Horvátország kora ősszel talán még jobb, mint nyáron. Kellemesen meleg a levegő és a tenger is, ráadásul kevesebb a turista és kisebb a forgalom.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Májusban eléggé rágyógyultam a motorozásra és a Grossglocknerre. Sajnos Ausztria legmagasabb hegycsúcsának meghódítása nem jött össze, mert nem állt össze a társaság, de azzal a lendülettel kezdtem el túrák után kutatni. Végül erre a 4 napos horvátországi kirándulásra esett a választásom. Mindenből volt benne egy kicsi: vonzott a tengerparti kanyargás, a strandolási lehetőség és a Plitvicei tavak.

A túra Budapestről indult és a magyarországi szakaszra csak autópálya volt betervezve, amit gyűlölök. Ezért úgy terveztem, hogy egy nappal előbb legurulok Pécsre körbenézni és motorozni egyet a Mecsekben. Már szállást is foglaltam, amikor hívott egy komáromi túratárs, hogy menjünk együtt. Gondolkodtam rajta egy keveset és végül vele tartottam, hogy legalább valakit megismerjek a csapatból mire találkozom a többiekkel.

Unalmas utazás, más semmi

Kisbéren találkoztunk, majd Székesfehérvár – Dunaújváros – M6 – Harkány volt az útvonal. Nem mi voltunk az első érkezők, ketten már ott vártak, majd kis késéssel befutott a fővárosi különítmény is. Nagyon mehetnékem volt már, de csak a határig jutottunk, ahol nagyon lassan sikerült átjutnunk, mert mind a magyar, mind a horvát oldalon igazolványt és forgalmit is ellenőriztek.

Horvátországban sem volt nagy tempó, mert egyik faluból mentünk a másikba. Kanyarok se jöttek és látnivaló se volt. Nem is tudom mennyit kellett mennünk, mire elkezdődött a dimbes-dombos, enyhén kanyargós szakasz, de egy örökkévalóságnak tűnt. Innentől kezdve már jobban lehetett haladni, az út is élvezetesebb volt és a napot is leárnyékolták a fák, úgyhogy egyből kellemesebb idő lett.

Bosznia-Hercegovina

Itt azért már több jól motorozható szakasz akadt. A túra előtt attól tartottam, hogy majd nyugdíjas túratempóban fogunk haladni és nem lehet a kanyargós szakaszokat sem megnyomni. Szerencsére nem így volt, jó tempót mentünk és szerpentineken gyakorlatilag szabadrablás volt, mindenki motorozhatott a saját tempójában a következő elágazóig vagy a megbeszélt találkozópontig.

Faltuk a kilómétereket, amikor egyszer csak elfogyott alólunk az aszfalt. Meg is álltunk, hogy jó irányba megyünk-e, de a GPS ezt mutatta. Egy szemből érkező helyi autóst megkérdeztünk mégis mennyi ideig murvás az út. 12 km volt a válasz. Nem vállaltuk be, megfordultunk és kerültünk egyet. Így egy olyan fasza kanyargós erdei szakaszon közelítettük meg a bihácsi szállásunkat, aminél szebbet rajzolni sem lehetne. Balról hegyoldal, jobbról patak és előttünk girbe-gurba út. Szerintem egyenesbe nem állt alattam a Bandita egy bő 30 kilométeren keresztül (M14-es út Bosanska Krupa és Bihács közötti szakasza). Egyik kanyarból döntöttem a másikba, a gép igazi kezesbárányként viselkedett alattam. Akár egész nap elmotoroztam volna itt, de már sötétedett, úgyhogy ideje volt elfoglalni a szállást, inni egy hideg Karlovackót és enni egy finom grilltálat.

Először voltam Boszniában, most is csak átutazóban. Az országról emlékezetes marad a sok kóbor kutya, az olcsó benzin és a vasúti átjárók, amik nem aszfaltozva voltak, hanem farönkök voltak lefektetve.

Plitvicei-tavak

Horvátország egyik legnagyobb természeti látványosságát szerintem nem kell bemutatnom senkinek. A tórendszer és nemzeti park bejárására 1 nap sem elegendő, nem hogy 4-5 óra, ami számunkra most rendelkezésre állt. Ebbe az időbe az alsó tavak körbejárása fért bele a 78 méter magas Nagy vízesés megtekintésével, egy kis buszozással és hajókázással vegyítve.

A nemzeti park gyönyörű, de rohadt sok a turista, hosszúak a sorok még így utószezonban is. Nem is tudom mi lehet a főszezonban... Na de szavak helyett inkább beszéljenek a képek.

A gyalogtúra után folytatódhatott a motoros túra. Jó ütemben tudtunk haladni, de még elválasztott minket egy hegy a tengertől, ami felett esőfelhők gyülekeztek. A hegymenet első kanyarja előtt már nedves volt az út, egészen a hegytetőig, úgyhogy ugrott a kanyarvadászat. Sajnos lefelé sem jött össze, mert szinte az összes íven marva volt a burkolat, ami jobban csúszott, mint a vizes út. Szó szerint szitált alattam a motor. Utána meg hiába lett normál burkolat, elvesztettem a bizalmam.

Mikor átértünk a hegyen megcsapott minket a hőség. Érezhetően melegebb volt a parton. Összeálltunk egy csoportképre, majd készültek a Pulitzer-díjas fotók a vaslovasokról.

Beköszöntött az ősz

Másnap reggeli után folytatódott a tengerparti lapogatás a 8-as úton. Mindenki a maga tempójában gurulhatott, az időnkbe bőven belefért több megálló is a parton.

Már majdnem elértem a megbeszélt találkozópontot egy cirkvenicai benzinkútnál, amikor megérkezett az égi áldás átok. A benzinkúton aztán egy hosszabb időzés következett, mert egyik túratárs defektett kapott, egy másik pedig elkeveredett. Időközben hol elállt, hol eleredt az eső. Reménykedtem benne, hogy megússzuk.

Fiume

A terv az volt, hogy egy városnézést követően megyünk tovább, amíg még nem esik az eső. Amikor beértünk a sétálóutcára leszakadt az ég és olyan erejű szél jött, hogy keresztbe fújta a szökőkútból kilövellő vízcsóvát. Úgyhogy bemenekültünk egy étterembe. 

Az időjárás nem javult, úgyhogy a városnézésből nem lett semmi. Emiatt nem lett szívfájdalmam, mivel Eszterrel 2 évvel ezelőtt bejártuk a várost és a kikötőt.

Eső, szél, köd a hegyi szerpentineken Zágrábig

Nem tehettünk mást, mentünk tovább. Iszonyat jó szakasz következett, mert az út végig kanyargott, csak hát esett és fújt a szél, ezért nem élvezhettük igazán. A hegyekbe a hőmérséklet is lecsökkent 8 fokra. Meg is álltunk, hogy mindenki betudjon öltözni rendesen. Természetesen ilyenkor 100 kilóméteres körzetben nincs egy olyan hely, ahova be lehetne húzódni. Volt még a nadrágomba egy bélésem, meg egy pulcsim, de 2 réteg ruhát kellett volna először levedlenem, hogy fel tudjam ezeket venni, ezért inkább elengedtem a dolgot. A csizmámra húztam egy cipővédő lábzsákot (munkavédelmi boltban gombokért lehet venni és nagyon hatékony, nem szakad szét), meg egy kötött kesztyűt húztam a bőrkesztyű alá. Esőruha már rég rajtam volt, de így is meghűlve érkeztünk a szállásra.

Zágráb

Másnap reggel száraz időben kezdtük a túra utolsó napját egy belvárosi sétával, majd a katedrális megtekintésével.

Varasdig még együtt motoroztunk, majd ketten leváltunk a társaságról és Rédics felé indultunk haza. Errefelé azért még tudtunk egy jót kanyarogni. A határ után a nap is kisütött és meglepetésemre a 86-os főút egész jól kanyargott Körmendig. Ráadásul ezen a szakaszon az útminőségre sem lehetett panasz. Sőt, még a forgalom is a nullához konvergált.

Ezután viszont hazáig szenvedtem az autópályán: előttem nyílegyenes út ameddig a szem ellát, körülöttem pedig síkság. 1.553 km lett a vége.

Konklúzió

Nagyon vártam már a túrát és nem csalódtam. Sőt még sokkal jobb is volt, mint vártam. Jó csapat jött össze, dinamikusan haladtunk, volt elég megálló, és a szerpentines, kanyargós szakaszokon pedig élményszámba ment a motorozás. Mindemellett látnivalókból sem akadt hiány.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal