„Élménymotorozás” egy kínai ötvenessel!?

2018. július 12. 11:45 - Forrás Dániel

Lehetséges! „Anyós” robogójával mentem egy próbakört, ami minden volt csak unalmas nem. Engem is meglepett milyen izgalmakat tartogatott a faluban megtett 1,1 kilométeres karika.

A közel 3 év alatt egyszer sem ültem fel a kis pirosra, de már annyit kerülgettem a garázsban, hogy ideje volt kipróbálni. Pöcc-röff beindult, úgyhogy mehetett a menet.

20180617_124058.jpg

Enyhe lejtős úton indultam el, ahol 40-ig gyorsultam, majd jött egy balos kanyar. Fékezek, de minek!? A hátsó dobfék nem sokat ér, az elsőt behúzva meg nem volt épp stabil a robogó úttartása. Lábamat kirakva vettem be a kanyart, hogy minél kevesebb lendületet veszítsek, mert felfelé ment az út. Ezen a pár száz méteren már sikerült felgyorsulnom 45-re. Úgy éreztem magam mintha a Mátrixban lennék amikor belassul az idő. Mentem, de nem igazán haladtam.

Majd ismét egy kanyar következett, ahol hegynek felfelé fordultam. Küzdött a robesz, mint a disznó, de megmászta! Jöhetett egy szintemelkedés mentes szakasz, ahol alulról karcoltam az 50-et, amikor némi lassítás után ugrattam egyet egy fekvőrendőrön, majd utána még egyen. Nem szándékos mutatvány volt, de ezeket az aszfaltozott bukkanókat mindig későn veszem észre. Ilyenkor azért megemlegetem a kitalálóját...
Hozzáteszem nem a fekvőrendőrrel van a bajom, hanem ezzel a fajtával, ami beleolvad az úttestbe. Azt nem tudom volt-e tábla, de a bukkanó táblát jóformán már észre sem veszi az ember, mert minden kavics mellé raknak egyet.

Na vissza a robogózáshoz: utolsó kanyar következett, majd a lejtős célegyenes, ahol már-már elképzelhetetlen tempóval hasított a kicsike. Talán az óra szerinti 60 is megvolt, de én száznak éreztem. A szél csak úgy tépte a pólómat. Egy élmény volt!

giphy.gif

Ha nem szeretnél lemaradni a következő kalandomról kövess Facebookon.
Ha csak a képek érdekelnek keress Instagramon.
A korábbi túraútvonalaimat nézd meg RBikeren.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://igymotorozoken.blog.hu/api/trackback/id/tr10014108451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

devilsadvocate 2018.07.26. 14:28:45

Hol is kezdjem...?
A papucs.
A zokni.
A kosar a közertböl (videken => bót).
A normcore nyari együttes.
A becsatolatlan sisak.
Egyszerüen minden együtt egy jo kis vasarnapi kocsmabameneshez!

Hajdanan meg a nagyöregek Simsonnal, es diszperzites vödörrel nyomtak. Szigoruan cigivel a szajban!
#regenmindenjobbvolt
:D :D :D

Gyönyörü volt a post es hajra a turabeszamolokkal!
Csak igy tovabb!

Forrás Dániel · http://igymotorozoken.blog.hu/ 2018.07.26. 21:25:29

@devilsadvocate: Köszi szépen! :D Jönni fognak a túrabeszámolók szép sorjában... ;)