Emlékszem, amikor egy barátom először vitt el rulettezni. Betoltam a lóvét, pörgött a cucc, majd kiderült, hogy nyertem. Easy-peasy. Ez a nyeremény a későbbiekben borzasztóan sok pénzembe került, mert elhittem, hogy ez tényleg ennyire egyszerű.
Körülbelül ugyanez történt, amikor életemben először találkoztam a kereskedéssel, mint lehetőséggel, méghozzá egy IQ Option nevezetű bróker által, ami mindössze azzal ragadott meg, hogy könnyen használhatónak, hovatovább menőnek tűnt a felülete. És amire - by the way - úgy találtam rá, hogy IQ-teszteket kerestem.
Első körben, csak úgy játszásiból, nyitottam egy gyakorlós számlát, amelyen viszonylag gyorsan csináltam valami 120€-t, úgyhogy akkor gondoltam, itt az ideje realizálni némi valós nyereséget. Nyitottam hát egy rendes igazi számlát 250€-val, amiből másfél hónapnyi őrült nyomkodással összekereskedtem 400€-t.
Ebből persze arra a következtetésre jutottam volna, hogy én akár meg is tudnék élni a kereskedésből, ha a Trump vs. Kamala elnökválasztás reggelén nem nyitottam volna néhány erős long pozíciót, az amúgy már hónapok óta folyamatosan bikázós aranyon...
Mit sem tudtam én akkoriban még olyan fölösleges badarságokról, mint a Stop Loss, vagy a Margin, aminek aztán az lett a vége, hogy egy napon, a számlám védelmében, a bróker automatikusan lezárta a durván veszteséges ügyleteimet.
Na akkor ébredtem rá, hogy ez a kereskedés dolog, ez valószínűleg mégiscsak egy szakma féleség lehet, amit nem ártana megtanulni...
Nagy szerencsémre, vagy inkább köszönhetően az "50%-os Margin Level akciónak", a számlám végül "csak" bezuhant, de nem nullázódott le teljesen, így még mindig maradt lehetőségem arra, hogy jóvátegyem gyakorlatlanságomból adódó rossz döntéseimet, csak már azzal az új céllal, hogy első körben visszakeressek minden eltékozolt Euro-t.
Erről a folyamatról és persze ennek a szakmának a megtanulásáról fogok írni az elkövetkező időszakokban. Ha érdekel a téma, már érintett vagy, esetleg valamikor később szeretnél majd te magad is belekóstolni a támaszok és ellenállások világába, tarts velem ezen az izgalmas úton!