem lehetett haladni, ezáltal a motorozást sem tudtam élvezni. Hazafelé még be volt tervezve Felcsút és a Pancho aréna megcsodálása, de ehelyett inkább a kanyarokat választottam és Zsámbékról Bajnára mentem. Vesekő-mentesítettem már a környék romos útjain, ezért meglepve tapasztaltam, hogy ez nem tartozik közéjük. Teljesen jó minőségű útburkolat fogadott, faluban se kellett sokat mennem, úgyhogy a nyílegyenes úton gyorsan elértem a héregi szerpentint, ahol még egy jót csapattam a túra és a szezon zárásaként.
Jövőre folyt. köv.! Addig se aggódjatok, télen sem fogom elhanyagolni a blogot: túrabeszámolók helyett jönni fognak a kütyü- és tartós tesztek.
Útvonal
Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.