Egyetlen szabad hétvégém volt motorozni egész nyáron, de úgy tűnt azt is elmossa az eső. Utolsó napig kérdéses volt, hogy megyek-e, de végül az időjárás előrejelzés alapos tanulmányozása után az indulás mellett döntöttem. Az úticél nem volt kérdéses, a régóta vágyott Großglockner volt az elsődleges célpont, de ha már ott vagyok jöhet a Nockalmstraße és a Malta-Hochalm-Straße is ha belefér az időbe.

Odafelé

Augusztus 20-án reggel indultam, az ünnep miatt a forgalom a nullához konvergált, így jó tempóban tudtam haladni egészen Szombathelyig. Ott a benzinkúton kerültem dugóba, ugyanis egy busznyi turista épp előttem vásárolta meg egyesével a reggelijét. Biztos volt vagy 20 perc mire kifizettem a tankolásom.

Alig hogy átléptem az osztrák határt elkezdett esni az eső. Először nem akartam megállni, mert nem volt intenzív, de aztán bedurvult. Szerencsére épp elhagytam egy benzinkutat, úgyhogy visszafordultam és tető alatt vehettem fel az esőruhát. 5 percet mentem az esőben, utána már csak csipp-csöpp volt néha. Hamar le is vettem.

A szlovén határ közelében, Gamlitzban álltam meg ebédelni. Jó idő volt, de a hegyek felé sötét volt az ég, borítékolható volt az eső. Miután bepusziltam a szendvicseimet plasztikba bugyoláltam magam. Egyenesen a felhők felé mentem, hamar meg is kaptam az égi áldást, pont amikor kezdődhetett volna a kanyarvadászat a 69-esen. Nagyjából egy órát esett, mire a 69-es tekergősebb részére értem már húzhattam a gázt. Kezdtem “megérkezni”. Itt lőttem a nap egyetlen fotóját a Stausee Sobothnál.

Végig a határ mellett haladtam, a 69-es után jött a 81-es, majd a 85-ös és 83-as út Villachig. Innen már az ország belseje felé haladtam unalmasabb utakon, jellemzően gyorsforgalmi és főutakon faltam a kilométereket a maltai szállásig. Egyszer még rám ijesztett az eső, be is öltöztem feleslegesen. A szállás előtt még kanyarogtam egy jót a 99-es úton.

Karintia kártya

A szálláson kaptam ingyen Karintia kártyát, amivel sok látnivaló ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható, többek között panoráma utak is. Pl. ingyenes a Malta, Nockalm és Villacher is. Névre és a tartózkodás időtartamára szólt.

Malta-Hochalm-Straße

A Glocknerre délelőttre esőt jósoltak, úgyhogy itt kezdtem a napot. A szálláson még nem esett, de az 5 percre lévő fizetőkapunál kénytelen voltam felvenni a műanyag ruhámat. A kapunál 15 euro helyett lecsippantották a Karintia kártyát és nyílt is a sorompó. Szakadó esőben vettem a kanyarokat, majd utamat állta egy piros lámpa. 20 perc várakozás után lett zöld, majd jöhetett a csúcstámadás. Mire felértem a gáthoz elállt az eső, de hideg és szél volt, így maradt rajtam a sisak és az esőruha is. A Kölbrein gát monumentális, 200m méter magas, 626m hosszú, a legszélesebb része 41m (felül 7,6m széles) és 2 milló köbméter betont használtak fel az építéséhez. Elképesztő látvány, érdemes megnézni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Lefelé menet sem sikerült elcsípni a nyúlfarknyi zöldhullámot, ezúttal 19 percet kellett várakoznom. Legalább az esőruha lehámozása nem került plusz időbe…

Goldeck Panoramastraße

Visszafelé kellett kicsit mennem hozzá, de úgy voltam vele ha már itt vagyok kimaxolom a napot. A fizetőkapu nem üzemelt (a látottak alapján szerintem nem csak ideiglenesen), így ingyenesen használható az út. A csúcson kicsit megszédültem, amikor megláttam, hogy a navigáció 2 órát ír a Großglocknerig. Sokat nem időztem, mert már dél volt.

Großglockner Hochalpenstraße

Már a 107-esen jártam, amikor megpillantottam a havas hegycsúcsokat. Végre itt, nagyon jó érzés volt, mosolyogtam a sisak alatt. Ezt tetézte a heiligenbluti templom fényképekről ismerős látványa, majd a Großglockner Hochalpenstraße tábla a fizetőkapunál. Mióta motorozom mindig is ide akartam eljutni. Nem tudom miért, talán a 48 kilométernyi kanyargós út miatt, de mindig is ez volt a No.1 úticél.

Kaiser-Franz-Josefs-Höhe

A 2369 méteres kilátóponton 8-9 fok, napos, de felhős idő volt. A gleccsert lehetett látni, de a Ausztria legmagasabb hegycsúcsa felhőkbe burkolózott. Miután megcsodáltam a hegyeket lefelé kezdtem tekintgetni mormoták után kutatva. Kicsit lejjebb kellett menni és a kitáblázott mormota leseknél sikerrel jártam. 2 kis állatot is láttam, hála egy élelmes párnak, akik sárgarépával biztatták maradásra őket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Edelweißspitze

Egy jó kis szerpentinezést követően érkeztem meg a panorámaút legmagasabb járható pontjához, a 2571m magas Edelweißspitzéhez. A csúcson található kilátópontra macskaköves hajtűkanyarokon keresztül vezetett az út. Innen teljes körpanoráma nyílik 37 háromezres hegyre, 19 gleccserre és a Glockner kanyargós szerpentinjeire.

• 
• 
• 

Feltöltődtem egy vaníliaszószos túrós rétessel és kávéval, beszereztem a szuveníreket, majd csapattam tovább az északi fizetőkapuig. Ott csináltam egy hátraarcot és a másik irányból is megmásztam a hágót, majd visszaindultam a szállásra.

Elveszett csavarok

3. nap reggelén málháznám fel a vasat, amikor észreveszem, hogy mozog a jobb hátsó lábtartó, ami a kipufogót is tartja. Nem csak kilazult az a bizonyos 2 csavar, hanem ki is esett. A szállásadómtól sikerült szereznem egy hatlapfejűt, amit nem tudtam teljesen rászorítani, mert a csavar feje nagyobb volt, mint az imbuszosnak kialakított hely, de legalább ideiglenesen rögzíteni tudtam a lábtartót. A másik hiányzó csavart gyorskötözővel pótoltam. Szerencsére volt az 5-6 km-re lévő kisvárosban építőanyag kereskedés, ahol ugyan imbuszos csavar nem volt, de csillagfejű igen. Kipróbáltam és pont illeszkedett a fej is a lyukba, így tökéletesen tudtam rögzíteni a lábtartót.

Nockalmstraße

1 órás csúszással indultam haza, természetesen nem a legrövidebb úton. A Nockalmstraßéra a 99-es út kanyarjain melegítettem, majd Innerkrems felől támadtam a Nockbergét. A hágó csúcsán sokat nem időztem, orkán erejű szél volt. Csináltam egy kötelező tehenes képet, majd kanyarogtam tovább. 

Hazafelé

A panorámaútról leérve észak felé fordultam a 95-ösön, majd a Mura völgyében folytattam az utam hazafelé. Murauban kis pihi, ebéd, majd Judenburg után ráfordultam a 77-es útra, a túra utolsó igazán “motorosbarát” útjára. A városokat és a forgalmat magam mögött hagyva 2 kanyar után az eső törölte le a mosolyt a számról. Beöltöztem, de 5 perc alatt ki is ürült a felhő, csak a nyoma maradt az úton. Néha még erőlködött kis szemerkéléssel, de a hegyről leérve kibújtam az esőruhából.

Átverekedtem magam Grazon és a délutáni csúcsforgalmon, majd erőltetett menetben csapattam a határ felé. Időközben az észlelt sebességmérő kamerák száma biztosan meghaladta a tizet. Jellemzően a települések elején/végén szúrtam ki a mérődobozokat. Már csak az a kérdés mennyit nem vettem észre!?

Szombathelyen volt az utolsó tervezett megálló: benzin, hotdog, kávé, víz, pihi. Otthoniak mondták, hogy ott szakad az eső, de itt nem volt semmi. Persze, hogy indulás után 5 perccel kezd rá. Először még nem vettem komolyan, de a második buszmegállónál már megkellett állnom, mert rákezdett. Hazáig végig esett, de már nem bántam. 

Összegzés

Összesen 1367 km-t tettem meg háztól házig, és 4 panorámaúton jártam a 3 nap alatt. A Glockner-élmény elmaradt a magas elvárásokról, de így sem lehet okom a panaszra. Fasza helyeken jártam és jókat motoroztam. Örülök, hogy az időjárás nem húzta keresztbe a számításaim és 2 év után újra túrázhattam egyet.

Útvonal

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Meglepődnél mennyire berozsdásodtál, mennyire nem mennek az alapok a téliszünet után. Legutóbb 2016-ban voltam vezetéstechnikai tréningen, ráadásul az utóbbi időben amúgy sem tudtam sokat motorozni, úgyhogy ideje volt felfrissíteni a tudásom. 

Tavasszal számos ingyenes tréninget szerveznek országszerte, érdemes kihasználni. Egy ilyen lehetőségre csaptam le én is. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottság és a HOG Four Rivers Chapter Hungary Egyesület közös szervezésében tartott képzésen vettem részt. 50 főre volt meghirdetve a rendezvény, de kb. 40-en lehettünk. A résztvevők között voltak fiatal suhancok és öreg rókák egyaránt, fiúk-lányok vegyesen. A motorfelhozatal is széles volt mind korban, mind stílusban. 

Regisztrációt követően rövid megnyitóval indult a képzés, bemutatták a rendőrségtől érkezett instruktorokat, akik szintén intéztek pár hasznos gondolatot a résztvevők felé. Ezt követően következett a pályabejárás hasznos tanácsokkal, instrukciókkal. A kezdő (1-es) pályával indított mindenki, majd aki magabiztosnak érezte magát ment a haladó (2-es) pályára. Az elején sok volt a várakozás, mivel mindenki az 1-es pályával indított, de aztán szépen eloszlott a tömeg és max pár percet kellett várakozni.

Nem számítottam semmi jóra az első körben, tudtam, hogy szarul fog menni, de azt nem gondoltam hogy ennyire. Lassú egyensúlyozás és a szlalom ment, de utána a körözés, nyolcasok, szűk helyen megfordulás a vártnál nagyobb gondot okozott. Egyenletes tempóval és gáztartással kellett volna kivitelezni, de nem sikerült azonos fordulattal végigcsinálni a feladatokat, többször le kellett tennem a lábam is. Az instruktorok közben adták a tanácsokat hova nézze, min változtassak. Elméletben tudtam is, csak a megvalósítás nem sikerült, pedig állítólag sornéggyel az egyik legegyszerűbb végigcsinálni.

Ez a kép még 6 éve készült, most nem kaptak lencsevégre.

Nagyon látszott, hogy ki motorozik sokat, ki kezdte már el a szezont. Magabiztos gépkezelés és tempós, de nyugodt haladás jellemezte a köreiket. Ők hamar átmentek a 2-es pályára. A többség velem együtt azonban az egyesen gyakorolt. Megmondom őszintén ránk is fért, mert 4-5 eldőlést is láttam, ami azért meglepett.

Pár kör után már azért jobban ment, úgyhogy átmerészkedtem a tempósabb, 2-es pályára. Szlalom, visszafordulás, gyorsítás, fékezés, visszafordulás, gyorsítás és tempós kanyar, majd nagy nyolcasok, kis nyolcasok és cél – kb. így nézett ki a haladó pálya. Bevallom ez azért élvezetesebb volt, mint az 1-es, ami inkább technikás volt. Jópár kör után visszamenten az 1-esre, amit időközben kissé átalakítottak és már az elején is lehetett a szűk nyolcasokat gyakorolni. Pár körönként változtattam a pályákat, a végére teljesen belejöttem. Úgy gondolom a foglalkozás elérte a célját.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Nagypénteken végre nyeregbe pattantam és egy könnyed gurulással megkezdtem a 2021-es szezont. Az időjárás kedvezőbb is lehetett volna, de beöltözve teljesen elfogadható volt a 15 fok körüli hőmérséklet. 

A fokozatosság elve alapján építettem fel a túrát egy kis gasztro- és kulturális programokkal megspékelve. Alsórendű, forgalommentes úton kezdtem a túrát Tényő és Sokorópátka érintésével, majd a 832-esen Pápa felé fordultam. (Itt több szakaszon is útfelújítás zajlik félpályás lezárásokkal.) Városlőd felé haladtam tovább a 83-ason. Nagy kedvencem ez a szakasz, mert jó minőségű az út, kellőképpen kanyarog, gyér a forgalom és ráadásul szép erdős-mezős vidéken vezet keresztül. Egy rövid pihenő után a 77-es úton folytattam a túrát: alsóbbrendű utakon Szentgál felé levágtam a veszprémi csücsköt, de többet nem fogom. Jártam már erre és már akkor is szar volt az út, de igaz a mondás, az idő megszépíti az emlékeket. A zötykölődés után a főút átlagos minősége már-már simogatta a popómat.

Gyulakeszi velős pirítós

Állítólag legendás a velős pirítós a Gyulakeszi Autós Pihenőben, úgyhogy nem titkolt célom volt letesztelni. Az étterem előtt jópáran vártak az elviteles ételükre, de a rendelés és kiszolgálás gyorsan ment: 5 perc elteltével már meg is kaptam a friss, ropogós pirítósomat, amit a parkolóban fogyasztottam el. Nem vagyok a velős pirítósok szakértője, de simán elhiszem, hogy ott van az elitben.

Zalaszántói Béke Sztúpa

Teli hassal indultam a buddhista szentély felé. A Google mapsnek hála 1 km-t földúton tettem meg, pedig a zalaszántói focipályától egyenes és aszfaltos út vezet a Kovácsi-hegy lábához, ahol a sztúpa található. Én itt letettem a motort, de egy erdei úton fel lehet menni egészen a szentély lábáig. 1 km séta következett hegynek felfelé miután megpillantottam a látványosságot. Hangulatos volt a hely a kőrakásokkal, a zászlókkal, de maga az építmény nem nyűgözött le. Egyszer megérte megnézni.

Sümeg felé indultam haza, majd Devecser és Pápa irányába kanyarogtam, hogy a 83-ason hazáig guruljak.

Útvonal

Google maps
RBiker

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Régóta szerepelt az útvonalterveim listáján a szlovákiai 14-es, amit végre sikerült bejárnom. Az időjárás appokban napról napra változott az eső valószínűsége, ami teljesen elbizonytalanított a gurulással kapcsolatban. Mivel rég voltam már motorozni, úgy voltam vele, hogy emiatt nem halasztom el a motorozást, max felveszem az esőruhát és/vagy másfelé megyek ha úgy alakul.

Épp hogy elhagytam a várost, máris elkezdett szemerkélni az eső. Gönyűn muszáj volt megállnom felvenni az esőruhát. Megfordult a fejemben, hogy mégse megyek át északi szomszédunkhoz, hanem Nagyszentjános felé fordulok déli irányba és hazai utakon tekergek tovább. Inkább az esőt és a bizonytalant választottam, mert nem volt kedvem az unalomig ismert, többnyire forgalmas szakaszokon vegetálni. Komáromig csapattam a szakadó esőben, ahol szerencsére már nem esett, így kibújhattam a plasztikból.

Magam mögött hagyva az esőfelhőket és az új Monostori hidat, a szlovák 589-esen kezdtem élvezni motorozást. Finoman kanyargós, kellemes vonalvezetésű kis út ez a szántóföldek között. Egyszer csak a semmiből elkezdett csöpögni az eső. Fel is néztem az égre, hogy miből esik, de nem lett meg a “tettes”. Ezért be se öltöztem, ami jó döntésnek bizonyult, mert 1 perc múlva már nyoma sem volt az esőnek. 

Dél magasságában értem a hegyek lábához, amik felett elszórt foltokban sötét felhők gyülekeztek. Szerencsére pont a felhőket elkerülve vitt a navi, úgyhogy lehetett csapatni az 524-esen Selmecbányáig. Frankó aszfalt, sok kanyar és minimális forgalom jellemzi ezt a nagyjából 20 kilométeres, 1,5-2 sávos, keskeny erdei utat. 

Selmecbányán most nem álltam meg, de ha még nem jártál erre érdemes körülnézni. A bányamúzeumot nagyon ajánlom, nekem hatalmas élmény volt. Ide kattintva elolvashatod milyen volt.

Zólyomnál már nem sikerült kicseleznem az esőfelhőket, öltözhettem be megint. Reménykedtem benne, hogy mire elérem úticélom jobbra fordul a helyzet, de nem így történt. A 14-es elején még esett, a közepén már csak vizes volt az út, a kevésbé kanyargós végén pedig már száraz. Sajnos nem sikerült értékelhetőt motoroznom ezen a szakaszon. Összességében nem esett le az állam a 14-es úttól: a hegyi szerpentines rész elég rövid és az aszfalt a legtöbb helyen inkább átlagos mint jó. Ha erre jársz érdemes beiktatni az útvonaltervbe, de csak az út miatt nem érdemes idejönni. 

Innen már hazafelé indultam a Garam folyó mellett kanyargó 65-ös, majd 76-os úton. Útközben tettem egy rövid kitérőt, hogy szemügyre vegyem Saskő várának romját. Közvetlenül csak gyalogosan megközelíthető egy meredek kapaszkodón keresztül. 15 percnyire van a bekötőúttól. Engem annyira nem érdekelt a rom, hogy ezt bevállaljam, úgyhogy csak messziről gyönyörködtem a látványban.

Örültem volna ha eseménytelenül telik az út hazáig, de még egyszer megtornáztatott az időjárás. Negyedik, egyben utolsó alkalommal talált meg az égi áldás, és harmadszor vehettem fel (majd kicsit később le) a műanyag esőruhát.

Otthon a garázsban a szokásos láncápolás után észrevettem, hogy a hátsó gumiban mintha egy tűzőgép kapocs lenne. Nem az volt. Kihúztam és kiderült, hogy egy vékony drótdarab volt, ami majd 1 centi hosszan a gumiba fúródott. Természetesen egyből szelelni is kezdett az abroncs. Még egyszer körbeforgattam a kereket és felfedeztem benne egy szöget is. Öröm az ürömben, hogy már úgy is cserés lett volna a gumi, mert elérte a profilmélység a kopásjelzőt.

Útvonal

Google maps
RBiker

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

A 14 napos karantén kötelezettség bevezetése előtt még éppen sikerült bejárni a fekete hegyek országát. Motoroztam és kosaraztam a Durmitor Nemzeti Parkban, drótkötél pályán átcsúsztam a Tara kanyon felett, csapattam a kotori szerpentinen, Budván fürödtem a tengerben, miközben finom grill húsokat és tengeri herkentyűket ettem.

Erre a motoros túrára a Vaslovasok szervezésében mentem, akikkel voltam már Erdélyben és Horvátországban. Ezúttal a csapat 13 főből és 11 motorból állt.

A koronavírus veszély miatti intézkedések jelentősen befolyásolták az eredetileg tervezett túrát. A hazautazás Bosznián keresztül történt volna, de várható volt, hogy ez nem lesz kivitelezhető. Amire nem számítottam, hogy már odafelé is változtatni kell. Kiderült, hogy a montenegróiak csak úgy engednek be Szerbiából, ha csak átutazunk az országon és nem alszunk ott (különben karantén van). Úgyhogy be kellett iktatni egy 0. napot és lemenni Röszkére, ahonnan másnap reggel indult a túra.

Szerbiai tranzit

Az égiek nem voltak kegyesek hozzánk, mert esőre ébredtünk. Öröm az ürömben, hogy így legalább kényelmesen be tudtunk öltözni esőruhába, majd jöhetett 200 km autópályázás Belgrádig. A szerb fővárostól már száraz időben, forgalmas főutakon mentünk tovább Valjevoig, ahol egy helyi krimóban ebédeltünk. Egyféle kaja szerepelt a képzeletbeli étlapon, a csevapcsicsa. 2,5 euróért (!!!) szép nagy adagot és finom ételt kaptam.

Ittam hozzá egy török kávét, ami nekem teljesen új kulináris élmény volt. Nem cserélném le érte a presszó kávét, de nem volt rossz. Én azt vallom, hogy ha utazik az ember ki kell próbálni a helyi specialitásokat. Ami nagyon bejött az a kávé mellé adott édesség volt. Lokumnak hívják, ami egy török eredetű zselé vagy gumicukor szerű készítmény porcukorral bevonva. Isteni finom volt.

Ebéd után az élménymotorozás került előtérbe. Innentől kezdve az összes út kígyóként tekergett akármerre fordultunk. A zökkenőmentes határátlépést követően a montenegrói M8 - P4 - P5 jelű utakon csapattuk a zabljaki szállásig.

Durmitor Nemzeti Park

Északi oldalról kezdtük el megkerülni a hegyeket és a nemzeti parkot cérnavékony hegyi utakon. A látvány gyönyörű volt, de az egysávos út szinte mindenhol kavicsos volt, ráadásul a kanyarok nagy része beláthatatlan volt, ezért ésszel kellett menni. Az áthaladás motoronként 3 euróba került.

Tpca nevű település után fordultunk a P14-es útra, hogy déli oldalról is bejárjuk és megcsodáljuk a Durmitort. Ezen az úton van a motorosok körében híres kosárlabda palánk, ahol mi is megálltunk dobálni. Utána folytattuk utunkat a tükörsima aszfalton és sokszor megálltunk fényképezkedni szebbnél szebb helyeken. A vírus miatt a hely mondhatni kihalt volt, a tehenek nagyobb forgalmat bonyolítottak az úton, mint az a 3 autós akivel menet közben találkoztunk. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Délután a P5  - R18 - E65-ös számú úton mentünk tovább. Ezek már kétsávos főutak, meg is látszott a forgalom intenzitásából. Jót lehetne menni errefelé, ha rajtunk kívül nem lenne senki az úton. Az E65-ösről a P4-re fordulva megszűnt a forgalom és kezdődhetett a kanyarvadászat a Tara hídig. A túra legjobb motorozós élménye volt ez a szakasz.

Tara kanyon

A nap utolsó megállója volt, ahol egy drótkötélpályás csúszással kimaxoltam a napi adrenalin igényemet. 5-en csúsztunk, így 20 európa került koponyánként a kanyon feletti 1050 méteres csúszás. A hídtól nem tűnt nagyon parásnak a magasság, de amikor felvittek minket a kiinduló ponthoz elkezdett hevesebben verni a szívem. Egész más látvány volt onnan. Készülődés közben elmondták az instrukciókat, majd útnak indították az első párost. A drótkötél súrlódó hangjától nem lettem nyugodtabb, de innen már nem volt visszaút. Felcsatolt a csajszi a drótra, kilógatott a semmi fölé, majd miután mondtam hogy oké, elengedte a hevedert és már siklottam is a kanyon felett. Hatalmas élmény volt.

• 
• 
• 
• 

Piva kanyon

3. nap elhagytuk a hegyeket és a tengerpartot céloztuk meg, de előtte azért még végigmentünk a Durmitor déli részét szegélyező P14-es úton és Pluzinénél megnéztük a Piva folyót.

Slano tó

A Piva kanyon után Niksic felé kormányoztuk a vasakat, ahol a Slano tó látványa kényeztette szemeinket.

Az út Pluzinétől a Kotori-öbölig erősen csapatós, nyugodtan meg lehet ráncigálni a gázkart a motoron.

Kotor

Montenegró egyik legfelkapottabb tengerparti üdülővárosa pangott az ürességtől. Senkitől sem zavartatva bejártuk a hangulatos óváros utcáit, tereit és várfalait.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Budva

A szállás elfoglalását követően egyből a strandra mentem, hogy lehűtsem magam a tengerben. Sikerült is, mert nem volt túl meleg a víz. Egy kis úszást követően jöttem is ki a partra. Onnan egyből vacsorázni mentünk a helyi Harley Davidson bárba és étterembe. Állítólag óriási hangulat szokott itt lenni élőzenével, de a COVID-19 miatt a Montenegrói Kormány betiltotta az ilyen jellegű szórakozást. Az étel finom volt, a sör meg hideg, úgyhogy ezzel nem volt baj. Amúgy grillezett tengeri sügért ettem.

• 
• 
• 

Vacsi után megnéztük a kikötőt és az óvárost, majd a szálláson megvitattuk az élet nagy dolgait néhány doboz sör társaságában.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szerintem egyértelműen látszik a képeken, hogy itt is milyen kevesen vannak. Üres utcák, pangó éttermek, kihalt tengerpart. Rajtunk kívül külföldi turistával nem nagyon lehetett találkozni. Mondjuk én nem bántam, hogy nem volt tömegnyomor, egyedül a motoros kocsmai hangulat elmaradásáért ejtettem egy-két képzeletbeli könnycseppet.

Kotori-öböl

4. nap egy laza karika volt betervezve, hogy délután maradjon idő a strandolásra. Az utat a kotori szerpentinnel indítottuk, aminek tetején készülhettek jobbnál-jobb képek az öbölről.

Shkodrai-tó

Mesébe illő hegyvidéki tájakon keresztül motoroztunk végig a Shkodrai-tó mellett egészen az albán határig, majd vissza az Adria partjai mentén Budváig.

• 
• 
• 
• 

Zergebaszta utakon

A panoráma lenyűgözött, de az utak miatt végig szitkozódtam, mert keskeny volt, szar minőségű és tele volt kavicsfelhordással. Egyrész rázott mint a kurvaélet: belülről úgy tűnt mintha rotációs kapát vezetnék nem motort. Másrészt pedig csúszott mint szappanos hal egy vödör takonyban. Ha kicsit több gázt adtam, hogy haladjunk is már csúszott is meg a motor hátulja. Küzdés volt az egész, élvezhetetlen.

A délután további része a tegnapihoz hasonlóan alakult. Strandolás, vacsi, sörözés. Most bevállaltam egy vegyes kagylótálat rákokkal, paradicsom mártással és kenyérrel. Finom volt, jól esett, de évi egyszer bőven elég.

A montenegrói Niagara vízesés

5. nap elhagytuk a tengerpartot és az M2.3-as úton lapogattuk a motorokat Podgorica felé, hogy megnézzük a Cijevna folyón található vízesést. Biztos az év rossz időszakában jöttünk a folyóhoz, mert eléggé ki volt száradva, a vízesést nagyítóval kellett keresni. Sajnos alig csordogált a víz.

• 
• 
• 
• 

Podgoricától a szerb határig főútvonalakon mentünk, enyhén kanyargós szakaszokon. A határátlépést követően a szerb hegyi szerpentineken tovább koptathattuk volna a gumik szélét, ha nem korcsolyapályára hasonlított volna az út. Az esőfelhők is megjelentek a fejünk felett, de szerencsére csak enyhe záporra futotta belőle, ami még jól is esett a nagy melegben. Utána nem sokkal meg is érkeztünk a szállásra Pozegában.

Őrült jót ettem

Vacsorázni egy hangulatos helyi étterembe mentünk. A “Krcma”-ban ettem a túra legjobb ételét, egy szerb specialitást, a “Karađorđeva šnicla” továbbfejlesztett változatát. Ez egy helyi sajttal (kajmak) és sonkával töltött hús rántva, majd paprikás - gombás - baconös, enyhén csípős szósszal leöntve steak burgonyával és sopszka salátával. Mind a 10 ujjamat megnyaltam utána annyira ízlett.

Ideje hazamenni

Utolsó nap borús időre ébredtünk, de mivel a meteorológusok nem jósoltak esőt, az autópályázás előtt még beiktattunk egy hegyi szakaszt. A városban még nem tűnt rossznak az idő, de a hegyekben lecsökkent a hőmérséklet és szinte végig szemerkélő esőben és ködben motoroztunk. A hegytetőn 10 foknál nem volt “melegebb” és a látótávolság sem volt több 20 méternél. Az előttem haladó hátsó lámpáját még láttam, de messzebbre nem. Nem volt mit tenni, keresztül kellett menni a hegyen, ami beletelt jópár órába. Száraz időben ódákat zengtem volna az út vonalvezetéséről, de most örültem volna egy kis egyenesnek. Valjevonál értünk ki a hegyekből, ahonnan már végig autópálya következett hazáig.

Útvonal

RBikeren megnézheted részletesen is!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
További túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

A koronavírus miatti korlátozásoknak köszönhetően már rendesen ki voltam éhezve egy motoros túrára. Két és fél nap pillanatok alatt elröppen, de egy közeli utazás, néhány program és még egy kis kanyargás is belefér.

Spuri Göstlingbe!

Az úticél kiválasztásával nem kellett „bajlódnunk”, mivel barátaink meghívtak magukhoz Göstlingbe. Pénteken munka után indultunk Győrből, a navigáció szerint 4 óra 14 perces útra. A magyarországi szakaszt autópályán tettük meg, majd a hegyeket és a kanyargós 21-es utat vettük célba. A hegyekhez közeledve sötét felhők kezdtek el gyűlni a horizonton, de a szél- és útirányunk alapján még elkerültük a zuhét.

A szerencse azonban elkerült minket, mivel pont a kanyargós szakasz elején kezdett el cseperegni az eső, kb. Gutenstein magasságában. Jó érzékkel félreáltam, hogy felvegyük az esőruhát. Utána szerintem nem mentem egy kilométert se és máris leszakadt az ég.

Eszter véleménye az időjárásról

Egészen Terzig esett változó intenzitással, közben pedig kisütött a nap és szivárványok jelentek meg az égen. Az út hátralévő részén az útburkolat a legtöbb helyen vizes maradt, így továbbra sem lehetett bátran csapatni, de pihenőkkel együtt így is jó időt mentünk, 7 után nem sokkal futottunk be Göstlingbe.

Lunzer See

A szombati nap elsősorban a kirándulásról szólt. Reggeli után a közeli Lunzi-tó partján sétálgattunk. Hangulatos, szép kis tó.

• 
• 
• 

Hochkar

A délelőtt második felében a Hochar hegycsúcs meghódítása következett. Motorral és autóval a központi parkolóig lehet felmenni, utána a felvonó és a gyalogtúra között lehet választani. Mivel kirándulós napot terveztünk utóbbi mellett döntöttünk. Fáradozásainkért a látvány és persze az ebéd kárpótólt.

• 
• 
• 
• 

Régóta ki voltam éhezve egy jó császármorzsára, úgyhogy nem volt kérdés mit eszek. Gondoltam eszek hozzá levest is, nehogy megéhezzek 2 óra múlva. Levesnek egy osztrák specialitást választottam, a Kaspressknödelsuppet, azaz sajtgombóc levest. Ezt még lefojtottam egy jó hideg bodzaszörppel. Isteni volt!

Koradélután értünk le a hegyről, így maradt időm egy laza gurulásra is. A 115-ös, a 121-es és a 31-es út által határolt kört tettem meg. Voltak benne technikás, élvezetes szakaszok is, de többnyire a tempós haladásnak kedvezett az utak vonalvezetése.

Irány haza, de ne olyan gyorsan!

Hazafelé természetesen nem a legrövidebb úton mentünk. Ez a nap a motorozásról szólt, ki akartam használni minden egyes percét, hogy bemotorozhassam a környék legjobb szerpentinjeit.

Először a Wildalpenen keresztül kanyargó 24-es úton gurultunk végig, majd felmentünk Niederalplbe.

Utána a 23-as, 21-es és a 214-es úton haladtunk észak felé, majd Türnitz után ráfordultunk az L102-esre. Kb. 1,5 sávnyi széles az út, de itt már rendesen döntögetve lehetett fűzni a kanyarokat. A 39-esen mentünk tovább, aztán délre fordultunk a 28-ason Mariazell irányába. Ezen a szakaszon motoroztam a hétvégén a legjobbat. Széles, tükörsima aszfalt, változatos, technikás kanyarok, minimális forgalom. Imádtam.

A 28-as után a 20-as úton folytattuk utunkat dél felé. Ekkor már a hasunk is jelzett, hogy ebédidő van, úgyhogy random kiválasztottuk a legközelebbi éttermet, ami az Ötscher lábánál, a Stausee partján helyezkedett el. Ettünk egy snassz rántott húst, vagy ahogy errefelé mondják Wiener Schnitzelt. Ízre nem volt rossz, de nem a várt bécsi szelet volt, ami akkora, hogy elrejti az alatta lévő tányért é a rajta megbújó krumplisalátát.

Ebéd után továbbra is déli irányba haladtunk a 20-ason. Ahogy fogytak a kilométerek, úgy sötétedtek a felhők az égen. Thörlnél megálltam egy benzinkúton naftát vételezni, illetve tájékozódni a meteorológiai helyzetről. Egy szemből jövő motorosost meg is kérdeztem, azt mondta még nem esik, ha sietünk megelőzhetjük. Hát persze hogy a falu után egyből elkezdett szemerkélni. Nem foglalkoztam vele, úgy voltam vele ennyi belefér, ha gyorsak vagyunk megúszhatjuk. Nem így történt. 1 perc múlva már szakadt az eső, úgyhogy muszáj volt megállni felvenni az esőruhát. Pár kilométert mentünk az esőben, majd úgy rákezdett, hogy jobbnak láttam megállni egy buszmegállóban. Itt rendeztük sorainkat és úgy döntöttünk felesleges a következő szerpentin felé venni az irányt, mert esőben úgyse lehet rajta jót motorozni. Ezért most a 64-es út kimaradt, helyette egy gyorsabb útvonalon indultunk haza.

Szumma szummárum érdemes akár egy hétvégére is kiugrani a sógorokhoz, mert szuper látnivalók vannak és rengeteg kanyar!

Tarts velem legközelebb is, a következő túrabeszámoló Montenegróról fog szólni! (Ha a járványügyi helyzet miatt nem hiúsul meg a túra.)

Útvonal 

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Lego mostanában olyan élethű újdonságokkal rukkol elő, hogy az autós-motoros portálok is rendszeresen beszámolnak ezekről. A motoros vonalnál maradva a dán építőjáték gyártó cég korábban már piacra dobott két licencelt készletet: a Harley Davidson Fat Boyt és a BMW R1200 GS Adventure. Ezek nem mozgattak meg különösebben, a BMW nem is sikerült túl jól, ellenben a június 1-én megjelent Ducati Panigale V4 R.

Gyönyörű szép a motor, amit a Legonak is sikerült elég élethűen lemásolnia. Kiemelném a Ducati piros színt, az aerodinamikai szárnyakat és a felfüggesztést. A modell sok újdonságot is hozott magával: ennél a készletnél jelent meg először a féktárcsa és a kétsebességes sebváltó is.

Ha kukacoskodni akarok felróhatnám a Legonak a hiányzó első sárvédőt és a féknyergeket, valamint a motoremelő bak méretét: szerintem keskeny lett és a hátsó kerék hozzáér. Illetve a szélvédő plexit is megoldhatták volna rendes műanyag elemből. Mindezek ellenére szerintem így is tetszetősen sikerült a sportmotor kivitelezése.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Technikai adatok:

• 646 db építőelem
• Méretei: 32 cm hosszú, 16 cm magas és 8 cm széles
• Ára: 19.990 Ft

Neked hogy tetszik a Lego változat? Írd meg kommentben!

Ha tetszett az írás kövesd a blogot! 
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

A hétvégi túra tervezésekor Eszter „kikapta a gyeplőt a kezemből” és ő jelölte ki az úticélokat.

Idén még nem volt a magyar tengernél, ezért egyértelmű volt merre megyünk. Települést sem volt nehéz választania, mivel kíváncsi volt Nánásiék nemrég nyílt balatonakarattyai kisboltjára /kávézójára. A hely „Nekem a Balaton” néven fut, ha esetleg elvinnéd az asszonyt. ;)

Ebédre bekaptunk egy hekket Kenesén, majd a fűzfői bobpályára mentünk. 599 Ft egy csúszás felnőtteknek és két pálya van. Szerencsére nem volt tömeg, így szinte sorban állni sem kellett. Plusz pont jár a balatoni bobosoknak az ingyenes értékmegőrző szekrényért, amiben kényelmesen elfért a bukósisakunk.

Panoráma balatonfűzfői kilátóból

Miután kiboboztuk magunkat elindultunk hazafelé. A 82-esen már szinte mindig akkora a forgalom, hogy egymásba érnek az autók. Igazából nem lehet jót motorozni és Eszter nem bírja a folyamatos előzgetést, úgyhogy a családi béke érdekében a 83-ason mentünk haza. Pápáig szinte semmi forgalom nem volt, az út is jónak mondható és nem szenved hiányt kanyarokban. Pápán még fagyiztunk egyet, majd hazagurultunk és bezártuk a 230 km-es kört.

Útvonal

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Utánajártam a városi legendának és kipróbáltam mennyire hatékony a fekete Domestos a leömlők színének visszaállításában, a ráégett rovarok és kosz eltávolításában.

Durván 5 éve van meg a Bandit, de ilyen jellegű beavatkozáson még nem esett át, csak a hagyományos autósampont kapta. Az évek során eléggé elszíneződött a leömlő és sok dzsuva is éktelenkedett rajta. A kipufogóval sem volt más a helyzet, úgyhogy azt is kezelésbe vettem.

Gumikesztyűt húztam és egy dörzsi szivacsra nyomtam a wc tisztítót, majd elkezdtem vele bekenni a besárgult alkatrészeket. Mire végeztem a 4. leömlővel az elsőn már látni is lehetett a színváltozást. Pár percig hagytam hatni a szert, majd nekiestem a szivaccsal. Az enyhébb piszok azonnal lejött,a durvábbak csak dörzsölés hatására. Miután ezzel végeztem vízzel lemostam a Domestos maradékból és koszból álló elegyet. 1-2 makacsabb folt nem jött csak le, de így is látványos az eredmény.

Miután megszáradt a motor még polír pasztával fényesítettem a matt kipufogón és leömlőkön. Autosol metal polisht használtam. Íme a végeredmény.

Ha ugyanezt a folyamatot többször megismétlem és leveszem a dzsuvás alkatrészeket még szebb eredményt lehet vele elérni. Már csak az a kérdés meddig fog tartani a hatás.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot! 
Ha nem szeretnél lemaradni a következőről kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Csupasz motoron középkategóriás sisakkal jól jön egy kis extra zajvédelem, különösen hosszútávon. Az évek során kipróbáltam jópár típusú füldugót az 50 Ft-ostól kezdve az 5.000 Ft-osig. Vajon megéri a pénzét a speciális motoros füldugó, vagy a hagyományos munkavédelmi is megteszi?

3M 1100

Ez a klasszikus, narancssárga színben pompázó munkavédelmi füldugó az etalon. Először szinte mindenki ezt próbálja ki – velem sem volt másként. Olcsó (50 Ft), könnyen beszerezhető és teszi a dolgát, ezért olyan népszerű. Elvileg egyszer használatos, de mutassatok nekem valakit, aki minden használat alkalmával újat vesz. Előbb hagyod el, mint hogy kidobnád.

Nem mindig sikerül tökéletesen a fülbe illeszteni, de így is megfelelően tompítja a szélzajt, úgy hogy a környezetet és a forgalmat még lehet hallani. Gyakorlatilag ezzel lehalkítasz mindent körülötted.

3M E-A-R Ultrafit

A lamellás hangtompító már magasabb kategóriát képvisel, amit az ára is tükröz: 5-600 Ft-ért lehet beszerezni. Ez már hivatalosan is többször használatos, és néhol még egy műanyag tokot is kapsz a füldugó tárolásához. Vannak akik utálják a zsinóros kivitelt, mert mindig összecsomósodik, de szerintem praktikus: egy-egy megálló alkalmával csak ráakasztom a tükörre, elinduláskor nem feledkezem meg róla és nem is kell keresgélnem, hogy most éppen hova tettem. Amúgy a zsinór nem ennek a típusnak a sajátossága, az olcsóbb típusokból is létezik ilyen változat.

Könnyen és tökéletesen illeszkedik a hallójáratba, egyszerű berakni és kivenni is. A hatása nekem már túl erős motorozáshoz, minden zajt kiszűr, szinte néma csendben motorozol. Egyszer használtam csak egy rövid ideig, mert így abszolút nem éreztem a motort, a forgalmat és a környezetet sem.

Alpine MotoSafe Tour

A speciálisan motorozáshoz kifejlesztett füldugónak két változata van: a Tour és a Race. A Tour a gyengébb, túrázáshoz és hétköznapi általános használathoz ajánlják. A Race erősebb zajszűréssel rendelkezik, amit tempós motorozáshoz, versenypályára fejlesztettek ki.

Sisakbeszélővel kompatibilis dugaszt kerestem, hogy a szélzajt ne, de az utasomat halljam. Így a Tour változat mellett döntöttem. 5-6.000 Ft-ért kínálják, ami a motoros termékekhez képes olcsó, mert max kulcstartót és szelepsapkát lehet ötezer alatt venni. A motorhoz, a ruházathoz és a további felszerelésekhez képest sem nagy tétel, de egy sima füldugóhoz képest rendkívül drága. Vásárláskor úgy éreztem magam, mint a Star Wars: The Mandalorian sorozatból az Ügyfél, amikor kifizeti Mandónak Baby Yoda vérdíját.

Látszik, hogy prémium kategóriás termékről van szó, mert jár hozzá egy esztétikus műbőr tok és egy kis műanyag pöcök, ami a füldugó betételére szolgál. Az anyagminőség is jobb, puhább, mint a hasonló típusú Ultrafit dugóé. Tökéletesen illeszkedik a fülbe és több órán keresztül is kényelmes. Ami a zajszűrő hatását illeti elmarad az előző típusoktól. A hirdetésekben és bemutató leírásokban említettekkel ellentétben nem csak a szélzajt szűri, hanem a környezeti hangokat is. Gyengébb, mint a normál 3M 1100, de sisakbeszélő mellé megfelelő. Erre jó, de másra szerintem van jobb és olcsóbb megoldás.

Szumma-szummárum, ha egyedül motorozok a mezei 3M-mel, vagy ehhez hasonló típusú dugóval védem a hallásom. Viszont ha utassal túrázok a MotoSafe Tourt választom.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő tesztről kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
Gurulásaim útvonalait nézd meg RBikeren.