Logo Pic
BBerni86 2024. május 30.

Attenborough: Az élő bolygó

az_elo_bolygo.jpgFülszöveg: 

Bolygónkon ​nincs olyan hely, ahol ne lenne élet. Éghajlatának szélsőséges és élőhelyeinek szinte végtelen változatossága mindenütt otthont nyújt a növényeknek, az állatoknak és az embernek. Igaz, vannak dúsan termő területek, ahol élőlények tömegei élnek, másutt kevés képviselőjük éppen csak életben marad. Az egyes fajok, de sokszor egész életközösségek is képesek úgy alkalmazkodni környezetükhöz, hogy a lehető legjobban kiaknázhassák a jégtakaró vagy a tundra, az erdő vagy a síkság, a sivatag vagy az óceán, de még a tűzhányó adta feltételeket is. Alkalmazkodásuk néha egészen rendkívüli: vannak halak, amelyek járnak, vagy a szárazföldön, levelekre rakják le ikráikat: kígyók, amelyek repülnek, és madarak, amelyek nem tudnak repülni, de úgy legelésznek, mint az őz; és vannak medvék, melyeknek szőr nő a talpukon.

Szerintem: 

Jelenleg nem tudok mást, csak dicsérni ezt a kötetet. Ami kell egy olvasmányos, informatív és élvezhető ismeretterjesztő kötetbe, ebben megtalálható.

Az első, ami

lenyűgözött, hogy mennyire jól ki van találva a szerkezete. Attenborough ökoszisztémákban gondolkodott. Elindult a Föld élővilágának egy pontjáról – a teremtő vulkáni környezetből –, és lépésről lépésre halad, hogyan követik egymást az élet különböző színterei a Földön. Logikája van, és megértette velem, miért olyan éghajlati viszonyok, életterek vannak egymás mellett, amilyenek.
De nem csak ebben van meg a struktúra. Ahogy végigveszi, hogy az adott körülmények között hogyan kellett alkalmazkodnia az élőlényeknek, hogy be tudják népesíteni a területet. Van egy nagyobb összkép, az élet alkalmazkodása, amelyet sok-sok egyedi példával tesz világossá.

Mindkét vonal érdekes és sok újat tanít. Globálisan ad egy képet az élő bolygóról, miközben az egyes élőlényeket és az ő különlegességeiket is közel hozza. Kifejezetten tetszett, ahogy kapcsolatba hozza a más-más földrészek hasonló terültein élő állatokat és növényeket. Mert a hasonló körülmények hasonló állatokat eredményeznek, ha nem is azonos fajokat.

A második, amit nagyon szerettem benne, a stílusa. Élőbeszédet idéz, nagyon olvasmányos és laikusoknak is teljesen érthető. Élvezet olvasni, de az lenne hallgatni is. Nem kell regénynek lennie, hogy elvigye a történet. Már szinte anekdotákat idéz, pedig mindössze ismeretterjesztés. Az viszont felsőfokon.

Mert ez a harmadik pontom is. Ebből a kötetből sokat tanultam. A kedvencem, amit fentebb emlegettem, a nagyobb összefüggések meglátása, az életterek és a köztük levő kapcsolatok. Annyira logikus és szép az egész! Még olyasmiket is elmagyarázott, amelyek más kötetek miatt már ismerősek lehettek, csak itt jobban és érthetőbben megkaptam az adatokat. Egykor farkasok éltek ezen a tájon – ott szó van arról, hogy miért segíti a farkasok visszatelepítése az erdők megmaradását. Attenborough itt részleteiben rá is világít, hogy ez miképpen lehetséges. Az egyik kedvenc részem is különben ez: a kérődzők jelenléte miképpen befolyásolja, hogy egy terület mező vagy erdő lesz.

A negyedik lehet az, hogy szép maga a kötet is. Jól strukturált, jól felépített fejezetekből áll össze, és a kép mellékletek is látványosak. Mi több, túlmutat azon, hogy csak illusztrálja az elmondottakat. Vannak olyan anyagok benne, amelyek a szövegnek nem is alkotják a részét, a kép és aláírása tartalmaz új információt, ami illik a kötetbe, érinti a témát, de pont az az adat nincs benne a törzsszövegben.

Végül, ki kell emelni azt is, hogy szeretem a környezet- és állatvédő, humánus és pozitív értékeit. Attenborough szívügye a bolygó védelme, figyelmeztet arra, hogy az ember tevékenysége mit tesz a környezetünkkel. Annyira meg kellene már hallani, és elkezdeni tenni valamit a bolygóért!
„Egyedül vagyunk. És rajtunk múlik, hogy az élet fennmarad-e.”

Vissza a címlapra
Minden napra egy könyv
Legjobban pörgő posztok
Játékoscserék a láthatáron?
venember83 • 9 nap
Douglas Luiz egyre közelebb a Juventushoz
Apuleius • 7 nap
HIVATALOS: Thiago Motta a Juventus új edzője
Apuleius • 5 nap
Greenwood, Sancho és Fofana is szerepel a Juve listáján
venember83 • 3 nap
Huijsen értékét 30 millió euró fölé lőtte be a Juve?
venember83 • 4 nap
Cikkek a címlapról
A gyűrűk harca - Belogradcsik
A Belogradcsiki, más néven Kaleto erőd az egyik legépebben megmaradt vár Bulgáriában. Ötvözi a természetes és az épített védelmet, akár olyan filmek színhelye is lehetett volna, mint A gyűrűk ura vagy A trónok harca. Nem lett, de hangulata miatt olyan érzésünk van, mintha még lehetne a jövőben.
Médianapló - Futottak még Rómában
Bakai József az én időmben a legjobb magyar tízpróbázó volt. Vagy tízszer nyert országos bajnokságot, a visszavonulása után pedig kitűnő atlétákat nevelt. 82 éves múlt, és figyelemmel kíséri a sportágát. Néhány napja fejeződött be Rómában az Európa-bajnokság, azóta táblázatokat tesz föl a fészbukos…
>