Szerpentintől szerpentinig a Dunántúlon

2019. október 22. 10:30 - Forrás Dániel

Csesznek – Pákozd – Zsámbék – Héreg

Ha Eszterrel megyünk motorozni a kanyarvadászat mellett mindig kell kultúr programot is keresni. Így két népszerű szerpentin között beiktattunk néhány látnivalót is.

Ki korán kel, szabad utat lel

Szombaton időben keltünk, hogy kihasználjuk az indián nyár utolsó napjait egy kellemes kis motoros kirándulással. Reggel 10-kor már a cseszneki szerpentinen csapattuk. Forgalom nem volt, így szépen lehetett fűzögetni az íveket.

Utána egy lazább szakasz következett a Bakonyon keresztül a 81-es útig. Nagy kár, hogy ez a tekergős út sem a kiváló minőségéről híres. Nem volt meleg a környéken, még a leheletünk is látszott, de a nap csak nem akart kisütni. Pákozdra érve aztán kegyeinkbe fogadtak az égiek és napsütésben fürdőzhettünk az első megállónál.

Miskahuszár szobra

A 2017-ben átadott alkotás 12,5 méteres magasságával a világ legnagyobb huszár szobra. Már csak emiatt érdemes megnézni, ha a környéken jársz. Nem fogsz csalódni. A „legek” mindig sok érdeklődőt vonzanak, de szerencsére nem volt tömeg a szobornál.

20191012_113921.jpg

Felcsút

A következő megálló miniszterelnökünk kicsiny faluja volt, ahol a Pancho Arénára voltam kíváncsi. Azt eddig is tudtam, hogy nem csúnya, de tényleg nagyon frankón megcsinálták. A falu főutcáján haladva nem emelkedik ki egy monumentális betonszörny, mint mondjuk Gyirmóton. Az utcafronton a klub épületei lehetnek, majd egy kis utcán bekanyarodva, lentebb lesz látható a Makovecz által megálmodott stadion.

20191012_134232.jpg

Zsámbéki romtemplom

Egyszer már kívülről megcsodáltam, most be is mentünk. De minek? Nem tudom mire számítottam, de nem adott sok pluszt a 800 Ft-os felnőtt belépő. A templom rom tényleg gyönyörű látványt nyújt, de csak közelebbről látod azt, amit a kerítésen kívülről. Na jó, a templom „belsejét” jobban látni, meg még az épületből leomlott köveket is kiállították egy pincében. Ennyi. Kicsit csalódás volt.

Baleset a Bajna – Héreg szakaszon

Szerpentinezéssel kezdtünk és azzal is zártuk a nap érdemi részét. A terv az volt, hogy Esztert „kidobom” Héregen a Lovasnapokra barátnőzni, amíg én fordulok egy-kettőt a kanyargós szakaszon. Az élet aztán átírta a programot. Bajna után az S kanyarban elesett egy motoros. Amikor odaértünk a haverja húzta épp le az útról a fájdalmában bömbölő srácot, a kanyarfotós pedig már hívta a mentőket. A lábai szarul néztek ki, de életveszélyes sérülésnek nem volt nyoma. Ha jól tudom az első arra járó autós utasa ápolónő volt, úgyhogy a szakmai segítség pillanatok alatt ott volt a srác mellett. Mi segítettünk a helyszínt biztosítani és megtisztítani az utat a törmeléktől. Jó volt látni, hogy sokan megálltak, megkérdezték mit tudnak segíteni, de nagyon nem volt mit tenni, úgyhogy mi is eljöttünk.

Egy baleset után mindenkinek megvan a véleménye, hogy miért történt, de ilyen irányú okfejtésbe most nem mennék bele. 

Útvonal

Google Maps

utvonal_5.jpg

Ha tetszett az írás kövesd a blogot! 
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://igymotorozoken.blog.hu/api/trackback/id/tr915244952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.