Menő benzinkút, bakonybéli úthelyzet és a döbröntei várrom

2018. október 10. 14:53 - Forrás Dániel

Hangulatos benzinkút a 83-ason

Téten már egy ideje épült az Oldtimer83 benzinkút, úgyhogy volt idő kifigyelni, hogy itt nem egy szokásos franchise töltőállomás lesz, hanem valami különlegesebb. Eszter mondta is ha megnyit, ide el kell jönnünk. Így is lett, és talán most először nem bánta, hogy megálltunk tankolni.

Már maga az épület designja figyelemre méltó, ami miatt sokan be is térnek tankolni. Aztán mikor belépnek a shopba hogy fizessenek lehet még maradnak egy kávéra vagy péksütire. Ugyanis a hely belülről inkább emlékeztet egy klassz kávézóra, mint egy benzinkútra.

Beltéri képek forrása: Oldtimer83

Tankolás után lekanyarodtam a 83-asról és kertek alatt indultunk a Bakonyba. Nem volt jó ötlet. Sőt, határozottan rossz ötlet volt. 30 km hepehupás út következett. A Hubertlaki-tavat szerettük volna megnézni, de ebből az irányból sajnos nem lehetett megközelíteni, mert sorompóval le volt zárva az út. Pedig még murván is hajlandó lettem volna menni. Majd legközelebb másik irányból közelítünk.
Helyette piknikeztünk egyet az egyik réten, ahol volt alkalmam offroadozni is egy kicsit.

20181007_120300_2.jpg

Bakonybéli úthelyzet

Még júniusban írtam milyen siralmas állapotban van a Zirc és Béb közötti útszakasz, de azóta legnagyobb meglepetésemre változott a helyzet: Bakonyszombathelyt elhagyva frissen aszfaltozott út fogadott. Kezdtem is reménykedni, hogy végig megcsinálták, de sajna nem. Kis zötykölődés következett, majd ismét új úton mehettem Bakonybélig. Reménykedem, hogy itt nem állnak le a fejlesztéssel, mert ha végig megcsinálnák brutál jókat lehetne kanyarogni errefelé.

A 8-as útig mentem, majd a 83-ason következett egy kis kanyargás a következő megállóig.

Szarvaskő vára, azaz a döbröntei várrom

Nem lehet eltéveszteni a település fölé magasodó dombon lévő vár romjait. Döbrönte főutcáján álltunk meg és onnan sétáltunk fel a XIV. században épült vár maradványaihoz. A dombtetőről fantasztikus panoráma nyílik a környékre. A várból gyakorlatilag csak a falak egy része maradt meg, de azokat szépen restaurálták. A környék is rendezett, látszik hogy karban van tartva: le van nyírva a fű és padok is vannak kihelyezve a megfáradt látogatóknak.

A várrom maga egyszerű, de nagyszerű látványosság. Pont ilyenre számítottam, se többre, se kevesebbre. Nagyon tetszett, hogy egy ilyen műemlék „csak úgy ott van hagyva” a természetben a legpozitívabb értelemben. Nem akar belőle üzletet csinálni a falu, mégis rendezett a környéke, nincs megrongálva és bárki számára ingyenesen megtekinthető.

Ha tetszett az írás kövesd a blogot!
Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

Útvonal
utvonal_1.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://igymotorozoken.blog.hu/api/trackback/id/tr8514293621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.10.11. 10:21:18

Na, kicsit belekavartál a jó kis Döbröntei posztomba, amit terveztem a faluról, várról, szép fotókkal. :-))) Nincs harag, kis ország, belefér a bloggeréletbe, mondhatni a "szakma" velejárója és kockázata. :-)

Jó utat, mindig.

Forrás Dániel · http://igymotorozoken.blog.hu/ 2018.10.11. 21:17:05

@zord íjász: Sorry! :) Jegeld egy kicsit a cikk publikálását aztán újra aktuális lehet. ;)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.10.11. 21:21:34

@Forrás Dániel: Így teszek. Majd megpróbálom valahogy átvészelni a zord időket. :-))
süti beállítások módosítása